WOMEX, a világzenei expó

2012. 09. 03.

Berlinben indult, azóta járja Európát. Womex tizenhetedik expójára Koppenhágában került sor tavaly. 2250 résztvevője volt 90 országból, 700 kiállítója, konferencia programja és showcase fesztivál 60 koncerttel 6 színpadon. Magyarország gondoskodott a megnyitóestről, több résztvevő szerint ez volt eddig a legjobb megnyitó.
Idén sokak örömére délre megy a Womex, a kiállításra a görögországi Thessalonikiban kerül sor október 17 és 21 között.
Látogatói továbbra is felejthetetlen koncertélményekre és találkozásokra számítanak. A kiállítás sikere, amely a globális válság idején is töretlen, talán abban rejlik, hogy a szervezői ráérezték a jövő pulzusára. A globalizált világ jövőjét nem egy kultúra globális uralmában látják, hanem a helyi kultúrák felemelkedésében és kölcsönhatásában.
Angol nyelvű oldalunk, a Songs.hu 2006 óta teszi elérhetővé a magyar zenét az egész világ számára. Hirdetjük és népszerűsítjük ahol tudjuk, többek között a Womex hivatalos katalógusában is. Tavaly részt vettünk a magyar Hangvető által kezdeményezett Eastern European Networking Initiative találkozóján a Womexen, amelyen sok kelet- és nyugat-európai szakember dolgozott a térség zenei és kulturális kapcsolatai fejlesztésén.
További információkért látogasd meg a Womex.com–ot.

 

MEGOSZTÁS

További hírek

2025. 04. 20.
"Különleges tehetség kell ahhoz, hogy valaki így tovább tudja vinni a zene ősi, szakrális lélekgyógyító minőségét." Szabó János lemezkritikája.
2025. 11. 01.
Kiss Kamilka, a Kamilka & Pesti Sikk karizmatikus énekesnője nemcsak a színpadon mozog otthonosan, hanem zenepedagógusként is aktív. Az előadó több mint másfél évtizede tanít, és célja, hogy minden diákja önazonos, kreatív művésszé váljon.
2025. 10. 29.
„Önazonos” címmel megjelent az év elején színtérre robbant, groove / thrash / hardcore vonalas BETON zenekar bemutatkozó albuma. A hazai extrém / modern metal szcéna ismert arcait is soraiban tudó banda lemezére 11 tétel került.
2025. 10. 21.
Folytatódik a HOTS - Hungarian Oncoming Tunes zenei műfajokat és azok iparági sajátosságait bemutató workshop-sorozata. A nyolcadik, november 5-i alkalom a popzenei műfajok köré épül.
2025. 10. 21.
A BMC új kiadványát CD-nél jobb minőségben is letöltheted nálunk. Az Ars Nova együttes fennállásának 60. évfordulója alkalmából készített albumra öt, különböző generációkat és kifejezésmódokat képviselő zeneszerző egy-egy darabja került.
Iratkozz fel hírlevelünkre és elsőként értesülj a legújabb megjelenésekről, olvass exkluzív zenei híreket és interjúkat, hallgasd meg podcastunkat!

Támogatóink

Partnereink