Varga Viktor egy színpadi szuperprodukcióra készül!

2018. 12. 14.

Fest, szobrászkodik, zenél, a napokban viszont idejének nagy részét a próbateremben tölti. Ezúttal nem koncertre, hanem egy színpadi szuperprodukcióra készül Varga Viktor, aki az Álomutazó című mesemusicalben Reklám Marcit alakítja és három dalt is énekel Radics Gigivel közösen.

Kevesen tudják, hogy operaénekesnek is tanult, aztán a jazz felé fordult, de ha nem zenél, akkor fest vagy szobrászkodik, pihenésként pedig meditál. „Nincs üres perc az életemben, sosem unatkozom” – meséli Viktor, aki 3 éves korában határozta el, hogy zenész lesz. „Zenei oviban kezdtem, gyerekkoromban még temetéseken is énekeltem” – emlékszik vissza a művész, bár mint elmondta, nem ez a legkellemesebb élmény a gyerekkorából.

„Édesapám azt szerette volna, ha operaénekes leszek, de nekem egy sokkal szabadabb műfaj kellett” – mondja Viktor, aki az operát jazz szakra cserélte, mostanában az ünnepi készülődést pedig a próbákkal teszi teljessé. „A tavaly nagy sikert arató Álomutazó mesemusicalt újítjuk éppen fel, amiben idén eggyel több dalt kaptunk Gigivel.”

A sztárpáros a darabban egy-egy Reklámarcot alakít, akik egyrészt az alvást és álmodást kiiktató „agyturbót” és az főzés nyűgjeit megszüntető „szintidrazsét” reklámozzák - utóbbit néha még Viktor is használná.

„Néha azt gondolom, jó lenne, ha ilyen találmányok már most léteznének. Aktív életet élek, és nem mindig jut időm a főzésre. Viszont az is biztos, hogy néha szükség van megállásra, alvásra, pihenésre vagy éppen a gondolatok lecsillapítására, az elme megtisztítására, amit én meditációval érek el” – mondja Viktor, s már indul is vissza az Álomutazó próbájára, hogy december 22-23-27-28-án újra több tízezer nézőnek nyújtsanak felejthetetlen élményt.

 

 

 

MEGOSZTÁS

További hírek

2025. 07. 29.
A YouTube továbbra is a legfontosabb, legátfogóbb lehetőségeket nyújtó platform. Most egy olyan funkció került bevezetésre, amellyel a nézők a még nem befutott előadókat segíthetik.
2026. 06. 26.
A kompozíciókban a kortárs jazz, a free improvizáció, a rock, a balkáni zenei motívumok és a népzenei ihletés természetes egységgé olvadnak.
2026. 06. 26.
Az utcazene Magyarországon nem egy elterjedt jelenség, és ez nyilvánvalóan a szabályozásoknak tudható be. Ugyanakkor külföldön gyakran találkozunk magas színvonalú utcazenei produkciókkal...
2026. 06. 16.
Két hétig lehet már csak jelentkezni a budapesti Fülesbagoly Trip tehetségkutatóra, ahol...
2026. 06. 16.
Egy távoli, vidéki kisvárosban nőtt fel, ott kezdett el a zenével foglalkozni három testvére volt, mindenki intenzíven muzsikált. Édesapja kántorkodott is, játszott a környék templomainak orgonáin, és volt rá példa, hogy egy és ugyanazon szimfonikus
Iratkozz fel hírlevelünkre és elsőként értesülj a legújabb megjelenésekről, olvass exkluzív zenei híreket és interjúkat, hallgasd meg podcastunkat!

Támogatóink

Partnereink