Szibériai sámán hangképek

2020. 05. 08.

A sok, magát sámáninak nevező zenei anyag mellett igazi felüdülés eredeti szibériai zenét hallani, amelyet szakember gyűjtött a 90-es években – még mielőtt ott is divat lett a sámánkodás. Az anyag a Dalok.hu terjesztésében jelenik meg online, a nyár folyamán vinylen adja ki a Trottel Records.   

A Trottel Records 1998-ban adta ki kazettán a szibériai sámán népek zenéit. Most más tematikával, tájegységenként jelenik meg Szibéria sámán zenéje, Sántha István gyűjtéseiből, a 90’es évekből. A felvételen szereplők, akik mára már eltávoztak az élők sorából DAT magnóra énekelték, zenélték fel őseik dallamait.

„Felvételeink a kilencvenes évek végén - kétezres évek elején készültek Dél-Szibériában, az altaj-telengit, hakasz, tuva, tofa és nyugati burját emberek körében, akik mind a sámánhit helyi gyakorlatait folytatják. A felvételeken zenélők még a második világháború előtt születtek, amikor a helyiek többsége nomád életmódot folytatott, mely hatással volt gondolkodásukra és az élethez való hozzáállásukra. A zene olyan kor lenyomata, amikor még nem tört be a digitális kultúra a térségbe, a kiválasztottak és köztük a zenészek nem Youtube-ot hallgatva, hanem őseiktől álmukban vagy hipnotikus állapotban, transzban tanulták mesterségüket. Lemezünk nem más, mint egy road music a térségen át”.

Az albumot ITT tudod letölteni.
 

MEGOSZTÁS

További hírek

2025. 07. 29.
A YouTube továbbra is a legfontosabb, legátfogóbb lehetőségeket nyújtó platform. Most egy olyan funkció került bevezetésre, amellyel a nézők a még nem befutott előadókat segíthetik.
2026. 05. 16.
"A Mohács-emlékév és mestereink előtt tisztelgünk vele, akik révén már fél évszázada virágzik Magyarországon a régizenei mozgalom. Több olyan mű elhangzik a lemezen, amelyekről eddig nem készült felvétel sem itthon, sem külföldön."
2026. 05. 04.
Néhány évvel ezelőtt váratlanul feloszlott a ColorStar. Bizonyára nem csak a közönség érezte az ezt követő űrt, hanem a zenekar régi és új zenészei is.
2026. 05. 04.
A Music Hungary Szövetség 7 pontban foglalta össze a magyar zeneipar megújítását, versenyképességét és fenntarthatóságát célzó legfontosabb szakmai javaslatait.
2026. 05. 02.
Gently da Spittah’ legújabb dala, az "Amit eddig láttam" egy személyes vallomás, múlt és jelen találkozása, ahol minden élmény értelmet nyer.
Iratkozz fel hírlevelünkre és elsőként értesülj a legújabb megjelenésekről, olvass exkluzív zenei híreket és interjúkat, hallgasd meg podcastunkat!

Támogatóink

Partnereink