Zeneipari érdekszövetség alakult

2017. 12. 01.

November 30-án az alapító okirat aláírásával életre kelt a zeneipar szereplőinek széles körét magába foglaló és azok érdekeit a döntéshozók felé képviselő Music Hungary Szövetség.

A Music Hungary Konferencia idei rendezvényén fogalmazódott meg az igény egy olyan érdekképviseleti szövetség létrehozására, mely az iparág szerteágazó területeinek kérdéseit, felvetéseit fogalmazza meg a döntéshozók felé. ”Célunk, hogy ezzel a populáris zenei élet szereplőinek, a teljes iparágnak a szava jobban érvényesüljön, hogy valóban a teljes szakma által támogatot és professzionális módon kidolgozott elemzések, javaslatok, tervek kerüljenek az asztalra” - fogalmazták meg az idei konferencia résztvevői.

Ennek nyomán tizenöt alapító életre hívta a Music Hungary Szövetséget, melynek céljai között szerepel a magyar zene részarányának növelése a hazai piacon, a Nemzeti Kulturális Alap könnyűzenei támogatása fenntarthatóságának biztosítása, az iparági szereplők szerepének növelése a támogatási programok végrehajtásában és a hazai zenészek egzisztenciális, jogi és szociális helyzetének javítása. Szintén a célok közt fogalmazták meg a szerzők, előadók és kiadók internetes felhasználásokból származó bevételeinek növelését, a koncertbelépők, jegyek áfájának csökkentését, illetve a társasági adóról szóló törvényben szabályozott „kedvezményezett célok” kiterjesztését. A Szövetség a célok elérésének érdekében ellátja a hazai zeneipar szakmai képviseletét az egyes közigazgatási szervek, valamint a közönség irányában. A közös szervezet feladatának tekinti a szakmai képviselet ellátását a területet érintő valamennyi európai uniós, vagy hazai jogalkotással kapcsolatos kérdésben is. Az alapító okiratban megfogalmazott célok között szerepel még – többek között – a magyar zenei exportiroda indításának elősegítése, a hazai zeneipar külföldi szerepvállalásának támogatása céljából és szakmai együttműködésre törekvés a filmiparral. Az alapító okirat aláírásával egyidőben, az alapítók felkérték a szakmát a különböző területeket képviselő szakosztályok megalakítására.

Az alapítók: a Sziget Kulturális Menedzser Iroda Kft, a Magyar Hangfelvétel-kiadók Szövetsége, az ARTISJUS Egyesület, az Előadóművészi Jogvédő Iroda Egyesület, a Hangszeresek Országos Szövetsége, a Magyar Zeneművészek és Táncművészek Szakszervezete, a Music Hungary Zeneműkiadó Kft., az A38 Kulturális Közhasznú Nonprofit Kft., a Magyar DJ és Producer Egyesület, az Akvárium Klub Üzemeltető Kft., a VOLT Produkció Kft., az ETALON PRODUKCIÓ, a LEON Kft. Kultúrpark Kft és a Live Nation CEE Kft.
 

MEGOSZTÁS

További hírek

2025. 07. 29.
A YouTube továbbra is a legfontosabb, legátfogóbb lehetőségeket nyújtó platform. Most egy olyan funkció került bevezetésre, amellyel a nézők a még nem befutott előadókat segíthetik.
2026. 06. 26.
Az utcazene Magyarországon nem egy elterjedt jelenség, és ez nyilvánvalóan a szabályozásoknak tudható be. Ugyanakkor külföldön gyakran találkozunk magas színvonalú utcazenei produkciókkal...
2026. 06. 16.
Két hétig lehet már csak jelentkezni a budapesti Fülesbagoly Trip tehetségkutatóra, ahol...
2026. 06. 16.
Egy távoli, vidéki kisvárosban nőtt fel, ott kezdett el a zenével foglalkozni három testvére volt, mindenki intenzíven muzsikált. Édesapja kántorkodott is, játszott a környék templomainak orgonáin, és volt rá példa, hogy egy és ugyanazon szimfonikus
2026. 06. 16.
A Believe a világ egyik legnagyobb zenei terjesztője, a Dalok.hu is az ő segítségével juttatja el a ránk bízott zenéket minden fontosabb platformra. A napokban a cég közre tette a MI-vel kapcsolatos vízióját.
Iratkozz fel hírlevelünkre és elsőként értesülj a legújabb megjelenésekről, olvass exkluzív zenei híreket és interjúkat, hallgasd meg podcastunkat!

Támogatóink

Partnereink