Hírek
2024. 07. 20.
Az Ephemere formáció alapítói egy női alkotópáros: Caussanel Izabella és Orbay Lilla. Kompozícióik a huszadik század első felének jazz és sanzonvilágára, a bárok bensőséges atmoszférájának beidézésére, latinos hangulatra épülnek.
2020. 04. 29.
„2019-ben a Bringázz a munkába kampány ideje alatt, én is tagja lettem a céges csapatnak. Egyik reggel, mikor tekertem a melóba, egy kis versikét kezdtem magamban mondani, amit később folytattam, és végül dal lett belőle”.
2020. 04. 29.
"Újjászületés / Renascentia" címmel mutatták be a SuperSize Stúdióban rögzített akusztikus előadás-sorozatuk második részét.
2020. 04. 29.
Az év elején megjelent "Deviant" című második Leecher nagylemezen hallható "Messengers of Fear" volt a korong első dala, amelyet a megjelenés előtt hónapokkal, korai változatban hallani lehetett már.
2020. 04. 28.
Anyák napjára készülve hazánk négy, ikonikus zenei alakja közösen dolgozta fel Bródy János: Mama kérlek című dalát. Rúzsa Magdi, Lábas Viki, Járai Márk és Horváth Tamás a STRAND Fesztivál felkérésére állt mikrofon elé.
2020. 04. 27.
A Hangfoglaló Könnyűzenei Menedzserképzést Támogató Alprogramja februárban publikálta első tanulmánykötetét, Az ötödik tag, a menedzser címmel. A kötet elérhető fizikai formában, de a járványhelyzetre tekintettel esszék formájában is megjelenik.
2020. 04. 27.
"Képzelgések" címmel fog idén megjelenni a Gyöngyvér zenekarból ismerhető Mazán Attila gitáros és a negyedik X-Faktor győztese, Danics Dóra énekesnő Tengerszem nevű közös projektjének első nagy lemeze.
Iratkozz fel hírlevelünkre és elsőként értesülj a legújabb megjelenésekről, olvass exkluzív zenei híreket és interjúkat, hallgasd meg podcastunkat!