Végre-Hollywoodoo!! Új lemez, régi csapat!

2017. 11. 30.

A napokban jelent meg a Hollywoodoo zenekar „végre” című albuma. A tizenegy vadonatúj felvételt tartalmazó lemez, a szerzők, tagok szerint, pályafutásuk legszínesebb anyaga lett, hiszen a hosszú ideig tartó, látszólag passzív időszak alatt, volt idejük a menetközben született sok- sok ötletből kiválasztani, az új lemezre rögzíteni kívánt dalokat. A CD-re felkerült az a „Csillagos” c. szerzemény is, amit korábban gyakran játszottak a rádiók. Az új album „Szerencse” c. dalának felhasználásával Pálfi György filmrendező klipet forgatott a zenekarral, ami mapokban készült el és került fel a világhálóra. Az operatőr Balassa László fotóművész. A lemez beszerezhető fizikai formában, lemezboltokban, a kiadó GrundRecords oldalán, és természetesen nálunk, a Dalok.hu- n is.

Alapítványi felajánlás és licit
A megjelenés és a november 17.-én tartandó Koraszülöttek Világnapja alkalmából árverezésre kerül a Debreczeny Miklós által tervezett, CD borítóból, erre a célra készült, 2X2 m nagyságú molinó!

A borító egy szívmonitoron megjelenő életjelet ábrázol, ami egyben a új lemez „megszületését” is szimbolizálja. A licitből befolyt összeget a Four Gates Hungary Kft. felajánlásával és a Hollywoodoo koncertjeinek bevétele egy részével kiegészítve, a Veszprémi Cholnoky Ferenc Kórház Bébi Koraszülött Mentő Alapítványa kapja.

Az ajánlatokat a licithw@gmail.com címre e-mailben várják.
Kikiáltási ár: 50.000 Ft A felajánlások nem jelennek meg nyilvánosan. A licit december 23.-án lezárul.
A fent említett molinó, egy db dedikált CD lemez és egy személyre szóló ajándéktárgy, december 29 –én, a veszprémi lemezbemutató koncert alkalmával kerül átadásra, a nagylelkű felajánló cégnek, vagy magánszemélynek.


www.facebook.com/bebimento
web: www.bebimento.hu

Lemezbemutató koncertek:
November 24. Budapest, Kassa hajó
December 29. Veszprém, Expresszó Klub

 


 

MEGOSZTÁS

További hírek

2025. 07. 29.
A YouTube továbbra is a legfontosabb, legátfogóbb lehetőségeket nyújtó platform. Most egy olyan funkció került bevezetésre, amellyel a nézők a még nem befutott előadókat segíthetik.
2026. 06. 26.
Az utcazene Magyarországon nem egy elterjedt jelenség, és ez nyilvánvalóan a szabályozásoknak tudható be. Ugyanakkor külföldön gyakran találkozunk magas színvonalú utcazenei produkciókkal...
2026. 06. 16.
Két hétig lehet már csak jelentkezni a budapesti Fülesbagoly Trip tehetségkutatóra, ahol...
2026. 06. 16.
Egy távoli, vidéki kisvárosban nőtt fel, ott kezdett el a zenével foglalkozni három testvére volt, mindenki intenzíven muzsikált. Édesapja kántorkodott is, játszott a környék templomainak orgonáin, és volt rá példa, hogy egy és ugyanazon szimfonikus
2026. 06. 16.
A Believe a világ egyik legnagyobb zenei terjesztője, a Dalok.hu is az ő segítségével juttatja el a ránk bízott zenéket minden fontosabb platformra. A napokban a cég közre tette a MI-vel kapcsolatos vízióját.
Iratkozz fel hírlevelünkre és elsőként értesülj a legújabb megjelenésekről, olvass exkluzív zenei híreket és interjúkat, hallgasd meg podcastunkat!

Támogatóink

Partnereink