Sötétség, bolyongás a Közgáz épületében

2019. 04. 02.

Minden idők egyik legsötétebb, legsúlyosabb elektronikus lemeze kerül terítékre a következő Lemezjátszó-esten, ahol a Massive Attack Mezzazine albumát hallgathatja meg a közönség. A dalokhoz fűződő viszonyáról KRSa, a Pannonia Allstars Ska Orchestra énekese vall Horváth Gergelynek.

A Lemezjátszó programsorozat során egy-egy kultikus lemezt hallgathat meg a közönség, és mindig egy ismert zenész szakért róla. A házigazda Horváth Gergely rádiós szakember. Április 3-án, a B32 Galéria és Kultúrtérben ezúttal a Massive Attack Mezzazine kerül terítékre. Az album sok szempontból különlegesnek számított: az együttes tagjai közötti feszültségek miatt óriási viharban született, a korábbi slágeresebb trip-hop vonalat lecserélték egy sötét hangzásvilágra. Aztán több hónapig ingyenesen letölthetővé tette a zenekar, ami annak idején úttörőnek számított. Plágiummal is megvádolták őket, aminek egy peren kívüli megegyezés lett a vége. Mindezek ellenére - anyagi szempontból is - az egyik legsikeresebb elektronikus lemezzé vált, a brit toplistán 1998 májusán Robbie Williams-et letaszítva az 1. helyen nyitott. KRSa, a PASO énekese is nagy rajongója az albumnak.
- A Mezzazine akkor talált meg, amikor még nem ástam bele annyira magam a jamaicai zenékbe – emlékezett vissza KRSa. - Ekkor elsős voltam a Közgázon, és előfordult, hogy tanítás után, fülesben hallgatva bolyongtam az iskola sötét folyosóin. Szürreális élmény volt. A lemezen hallható utalások közül többet csak később értettem meg, és a dalok eredeteit is utólag találtam meg. Aztán élőben is láttam a Massive Attack-et, tetszett, ahogy vizuálisan megtámogatták a koncepciót.
A B32 Galéria és Kultúrtér valamint a Fülesbagoly blog által szervezett programsorozaton nagy hangsúlyt fektetnek a hangzásra is. A bakeliteket az Audio-Technica LP5 lemezjátszóján pörgetik, és kimondottan ezekre az alkalmakra a hallgatóságot körbeépítik Trevis Audio hangfalakkal, melyek valósághűen adják vissza az eredeti hang minőségét és dinamikáját. A Lemezjátszó programsorozat estjeire a belépőjegy 800 forint, kapható a b32.jegy.hu oldalon és a helyszínen.

Facebook-esemény:
https://www.facebook.com/events/1613270715484149/


 

MEGOSZTÁS

További hírek

2025. 02. 09.
Cserepes Károly remix-sorozatának hetedik lemeze, a "The Beginning of the Beginning" felkerült a Transglobal World Music Chart nemzetközi toplista rangos 14. helyére.
2025. 06. 14.
Kishegyes | 2025. június 26-29 összművészeti fesztivál Vajdaság szívében. Mottó: „A fele sem tréfa”
2025. 06. 05.
Selmeci Basstard Péter rejtőzködő zeneszerző, multihangszeres és a Nicotine Stúdió tulajdonosa, a Marlboro Man egykori tagja 2019-ben készítette elektronikus zenei szólóalbumát ElektrikFish: Transpace címmel...
2025. 06. 03.
Egy felejthetetlen „ByeAlex és a Slepp" koncert került megrendezésre 2025. január 8-án és január 9-én a budapesti Erkel Színházban, ahol Alexéket egy teljes szimfonikus zenekar kísérte, Werner Gábor karmester vezénylésével,
2025. 06. 02.
Nem feltétlenül kell a Tilos Rádió hallgatójának lenni, hogy jól essen egy nyárindító budapesti fesztivál Budapesten, szabadtéren, a Duna partján, szuper fellépőkkel.
Iratkozz fel hírlevelünkre és elsőként értesülj a legújabb megjelenésekről, olvass exkluzív zenei híreket és interjúkat, hallgasd meg podcastunkat!

Támogatóink

Partnereink