Több hazai lemez a nemzetközi toplisták előkelő helyén

2019. 09. 02.

A 27 országból származó, összesen 50 európai világzenei szakember által válogatott WMCE nemzetközi toplistán második lett Lajkó Félix és a VOLOSI közös albuma, 6. helyen a Boban Markovic Orkestar MRAK című lemeze – mindkettő a Fonó kiadványa – 7. helyen pedig a Meszecsinka Állj bele a mélybe! (Narrator Record/CPL Music kiadványa) szerepel.

A Transglobal World Music Charts összesen 56, a világ 32 országából származó világzenei szakemberének döntése alapján szintén több hazai lemez kapott előkelő helyet a pontozásos listán. Így Boban Markovic zenekarának MRAK című lemeze a 4., Lajkó Félix és a VOLOSI albuma a 9. helyen, frissen került fel a listára a 16. helyen a Parno Graszt Már nem szédülök című lemeze, valamint Vaszi Levente és Vrencsán Anita Gyimesvölgyi Népzene Kostelekről című albuma, ami a 39. helyen szerepel – mind a négy a Fonó kiadványa. További hazai lemezsiker a Söndörgő szerzői kiadásban megjelent albuma, amely a 28. helyen került fel a listára, valamint a Meszecsinka fent nevezett albuma, amely a 31. helyre került.

Az elmúlt hónapokban nagy sikereket értek el a hazai kiadású albumok a nemzetközi listákon: augusztusban a Fonó két lemeze vezette a WMCE listáját, a régió zenéit szemléző Balkan World Music Charts negyedéves listáján tízből négy jelenleg is magyar kiadású lemez, ahogyan a Transglobal World Music Charts is hónapok óta előkelő helyen listázza a hazai kiadású világzenei és autentikus népzenei albumokat.
A toplisták ezen a linken érhetők el:
http://www.transglobalwmc.com/category/charts/monthly-charts/

http://www.wmce.de és https://www.facebook.com/worldmusicchartseurope/

https://worldmusic.org.rs/2019/07/01/balkan-world-music-chart-the-second-quarter-2019/

 

MEGOSZTÁS

További hírek

2025. 02. 09.
Cserepes Károly remix-sorozatának hetedik lemeze, a "The Beginning of the Beginning" felkerült a Transglobal World Music Chart nemzetközi toplista rangos 14. helyére.
2025. 06. 16.
"Amíg élek" címmel új nagylemezt adott ki a "Chalga". A folk-pop-rock zenekar a korábbi albumokhoz képest ezúttal sokkal inkább nyúlt a pop tárházához, ugyanakkor mind zeneileg,
2025. 06. 14.
Kishegyes | 2025. június 26-29 összművészeti fesztivál Vajdaság szívében. Mottó: „A fele sem tréfa”
2025. 06. 05.
Selmeci Basstard Péter rejtőzködő zeneszerző, multihangszeres és a Nicotine Stúdió tulajdonosa, a Marlboro Man egykori tagja 2019-ben készítette elektronikus zenei szólóalbumát ElektrikFish: Transpace címmel...
2025. 06. 03.
Egy felejthetetlen „ByeAlex és a Slepp" koncert került megrendezésre 2025. január 8-án és január 9-én a budapesti Erkel Színházban, ahol Alexéket egy teljes szimfonikus zenekar kísérte, Werner Gábor karmester vezénylésével,
Iratkozz fel hírlevelünkre és elsőként értesülj a legújabb megjelenésekről, olvass exkluzív zenei híreket és interjúkat, hallgasd meg podcastunkat!

Támogatóink

Partnereink