Visegrádi országoknak szervez kulturális konferenciát Budapest

2017. 04. 15.

A V4 országok különböző kulturális színtereinek szervez konzultációt a Budapesti Művelődési Központ április 20-ra. A Városok jövője – közösségek művelődése elnevezésű szakmai konferencia célja többek közt a városi kulturális helyszínek, a civil szervezetek és a kulturális kisvállalkozások bemutatkozása.

 

A Budapesti Művelődési Központ 2016 őszén indított szakmai fórumsorozatot „Városok jövője – közösségek művelődése” elnevezéssel. Tette ezt azzal a céllal, hogy lehetőséget teremtsen a főváros kerületeiben megvalósuló innovatív kezdeményezések, jó gyakorlati megoldások bemutatására. Emellett kiemelt szempont a következő évtized fejlesztési irányainak felvázolása és a változó kultúrafogyasztási szokások feltérképezése. A 2017. évi konferencián kiemelt szerepet kap Magyarország, Szlovákia, Csehország, Lengyelország városi kulturális színtereinek, civil szervezeteinek és kulturális kisvállalkozásainak bemutatkozása, lakossági kapcsolataik, közösségépítő munkájuk konkrét programokhoz kapcsolódó feldolgozása. Szélesebb, nemzetközi regionális szinten, a V4 országokkal közösen is indokolt a nagyvárosok közösségi–kulturális életének áttekintése, az innovatív jó gyakorlatok feldolgozása.

 

A konferencia főbb kérdéskörei a kulturális színterek alaptevékenysége, az együttműködő partnerek illetve közösségi kapcsolati háló kiépítése, az innovatív projektek bemutatása valamint a forrásszerzési gyakorlatok megosztása. A szakmai konferencián a „jó gyakorlatok” átadásával és átvételével új utakat nyithat meg a visegrádi országok kulturális szakemberei számára. Az egyeztetésen jelen lesznek a Mestské Kultúrne Stredisko Štúrovo (Párkány, Szlovákia), a Mikulová Rozajová s.r.o.  (Mikulov, Csehország), a Mazowiecki Instytut Kultury (Varsó, Lengyelország), a Budapesti Művelődési Központ és a Ház a Réten Kulturális Egyesület vezetői.

A konferenciára főként kulturális szakembereknek szól. Munkanyelve angol, azonban a szélesebb részvételhez a nyelvi tolmácsolást biztosítják a szervezők. A találkozó a Budapesti Művelődési Központban (1119 Budapest, Etele u. 55/a.) lesz április 20-án 10.00 órai kezdettel. A program a Nemzeti Kulturális Alap támogatásával jön létre.

 

MEGOSZTÁS

További hírek

2025. 07. 29.
A YouTube továbbra is a legfontosabb, legátfogóbb lehetőségeket nyújtó platform. Most egy olyan funkció került bevezetésre, amellyel a nézők a még nem befutott előadókat segíthetik.
2026. 06. 26.
Az utcazene Magyarországon nem egy elterjedt jelenség, és ez nyilvánvalóan a szabályozásoknak tudható be. Ugyanakkor külföldön gyakran találkozunk magas színvonalú utcazenei produkciókkal...
2026. 06. 16.
Két hétig lehet már csak jelentkezni a budapesti Fülesbagoly Trip tehetségkutatóra, ahol...
2026. 06. 16.
Egy távoli, vidéki kisvárosban nőtt fel, ott kezdett el a zenével foglalkozni három testvére volt, mindenki intenzíven muzsikált. Édesapja kántorkodott is, játszott a környék templomainak orgonáin, és volt rá példa, hogy egy és ugyanazon szimfonikus
2026. 06. 16.
A Believe a világ egyik legnagyobb zenei terjesztője, a Dalok.hu is az ő segítségével juttatja el a ránk bízott zenéket minden fontosabb platformra. A napokban a cég közre tette a MI-vel kapcsolatos vízióját.
Iratkozz fel hírlevelünkre és elsőként értesülj a legújabb megjelenésekről, olvass exkluzív zenei híreket és interjúkat, hallgasd meg podcastunkat!

Támogatóink

Partnereink