Szatmári Juli nyilatkozik az új lemezéről

2016. 09. 14.

Tizenhárom évesen írta az első dalát. Azóta jönnek egymás után a dalok, követik élete eseményeit és hangulatait. Idén lett belőlük lemez. Itt https://www.dalok.hu/szatmarijuli töltheted le.

Titok
Ez az egyik legrégebbi dalom a lemezről. 19 évesen írtam Budapesten, a zakatoló városról, amely mintha sosem nyugodna le. A dal üzenete: a ki nem mondott szavak az izgalmasak, az igazán fontos dolgokat sokszor nem is tudjuk megfogalmazni szavakkal. A felszín pedig "nem számít".

Ismerj fel
A dal a koncertezések kapcsán született, amikor előadóként olyan sok szerepben kell jelen lennünk. Hol zenészként a színpadon, hol józanul az interjúk során, dívaként a fényképészek előtt. Ezek a szerepek sokszor állnak távol tőlem, s kérdeztem magamtól, vajon megmaradok-e magamnak e sok szerep mellett. Ez egyébként mindenkire igaz, hiszen minden nap más és más szerepet kell "játszanunk". Mások vagyunk a kollégáink, családunk, szerelmünk előtt, és mégis, minden egyes arc mögött mi magunk vagyunk.

Ébren
Amikor megélünk valamit, ami megváltoztatja az életutunkat, sokszor később érzékeljük, mi is történt valójában. A "sokk" feldolgozása után született a dal: arról a pillanatról, amikor felébredünk, és érezzük, értjük, mi történt körülöttünk és bennünk. Ez a pillanat az ébredés, egyszerre fájdalmas és gyönyörű is.

Torn Red Bag
Egy szintén nagyon régi dal, melyet gimnáziumban írtam. A "torn red bag" a szív metaforája, és a dal alapvetően pozitív üzenetet hordoz: ha össze is törik a szívünket, az a miénk, a tapasztalataink pedig erőssé tesznek minket és igenis rendbe fogunk jönni. Ezért is lett ilyen lendületes a dal, és szeretem élőben is énekelni, mert nagy belső ereje van.

Freedom
Dacos lelkületű a Freedom című felvétel. Szerelmes dal, de egyben az érzés veszélyét is leírja. Kedvenc sorom: move me like the elements. Ez a sor volt meg először a dalból, és számomra a legjellegzetesebb. A szerelem az, ami olyan őserővel tud megmozgatni minket, amire kevés erő képes. De egyben veszedelmes is, mert elvesztése fájdalmas, és sosem tudjuk, mi lesz a vége - lesz-e vége? A dalban vége van: Lie about how well we tried - ez az utolsó sor. Hazudj nekem, hogy még egy kicsit elképzelhessem, hogy jót ad nekem ez az érzés.



Hadd legyek
Maga a cím is egy kérés: hadd legyek én az az egy, aki a földön tart. Akiért érdemes neked itt élned, létezned, aki fontos szerepet tölt be életedben. Nyitva hagyom a végét: nem tudni, hogy a kérés teljesül-e vagy sem. De a legnagyobb ajándék, ha valaki számára lehetünk "az az egy".

Úton
Ez a dal az életutunkról szól. Arról, hogy emlékeink elkísérnek, gazdagítanak, és hogy hálás vagyok ezért. A kórust a dal végén a zenekar énekli, külön öröm volt velük ezt felénekelni, a stúdiómunkák vicces hangulatban teltek.

Madárdal
Egy "igazi" szerelmesdal. Olyan békét érzek ebben a dalban, amikor éneklem, amit más daloknál nem. A megérkezés öröme van benne, lényegretörő szeretet. Amikor boldogok vagyunk, hogy a szerelmünk nevetése száll, és ez igazi szabadságérzettel párosul. Ritka pillanat, ezért nagyon hálás vagyok érte, hogy megélhetem, ugyanis ez a könnyedség nem marad(hat) meg, hanem bizony átalakul. De ez már egy másik dal lesz.

Kezedben a térkép
Látszólag szomorú dalról van szó, ám nem így élem meg. A térkép egy közös utat jelöl: ha tetszik neked, járjuk együtt, ha már nem, tépd szét. Nyitva hagyom itt is a végét: a döntést nem ismerjük, ahogy a dal írásakor sem ismertem. Ám reményteli érzés számomra ezt énekelni, mert minden lehetőséget magában rejt.

I Spy
Sokáig készült az I Spy, bár a cím már régóta a fejemben volt: ez a lemez "legújabb" darabja. Kicsit feszült, zárt világ, de csak a refrénig. Onnantól kinyílik, és mefogalmazódik a fő üzenet is: mindent megtennék azért, hogy visszahozzalak, és hogy látom, hogy jól vagy. A versszakokban a múltba tekintek, és egy kihalt, szomorú szobában éneklem a sorokat. Kopott falak, tapéták, vörös színek, szellemek, régmúlt árnyak hangulata idéződik fel bennük. Különleges hangulatú számomra ez a dal, keveredik benne a múlt és a jelen.

Patiently
A legintimebb dal életről-halálról. Szól az elmúlásról, a nyugalom megtalálásáról, de az élet gyönyörűségéről is. Arról, hogy semmi sem marad mozdulatlan, ezt a 6/8-os lüktetés is segíti. Koncertjeimen is sokszor záródal a Patiently, ezért a lemezt is ezzel zártam. Ezzel a dallal búcsúzom a közönségtől, s kívánok nekik békét.

 

MEGOSZTÁS

További hírek

2025. 04. 20.
"Különleges tehetség kell ahhoz, hogy valaki így tovább tudja vinni a zene ősi, szakrális lélekgyógyító minőségét." Szabó János lemezkritikája.
2025. 11. 03.
A szükség kertje egy hely, ahol minden szükség rejtve marad. A szükség kertje mi vagyunk. A szükségek a bőrünk alatt lapulnak, erőt adnak mindenhez és meggátolnak mindenben. A szükség az első naptól az utolsóig némán forgó fogaskerék.
2025. 11. 01.
Kiss Kamilka, a Kamilka & Pesti Sikk karizmatikus énekesnője nemcsak a színpadon mozog otthonosan, hanem zenepedagógusként is aktív. Az előadó több mint másfél évtizede tanít, és célja, hogy minden diákja önazonos, kreatív művésszé váljon.
2025. 10. 29.
„Önazonos” címmel megjelent az év elején színtérre robbant, groove / thrash / hardcore vonalas BETON zenekar bemutatkozó albuma. A hazai extrém / modern metal szcéna ismert arcait is soraiban tudó banda lemezére 11 tétel került.
2025. 10. 21.
Folytatódik a HOTS - Hungarian Oncoming Tunes zenei műfajokat és azok iparági sajátosságait bemutató workshop-sorozata. A nyolcadik, november 5-i alkalom a popzenei műfajok köré épül.
Iratkozz fel hírlevelünkre és elsőként értesülj a legújabb megjelenésekről, olvass exkluzív zenei híreket és interjúkat, hallgasd meg podcastunkat!

Támogatóink

Partnereink