Supernem az A38-on

2012. 10. 09.
A 2011-ben megjelent Tudományos fantasztikus pop lemez a Supernem számára igazi áttörést jelentett: miközben a rajongók és a koncertjeikre látogatók száma megsokszorozódott az elmúlt egy év folyamán és az album szinte valamennyi dala slágerré vált, az ahhoz készült klipek, komoly szakmai elismerést is hoztak a zenekar számára. Az idei nyáron már a fesztiválok nagyszínpadain bizonyították, hogy a hazai színtér egyik legenergikusabb s egyszersmind legkiforrottabb produkciójává értek.
 Most, a nyár két teltházas, szabadtéri, budapesti koncertje után és a már javában zajló vidéki klubturné közben, a Supernem, az egyetlen őszi, fővárosi fellépése helyszínéül a “Világ Legjobb Klubját”, az A38 Hajót választotta. A fesztiválok rövidebb koncertjei után a zenekar ezúttal egy olyan - nemcsak hosszabb, de meglepetésekkel gazdagon fűszerezett - műsorral készül, mely csak a Hajó színpadán lesz hallható. Az egész estét betöltő program fontos szereplői lesznek még a Fehéroroszországból indult, szemtelenül fiatal Yellow Brick Road, amely Kelet-Európában és a Baltikumban is már komoly hírnevet szerzett magának sodró, néhol a Hives-t vagy a Franz Ferdinandot idéző indie-rockjával valamint a hazai rock’n’rollt képviselő, az igazi vintage rockot talán a legautentikusabban megszólaltató, Fonogram-díjas, Ozone Mama. Az est sűrített rock’n’roll-orgiája után pedig a még mindig parádés szórakozásra szomjazók, Dj Izil, hasonló szellemben pörgetett lemezeire nyomhatják “reggelig egy rossz cipőben”.
 
Jegyár elővételben: 1700,- Ft, helyszínen: 2000,- Ft
Online jegyvásárlás: http://www.a38.hu/hu/program/supernem-yellow-brick-road-ru-ozone-mama-hu
MEGOSZTÁS

További hírek

2025. 04. 20.
"Különleges tehetség kell ahhoz, hogy valaki így tovább tudja vinni a zene ősi, szakrális lélekgyógyító minőségét." Szabó János lemezkritikája.
2025. 11. 01.
Kiss Kamilka, a Kamilka & Pesti Sikk karizmatikus énekesnője nemcsak a színpadon mozog otthonosan, hanem zenepedagógusként is aktív. Az előadó több mint másfél évtizede tanít, és célja, hogy minden diákja önazonos, kreatív művésszé váljon.
2025. 10. 29.
„Önazonos” címmel megjelent az év elején színtérre robbant, groove / thrash / hardcore vonalas BETON zenekar bemutatkozó albuma. A hazai extrém / modern metal szcéna ismert arcait is soraiban tudó banda lemezére 11 tétel került.
2025. 10. 21.
Folytatódik a HOTS - Hungarian Oncoming Tunes zenei műfajokat és azok iparági sajátosságait bemutató workshop-sorozata. A nyolcadik, november 5-i alkalom a popzenei műfajok köré épül.
2025. 10. 21.
A BMC új kiadványát CD-nél jobb minőségben is letöltheted nálunk. Az Ars Nova együttes fennállásának 60. évfordulója alkalmából készített albumra öt, különböző generációkat és kifejezésmódokat képviselő zeneszerző egy-egy darabja került.
Iratkozz fel hírlevelünkre és elsőként értesülj a legújabb megjelenésekről, olvass exkluzív zenei híreket és interjúkat, hallgasd meg podcastunkat!

Támogatóink

Partnereink