Zsombói Szabadtéri Színpad 2017

2017. 03. 16.

Parádés szereposztással – Esztergályos Cecília, Verebes István, Oszter Sándor, Mahó Andrea szereplésével, és nem kis meglepetésre Gundel Takács Gábor felkérésével – készül a Zsombói Szabadtéri Színpad idei előadássorozatára a Csókos asszony című operett. A július 7. és augusztus 6. között tartó nyári programkínálatban, túl az operetten, lesz 100 Tagú Cigányzenekar koncert sztárvendégekkel, két ExperiDance produkció és színpadra kerül egy musical premier is.

Ötödik alkalommal várja a szabadtéri fesztiválok iránt érdek­lődő nagyérdeműt a Zsombói Szabadtéri Színpad 2017 nyarán. A Szegedtől mintegy 20 km-re fekvő nagyközség nyári előadá­saival, a maga egyedi megjelenésével már eddig is figyelemre méltó, folyamatosan erősödő részévé vált a magyar szabadtéri színházi kultúrának. A 2017-es esztendő július 7. és augusztus 6. közötti nyári programkínálata azonban az eddigiekhez képest még markánsabb helyértéket kölcsönöz a Zsombói Szabadtéri Színpadnak, ahová a jövő évadban több mint 10.000 vendéget várnak.

A hely különlegessége, hogy a nagyközség szívében, egy­máshoz közel, két olyan speciális hangulatú helyszín található, amely mind befogadóképességét, mind a környezetét tekint­ve egymástól meglehetősen eltérő. A sport- és szabadidőköz­pont egy festői, erdővel övezett területen található. Itt épül fel az 1500 férőhelyes nézőtér és a hozzá tartozó színpad, amely 6 estén keresztül ad színvonalas helyszínt a programban sze­replő előadásoknak. A 2017-es műsorpalettán itt lesz látható a Csókos asszony című operett parádés szereposztással, benne Oszter Sándorral, Verebes Istvánnal, Esztergályos Cecíliával, Mahó Andreával és a szervezők reményei szerint Salvator Philippo főkomornyik szerepében a kiváló sport-kommentátorral, Gundel Takács Gáborral. Ide érkezik majd az ExperiDance produkció az Én, Leonardo – A fény születése és a Nostradamus – Világok vándora című táncprodukciókkal. Júli­us 29-én pedig a 100 Tagú Cigányzenekar, melynek koncertjén a Balkan Fanatik lép fel vendég együttesként, a Mayossa Tánc­együttes 40 néptáncosának közreműködésével.

A másik helyszín a Rózsa Sándor Csárda, amely az amfiteát­rumként működő környező erdővel kiegészülve patinás hátteré­ül szolgál az előterébe megálmodott produkcióknak. A 2016. évi Rózsa Sándor Legenda című előadás után idén nyáron a Ludas Matyi című musical fogadja két alkalommal az érdeklődőket a 600 férőhelyes nézőtéren.

MEGOSZTÁS

További hírek

2025. 04. 20.
"Különleges tehetség kell ahhoz, hogy valaki így tovább tudja vinni a zene ősi, szakrális lélekgyógyító minőségét." Szabó János lemezkritikája.
2025. 11. 03.
A szükség kertje egy hely, ahol minden szükség rejtve marad. A szükség kertje mi vagyunk. A szükségek a bőrünk alatt lapulnak, erőt adnak mindenhez és meggátolnak mindenben. A szükség az első naptól az utolsóig némán forgó fogaskerék.
2025. 11. 01.
Kiss Kamilka, a Kamilka & Pesti Sikk karizmatikus énekesnője nemcsak a színpadon mozog otthonosan, hanem zenepedagógusként is aktív. Az előadó több mint másfél évtizede tanít, és célja, hogy minden diákja önazonos, kreatív művésszé váljon.
2025. 10. 29.
„Önazonos” címmel megjelent az év elején színtérre robbant, groove / thrash / hardcore vonalas BETON zenekar bemutatkozó albuma. A hazai extrém / modern metal szcéna ismert arcait is soraiban tudó banda lemezére 11 tétel került.
2025. 10. 21.
Folytatódik a HOTS - Hungarian Oncoming Tunes zenei műfajokat és azok iparági sajátosságait bemutató workshop-sorozata. A nyolcadik, november 5-i alkalom a popzenei műfajok köré épül.
Iratkozz fel hírlevelünkre és elsőként értesülj a legújabb megjelenésekről, olvass exkluzív zenei híreket és interjúkat, hallgasd meg podcastunkat!

Támogatóink

Partnereink