Yellow Spots és Less Than Jake (USA) ma az A38 hajón!

2017. 08. 16.

YS: A jeles napra 5 fúvósból álló szekcióval megyünk, tuba-harsona-tenor&altszax-trombita felállásban, bitangul fogunk megszólalni. Közben egy időre búcsút veszünk női vokalistánktól, Miss Creepley-től (ezentúl német földön tervezi okítani a danolászást). Két profi múmia is jön Brazilíából és Újpestről irdatlan kellékekkel hergelni a közönséget és zenészeket a felpörgetett műsorunk közben.

LTJ: A januárban megjelent Sound The Alarmmal a Less Than Jake újraértelmezte saját magát is: ahogy a dobos, Vincent Fiorello nyiatkozta, a hétszámos EP azt az állapotot örökíti meg, mikor a nyugalomba belépő káosz felismerését követően az ember szükségét érzi annak, hogy kitisztíthassa a fejét. Persze ez az alapélmény a LTJ koncertjeit is meghatározza, és ahogy a skával vegyített punk rock is a színpadon – valamint a színpad előtt – létezik igazán, úgy a Less Than Jake is mindmáig megköveteli a rajongóival szembeni közvetlen interakciót. Ez az elmúlt két emberöltő alatt sem változott, miközben a zenekar története egy könyvet is megérdemelne. A kilencvenes évek nagykiadós áttörése a Capitolnál a punk rocknak (és természetesen a skának) is rivaldafényt adhatott, így a Less Than Jake is hozzásegíthette a következő nemzedékeket ahhoz, hogy természetes generációváltás mehessen végbe a műfajban, vagy épp a Vans Warped Tour felhozatalában. És miközben a LTJ életműve referenciaponttá válhatott, megihletve zenekarok százait, az elmúlt tíz év a teljes függetlenedés jegyében arról szólhatott, hogy a saját kiadót alapító zenekar a tehetséggondozáson túl is új távlatokat jelölhessen ki magának, miközben Roger Limáék mindvégig önazonosak maradhattak. És ez a közvetlen, pozitív energia az, aminek köszönhetően a Less Than Jake mindmáig kikerülhetetlen, hiszen a lemezfelvételek és a koncertek is annyira önfeledtek és tisztán őszinték, hogy ezzel minden rajongó borítékolhatja: csalódásnak nem lehet helye. Főleg úgy, hogy az augusztusi fesztiválturnéja alatt exkluzív klubkoncerttel Budapestre érkező legenda garantáltan megmozgatja majd a fedélzetet.


A38 boat | HUNGARY, Budapest, Petőfi bridge "Buda" side
2017. 16th August - wednesday 21:00 | 3900/4500 Ft
21:00-21:45 Yellow Spots - absurd swing-a-billy clip live video
22:00-23:30 Less Than Jake *USA* - happy skate ska punk w/ trombone clip live video
FB event

MEGOSZTÁS

További hírek

2025. 07. 29.
A YouTube továbbra is a legfontosabb, legátfogóbb lehetőségeket nyújtó platform. Most egy olyan funkció került bevezetésre, amellyel a nézők a még nem befutott előadókat segíthetik.
2026. 06. 26.
Az utcazene Magyarországon nem egy elterjedt jelenség, és ez nyilvánvalóan a szabályozásoknak tudható be. Ugyanakkor külföldön gyakran találkozunk magas színvonalú utcazenei produkciókkal...
2026. 06. 16.
Két hétig lehet már csak jelentkezni a budapesti Fülesbagoly Trip tehetségkutatóra, ahol...
2026. 06. 16.
Egy távoli, vidéki kisvárosban nőtt fel, ott kezdett el a zenével foglalkozni három testvére volt, mindenki intenzíven muzsikált. Édesapja kántorkodott is, játszott a környék templomainak orgonáin, és volt rá példa, hogy egy és ugyanazon szimfonikus
2026. 06. 16.
A Believe a világ egyik legnagyobb zenei terjesztője, a Dalok.hu is az ő segítségével juttatja el a ránk bízott zenéket minden fontosabb platformra. A napokban a cég közre tette a MI-vel kapcsolatos vízióját.
Iratkozz fel hírlevelünkre és elsőként értesülj a legújabb megjelenésekről, olvass exkluzív zenei híreket és interjúkat, hallgasd meg podcastunkat!

Támogatóink

Partnereink