Zenélni Konferencia a Hangfoglaláson

2013. 09. 16.

A zenei üzlet fejlesztése nemzetközi hálózatok bevonásával, a digitális helyzet a Dalok.hu szervezésével, kultúratámogatás L. Simonnal és Gerendai Károllyal és sok más érdekesség október 4-e és 6-a között.

A Hangfoglalás Magyarország legnépszerűbb hangszerkiállítása, amelyen azonban nem csak hangszergyártók, hanem a zenei szakma más szegmensei is megmutatkoznak. A program teljesen ingyenes a látogatók számára. A szakmai program kiemelt eleme, hogy a kiállítás mellett konferenciára is sor kerül. A beszélgetéssorozaton tavaly a legnagyobb sláger az a fontos, de sajnos giccsbe fullasztott beszélgetés volt, amely a Petőfi Rádió repertoárjával foglalkozott. Idén a Hangfoglalás szélesíti a spektrumot és visszatér eredeti elképzeléséhez – a program tehát egy igazi zenei szakmai vásár, nemzetközi részvevőkkel és koncertekkel. Sőt, a kiállításra a nyáron elindított „Zenélni” kampány égisze alatt valósul meg.

Íme az idei konferencia előzetes programja:
A Zenélni Konferencia egy határozott üzenet köré szerveződött, ez pedig azon közös pontok megtalálása, melyek révén tenni lehet a zenei kultúráért. Ahogy a Zenélni Kampány is szervezeteket tömörít egy cél, az élő zene előmozditása céljából, úgy a Zenélni konferencia ezen első közös lépések, és a párbeszéd elősegítésére teszi a hangsúlyt.
A jelenlegi hazai tendenciák; a csökkenő kulturális magánberuházások, élőzenei fellépések, infrastruktúra, csökkenő támogatottságú zenei oktatás kérdéseinek feszegetése helyett, a konferencia már ismert helyzetből való közös kiútakra keresi a választ. Mik azok a metódusok, modellek, amelyek segítségével a zenei ipari, szakmai, oktatási, társadalmi, és civil szervezetek együttműködése révén fenntartható, tervezhető rendszerek alakulhatnak ki.
A Hangfoglaláson immár rendszeressé váló konferencia beszélgetések 2013-ban is folytatódnak nemzetközi irányban szélesitve a korábbi témák körét egy, a Hangfoglalás új európai stratégiai partnere az Európai Kulturális Fejlesztési Ügynökség révén, nemzetközi vendégek bevonásával.
A hazai és nemzetközi szekciók úgy kerülnek a programba, hogy azok szinergiáik révén erősitsék egymást, és a résztvevők, egy egy nemzetközi prezentáció után következő hazai szekcióban az említett témakörök hazai lehetőségeinek feltérképezésére is lehetőséget kapjanak.

Október 4. péntek
• 11.00 - European Cultural Clustering, new strategies in Culture, (angol nyelvű)
Új európai kulturális támogatási modellek, ill. mi is a „Clustering”
Europai Kulturális Fejlesztési Ügynökség:
Az EURICCA ügynökséget olasz, belga, görög, angol, francia, svéd, cseh, magyar, lengyel, spanyol társadalmi, és szakmai szervezetek, piaciés magánszemélyek hozták létre azzal a céllal, hogy az európai kulturális, szakmai ,és média hálózatok újraszervezésével és a piac bevonásával könnyítsék, segítsék, és generálják a korábbi együttműködéseket.
Résztvevők: Mark Sheridan -UK- (Creative Scotland, Sheridan Music- UK, Scotland), Georges Perot -GR-(European Music Day hálózati fejlesztés, EURICCA- főtitkár –), Kovács László (Hangszeresek Országos Szövetsége),

• 14.00 – Zenélni!
A közös cél amely mentén összefoghatnak a hazai szervezetek, szakmai hálózatok.
Az idén június 21.-n megindult Zenélni kampány mögött álló szervezetek (HANOSZ, EJI, ARTISJUS, MAHASZ, Szerzők Egyesülete, Kőbányai Zenei Studió), beszélnek a kampány alapvető célkitűzéseiről, és a lehetőségekről.
• 15. 00 Analog vs. Digital a Hangszerek világában
Hogyan zajlik az átállás, vannak e hátrányok, leküzdhetetlen akadályok.
Résztvevők: Udo Roesner -D-(AER Acoustics), Kovács László (Cemid Kft.)

• 16. 00 Kultúratámogatási példák, és elképzelések Magyarországon.
Mind az már tudott a kreativ iparág, európában az egyik egyetlen profitot termelő, továbbra is nagy tömegeket felvenni képes ágazat, így érthető a kérdés; Milyen támogatási formákat tudnak a hazai politikusaink, szakmai, társadalmi szervezetek, és piaci résztvevők elképzelni? Vannak e olyan követendő hazai, vagy külföldi példák, melyeket érdemes megfontolni?
Tervezet résztvevők: L.Simon László (Nemzeti Kulturális Alap alelnöke, országgyűlési képviselő, író), Gerendai Károly (Sziget Kft. - fesztiváligazgató) Újfalusi Gábor (Magyar Művelődési Intézet), dr Inkei Péter (Budapest Observatory- igazgató) Moderátor: Náray Balázs, (Magyar Rádió, Ütköző adásának szerkesztője).

