Tolvai Reni – Fire

2016. 02. 01.

Tolvai Reni Nagyváradon született, és mindössze 19 éves volt, amikor a Megasztár 2010-es szériájának győzteseként berobbant a köztudatba. Első saját dala, a ”Hagylak menni” még 2011 nyarán jelent meg. A dal klipje itthon a „Bravo Otto” díjkiosztó gálán „Az év legjobb magyar videoklipjének” járó díját kapta meg, de az énekesnő ezzel érdemelte ki a „Transylvanian Music Awards” „Legjobb Magyar pop-dance slágerének” járó elismerését is. Még ebben az évben megjelent Reni első szólóalbuma, az „Ékszer” is.

 

2012-ben „A Dalban” is bemutatkozott „Élek a szemeidben” című számával. A 2013-as év Reni számára a megújulás éve volt, új zenei stílusban, keleties motívumokkal jelent meg angol nyelvű dala és videóklipje, a „Playdate”, majd nem sokkal később Dj Metzker Viktória és a „No!End” közreműködésével a Promise. 2014 őszén látott napvilágot második albuma „Do!” címmel. Dalai az R&B-pop kategóriába sorolhatók, electro pop, jazz és soul behatásokkal. Reninek sikerült „A Dal 2016” 30-as topmezőnyébe is bejutnia „Fire” című, energiától duzzadó felvételével, melyhez egy igen merész videóklip is készült.

Tolvai Reni írta és énekli a nemrégiben lezajlott IFBB Fitness Világbajnokság tüzes kampánydalát is. Ehhez a felvételhez most elkészült a videó klip is, melynek érdekessége, hogy televan elismert fitnesz modellekkel, így senki ne lepődjön meg, ha Kocsis Alexandrát vagy Kiss Virágot látja néhány jelenetben. A dal mellett egyébként a videó klip is igen fülledtre sikerült, és Tolvai Reninek valóban elhisszük, amikor azt énekli, hogy „I’m On Fire”.

 

MEGOSZTÁS

További hírek

2025. 07. 29.
A YouTube továbbra is a legfontosabb, legátfogóbb lehetőségeket nyújtó platform. Most egy olyan funkció került bevezetésre, amellyel a nézők a még nem befutott előadókat segíthetik.
2026. 06. 16.
Egy távoli, vidéki kisvárosban nőtt fel, ott kezdett el a zenével foglalkozni három testvére volt, mindenki intenzíven muzsikált. Édesapja kántorkodott is, játszott a környék templomainak orgonáin, és volt rá példa, hogy egy és ugyanazon szimfonikus
2026. 06. 16.
A Believe a világ egyik legnagyobb zenei terjesztője, a Dalok.hu is az ő segítségével juttatja el a ránk bízott zenéket minden fontosabb platformra. A napokban a cég közre tette a MI-vel kapcsolatos vízióját.
2026. 06. 16.
"Egy időben gyakran küzdöttem alvásparalízissel, és ezt az állapotot szerettem volna zenei formába önteni. A szöveget és az énekdallamot én hoztam, a fiúk pedig tökéletesen elkapták a fonalat, és fokozták tovább a dal feszültségét és hangulatát."
2026. 06. 02.
A platform ezentúl automatikusan felismeri és egyértelmű címkével látja el a fotorealisztikus, mesterséges intelligenciával (MI) generált videókat, még abban az esetben is, ha az alkotó ezt elmulasztotta vagy nem akarta feltüntetni.
Iratkozz fel hírlevelünkre és elsőként értesülj a legújabb megjelenésekről, olvass exkluzív zenei híreket és interjúkat, hallgasd meg podcastunkat!

Támogatóink

Partnereink