Visszatérve a gyökereihez a Hooligans vérbeli rocklemezt készített. A "Zártosztály" című album április 01-jén, bolondok napján jelent meg. A lemez előfutáraként a zenekar még júliusban mutatta be az első klipes nótát „Evolúció” címmel, amelyhez Jimy J. Hollywood rendezésében egy igen különleges helyszínen forgatott klipet a zenekar. A kisfilm tematikája hadieszközökre épül, a jeleneteket Tapolcán, egy harcászattal foglalkozó gyűjtőnél rögzítette a csapat.
„Mivel maga a dal arról szól, hogy az emberek hiába rendelkeznek ezernyi képességgel, még mindig harcok és háborúk árán akarnak előnyökhöz jutni, jó ötletnek tűnt, hogy hadieszközök közt forgatva valamelyest a képi világ is tükrözze ezt” – mondja Csipa, a Hooligans frontembere.
„A mi életünkben amúgy is nagy szerepet játszott a katonaság. Annak idején Csipa, Tibi és én egyszerre vonultunk be, hogy ugyanakkor szerelhessünk le és folytathassuk a zenélést” – teszi hozzá Endi, a banda dobosa. „Csipa egyébként a harckocsizóknál volt honvéd, ő szinte otthon érezte magát a forgatáson.”
Ami a keményvonalas hangvételt illeti, a „Kendőzetlen igazság” című dal, melyet a legújabb Hooligans nagylemez második maxijának és klipjének szánt a csapat, és 2019. november 19-én debütált a nyár közepén közzétett Evolúció című számnál is zúzósabbra sikeredett, ami jól mutatja ennek a legfrissebb Hoolgans lemeznek az alapvető hangvételét, zenei értelmebe vett hitvallását.
Az utóbbi időben sok nehézséggel kellett szembenéznie a Hooligans tagjainak. Bár a hosszú kényszerpihenő után nyár közepétől végre elkezdtek koncertezni, az őszi turnéjuk utolsó három buliját Tóth Tibi sérülése miatt lemondta a zenekar. A gitáros karján néhány évvel korábban ínszakadás történt, amit akkoriban nem kezeltek ki kellőképp, és az elmúlt időszakban a munkája során ez nagyon sok problémát okozott. „Gitárosként – gondolom – mondanom sem kell, hogy még inkább fontos az, hogy használni tudjam a kezem. Ez egyre nehezebben sikerült mostanában. Nem lehetett tovább halasztani az operációt.” – magyarázta Tibi.
A bolondok napján megjelenő új Hooligans korongnak volt már két előfutára. Egy júliusban és egy novemberben megjelenő klippel és dallal, amit a lemezmegjelenés napján egy harmadik klip és maxi CD kísért, „Túlélő” címmel.
A lemezt CD, illetve pendrive formában is meg lehet vásárolni a zenekar honlapján, illetve on-line, a Dalok.hu felületén. Vásárlásoddal nem csak magukhoz a számokhoz jutsz hozzá, de támogatod vele a zenekar munkásságát is, ami ezekben az időkben nem kis segítség bármely előadónak. Hamarosan találkozunk a zenekar tagjaival élőben is Dalok Galopp podcastunkban, a Civil Rádióban, ahol egy felhőtlen interjú keretében mesélnek Csipáék a csapatról, és arról a csodáról, amit 25 éve Hooligans élertérzésnek hívunk...