Szólólemezt készített Czutor Zoltán

2015. 01. 30.
Élete első és talán egyetlen szólólemezével jelentkezik a Nyers egykori és a Belmondo zenekar jelenlegi frontembere, Czutor Zoltán. Az Artisjus-díjas szövegíró, dalszerző a szokásosnál is személyesebb hangvételű dalokat, afféle zenés blog bejegyzéseket válogatott a „Czutor” című lemezre.  
Czutor Zoltán pályafutása során többféle műfajban komponált, egyebek mellett televíziós, filmes és színházi produkciók számára, írt musicalt és gyereklemezt, de közben mindvégig a saját rock zenekaraiban játszott. Jelenleg elsősorban a „Belmondo” zenekar frontembereként lép színpadra, és bár sokáig elutasította egy szólóalbum ötletét, most mégis elérkezett ennek az ideje.
- Régi kérés, kérdés volt szakmai, baráti és médiaszerkesztői oldalról, hogy legyen, illetve mikor lesz szólóalbumom. Így született meg a Czutor című lemez, amely az első, sőt talán az egyetlen szólóprojektem. Ez a törekvés is része annak, hogy a sokféle zenei tevékenységeim között különbséget tegyek. Eddig az aktuális főzenekaromba zsúfoltam minden személyes ötletemet, mostantól azonban másképpen lesz. A Belmondo zenekarral továbbra is a britpop - karatemetál stílust visszük tovább, míg a tíz éve megszűnt ős-zenekarommal, a Nyerssel az évfordulóra tekintettel időnként adunk egy-két nagyobb koncertet, továbbá a Raj nevű bandával súlyos, riffelős dalokat írunk. A Czutor című szólólemezen ezekhez képest személyes, moralizáló, inkább akusztikus szerzemények kaptak helyet – mondta Czutor Zoltán.
Czutor Zoli első szólólemeze január 30-án, azaz a mai napon jelenik meg a Music Fashion Kiadó gondozásában, és 12 szerzemény szerepel rajta. Az akusztikus gitárra és finom gépdob alapra épülő dalokat afféle zenés blog bejegyzéseknek nevezte el az Artisjus-díjas dalszövegíró, hiszen a szövegek fele a Czutor Zoltántól megszokott hangvételnél is személyesebb, a dalok másik fele pedig moralizál. A szólólemez három szerzeménye – „Édes hazám”; „Könnyűnek találtatott zene”;” Minimál” – szöveg videó formájában felkerült a YouTube videó megosztó oldalra.
MEGOSZTÁS

További hírek

2025. 04. 20.
"Különleges tehetség kell ahhoz, hogy valaki így tovább tudja vinni a zene ősi, szakrális lélekgyógyító minőségét." Szabó János lemezkritikája.
2025. 11. 01.
Kiss Kamilka, a Kamilka & Pesti Sikk karizmatikus énekesnője nemcsak a színpadon mozog otthonosan, hanem zenepedagógusként is aktív. Az előadó több mint másfél évtizede tanít, és célja, hogy minden diákja önazonos, kreatív művésszé váljon.
2025. 10. 29.
„Önazonos” címmel megjelent az év elején színtérre robbant, groove / thrash / hardcore vonalas BETON zenekar bemutatkozó albuma. A hazai extrém / modern metal szcéna ismert arcait is soraiban tudó banda lemezére 11 tétel került.
2025. 10. 21.
Folytatódik a HOTS - Hungarian Oncoming Tunes zenei műfajokat és azok iparági sajátosságait bemutató workshop-sorozata. A nyolcadik, november 5-i alkalom a popzenei műfajok köré épül.
2025. 10. 21.
A BMC új kiadványát CD-nél jobb minőségben is letöltheted nálunk. Az Ars Nova együttes fennállásának 60. évfordulója alkalmából készített albumra öt, különböző generációkat és kifejezésmódokat képviselő zeneszerző egy-egy darabja került.
Iratkozz fel hírlevelünkre és elsőként értesülj a legújabb megjelenésekről, olvass exkluzív zenei híreket és interjúkat, hallgasd meg podcastunkat!

Támogatóink

Partnereink