• 16. 00 Clubnetwork Workshop ( Melbourne terem), európai klubhálózat , első lépések - workshop (angol nyelvű)
Résztvevők :Tomas Zdenek (Cross Club- Prága), Katarina Deskovic (GalaHala Klub, KAPA Records&Foundation- Ljubljana), Jehan Paumero ( Zsolnay Központ, Pécs), Jeges Zsolt (MamaZone), Nagy Adrienn (Akvárium Klub)

Október 5. Szombat
• 11.00 - Tanulás, Oktatás, Szakképzés
Milyen hivatalos szakképzettséget kaphatnak a zenei iparban elhelyezkedő, zenészek, technikusok, impresszáriók. A képzések szintjeinek, és akkreditáltságának hasonlóságairó és különbségeiről beszélnek a meghívotak.
Létezhet e egy elfogadott kompetencia anyag, amelyet a hazai zenei oktatási intézmények közösen használnak?
Résztvevők: Pély Barna (Kodolányi János Főiskola), Kishonti István (OctoPus Multimedia Intézet), Andrásik Remo (HANOSZ), Póka Egon (Kőbányai Zene Studio),
dr Gyimesi László (Magyar Zenészművészek és Táncművészek Szakszervezete)

• 12.00 - Elképzelések európai informális, zenei és "enterpreneur" oktatási modellek megvalósítására, az Európai Unio LLP Music Vocational Educational, és MU VET, (Music Vocational Educational TRaining) Training projektjének bemutatása (angol nyelvű)
Résztvevők: Mark Sheridan -UK- (Creative Scotland, Sheridan Music- UK, Scotland), Georges Perot -GR-(European Music Day hálózati fejlesztés, EURICCA- főtitkár –), Gabriele Medeot -IT- (Arte & Musica oktatási stúdió alapítója),

• 13.00 - Digitális átállás a színpadok és média világában

• 14. 00 Új utak a hazai kulturális menedzserképzésben
Van e átjárhatóság a hazai impresszáriók képzésére irányuló intézményi rendszerek között? Lehet e nemzetközileg akkreditált diplomához igazítani a hazai oktatási anyagot?
Résztvevők: Mits Gergely (Kodolányi János Főiskola), Morcz Fruzsina (Budapesti Corvinus Egyetem; International Business School, Zeneipari Hivatal), Beck Zoltán (PTE Zenélő Egyetem), Bihari Balázs (Majdnem Híres Rocksuli)

• 15. 00 Analog vs. Digital a fénytechnikában

• 16. 00 Creative Cities, Culture as the engine of European Economy (angol nyelvű)
Glasgow 20év alatti kulturális beruházások során zajló regenerációjáról Mark Sheridan a Creative Scotland egyik szakértője tart előadást. Az előadás után a hazai, görög példákról, és a megvalósítás változó lehetőségeiről beszélgetnek a témában érintettek.
Résztvevők:Mark Sheridan -UK- (Creative Scotland, Sheridan Music- UK, Scotland), Georges Perot -GR-(European Music Day hálózati fejlesztés, EURICCA- főtitkár –), Ongjerth Dániel (Kreatív Városok specialista)

• 17.00 Tehetséggondozás Magyarországon- Az ARTISJUS kooperációjában.
Mi történik a tehetségkutató versenyekről győztesen kikerült zenészekkel? Lehet e olyan összefogás alapú rendszert létrehozni, mely segít a művészeknek a további lépésekben.

Október 6. vasárnap
• 11. 00 Analog vs. Digital a vizuáltechnikában
• 12.00 Zeneipari Workshop (Az ARTISJUS szervezésében)
• 13. 00 Analog vs. Digital a fénytechnikában
• 14. 00 Digitális zenei spektrum. (a Dalok.hu szervezésében) - Zeneértékesítés, szervezés, promóció a digitális felhőben.
• 15. 00 Hangfoglaló Magyarország 2013 Eredményhirdetés
 

 

MEGOSZTÁS

További hírek

2025. 04. 20.
"Különleges tehetség kell ahhoz, hogy valaki így tovább tudja vinni a zene ősi, szakrális lélekgyógyító minőségét." Szabó János lemezkritikája.
2025. 11. 01.
Kiss Kamilka, a Kamilka & Pesti Sikk karizmatikus énekesnője nemcsak a színpadon mozog otthonosan, hanem zenepedagógusként is aktív. Az előadó több mint másfél évtizede tanít, és célja, hogy minden diákja önazonos, kreatív művésszé váljon.
2025. 10. 29.
„Önazonos” címmel megjelent az év elején színtérre robbant, groove / thrash / hardcore vonalas BETON zenekar bemutatkozó albuma. A hazai extrém / modern metal szcéna ismert arcait is soraiban tudó banda lemezére 11 tétel került.
2025. 10. 21.
Folytatódik a HOTS - Hungarian Oncoming Tunes zenei műfajokat és azok iparági sajátosságait bemutató workshop-sorozata. A nyolcadik, november 5-i alkalom a popzenei műfajok köré épül.
2025. 10. 21.
A BMC új kiadványát CD-nél jobb minőségben is letöltheted nálunk. Az Ars Nova együttes fennállásának 60. évfordulója alkalmából készített albumra öt, különböző generációkat és kifejezésmódokat képviselő zeneszerző egy-egy darabja került.
Iratkozz fel hírlevelünkre és elsőként értesülj a legújabb megjelenésekről, olvass exkluzív zenei híreket és interjúkat, hallgasd meg podcastunkat!

Támogatóink

Partnereink