Szabó Tamás interjú ma a Rádió Q- ban, 19:00!

2014. 01. 10.

A Mojo alapvetően blues zenét játszik, bár a saját számaik gyakorta eltérnek a műfaj tradicionális vonalvezetésétől. Sok popos, folkos elem van bennük, amit erősít a vokális éneklés. A már tradicionálisnak mondható két gitár és harmonika mellett a háromszólamú éneklés az, amitől saját egyéni hangzást kapott a hangképük. Gyakran használnak hazánkban még nem ismert tradicionális hangszereket, pl. diddley bow- t, stomp boxot vagy extra harmonikákat . „Back In The Day” című lemezük, az első a sorban. A zeneanyagon fele részben saját számok és fele részben erősen átalakított feldolgozások találhatóak. Próbálták a legszínesebben kihasználni a trió felállás adta lehetőségeket, még akkor is, ha a laikus talán úgy gondolja, hogy két gitárral és harmonikával elég szűkös a zeni mozgástér. Nos, a Mojo Workings első lemezével igyekezett erre maximálisan rácáfolni.
A lemezre 3 szám erejéig olyan vendégzenészeket is hívtak, akik már élőben is játszottak velük olykor-olykor: Szabó Csobán Gergely bőgőn, Mezőfi „Fifi” István dobon, Mazura János pedig tubán játszik a lemezen.

MEGOSZTÁS

További hírek

2025. 04. 20.
"Különleges tehetség kell ahhoz, hogy valaki így tovább tudja vinni a zene ősi, szakrális lélekgyógyító minőségét." Szabó János lemezkritikája.
2025. 11. 01.
Kiss Kamilka, a Kamilka & Pesti Sikk karizmatikus énekesnője nemcsak a színpadon mozog otthonosan, hanem zenepedagógusként is aktív. Az előadó több mint másfél évtizede tanít, és célja, hogy minden diákja önazonos, kreatív művésszé váljon.
2025. 10. 29.
„Önazonos” címmel megjelent az év elején színtérre robbant, groove / thrash / hardcore vonalas BETON zenekar bemutatkozó albuma. A hazai extrém / modern metal szcéna ismert arcait is soraiban tudó banda lemezére 11 tétel került.
2025. 10. 21.
Folytatódik a HOTS - Hungarian Oncoming Tunes zenei műfajokat és azok iparági sajátosságait bemutató workshop-sorozata. A nyolcadik, november 5-i alkalom a popzenei műfajok köré épül.
2025. 10. 21.
A BMC új kiadványát CD-nél jobb minőségben is letöltheted nálunk. Az Ars Nova együttes fennállásának 60. évfordulója alkalmából készített albumra öt, különböző generációkat és kifejezésmódokat képviselő zeneszerző egy-egy darabja került.
Iratkozz fel hírlevelünkre és elsőként értesülj a legújabb megjelenésekről, olvass exkluzív zenei híreket és interjúkat, hallgasd meg podcastunkat!

Támogatóink

Partnereink