SOS Civil Rádió!

2014. 02. 17.

Műsoraikat száznál több önkéntes készíti, többek között a Dalok.hu szerkesztői is, Biljarszki Emil és Szabó András Bálint személyében, akik öt éve készítik a Dalok Galopp című műsort.
A rádió sem volt a rendszer kedvence, de azt a csekély összeget, ami a működésükhöz kellett, pályázatokból fedezni tudták az elmúlt húsz évben. Az utóbbi évek negatív változásai, melyek a médiát és a civil társadalmat is súlyosan érintették és érintik mind a mai napig, a rendszerváltás óta lankadatlanul működő kis rádiót is igen nehéz helyzetbe sodorták. A magyar közösségi rádiók nagy része megszűnt az elmúlt három évben. Immáron a Civil Rádiót is az ellehetetlenülés sötét árnya fenyegeti.
„Ne hagyd, hogy elhallgassunk, ne hagyd, hogy elhallgattassanak minket”! Ezért kérjük mi is, kérik a rádió önkéntesei a segítséget tőled és minden olyan potenciális támogatótól, akinek még ügy a közügyeinek, a kultúrának, civil életünk eseményeinek pártatlan szolgálata. Nem számítanak és nem is igényelnek súlyos százmilliókat, hisz a Civil Rádió a fizetett munkatársakkal működő állami illetve kereskedelmi rádiók költségvetésének már néhány százalékából működőképes tud lenni, így a legkisebb segítség is nagy segítség ezekben az ínséges időkben. „Szabad és közösségi rádió vagyunk, a Civil Rádió nem üzleti célból jött létre. A frekvenciánkat arra használjuk, hogy megszólalhassanak azok az emberek és csoportok, akik aktívan tesznek a társadalomért, de nem kapnak nyilvánosságot a mainstream médiában”. A Civil Rádió nem szolgál ki pártpolitikai érdekeket, nem áll mögötte semmilyen érdekcsoport sem! A rádió műsorait 150 önkéntes készíti nap, mint nap anyagiakban ki sem fejezhető értéket hozva létre munkájukkal. Van nyugdíjas és gimnazista, újságíró és szerzetes, mérnök és villanyszerelő, rocker és népzenész, szociális munkás és családanya. Százféle világ százféle szóban, melynek szólnia kell. „A Civil Rádió nyitott. Hozzánk bármikor bejöhetsz, csatlakozhatsz a csapathoz, megnézheted, hogyan működünk és részese lehetsz életünknek”.
Most a legjobban pénzzel segítesz a rádión. Bármennyit adsz, javítasz a helyzetükön. Mivel rengeteg önkéntes munkával működtetik a rádiót, a támogatásokat is, ezáltal nagyon hatékonyan tudják felhasználni a legkisebb összegeket is. Ha a Civil Rádió megszűnne, nem csak nekünk fájna. Az egyik utolsó lehetőség veszne el arra, hogy a civil kurázsi és a civil kontroll szabadon megjelenjen Magyarországon. Erről tudnia kell mindenkinek!

A rádió helyzetéről bővebben itt olvashatsz.

 

MEGOSZTÁS

További hírek

2025. 02. 09.
Cserepes Károly remix-sorozatának hetedik lemeze, a "The Beginning of the Beginning" felkerült a Transglobal World Music Chart nemzetközi toplista rangos 14. helyére.
2025. 05. 19.
A Fülesbagoly KID elnevezésű, június 15-én zajló eseményre énekes és hangszeres kategóriában jelentkezhetnek általános és középiskolás diákok.
2025. 05. 16.
A csapatokra osztott résztvevőknek music supervisor vendégek briefjei alapján kell megírniuk és rögzíteniük naponta egy-egy dalt. Van lehetőség mindhárom, vagy akár csak egy napra is jelentkezni.
2025. 05. 06.
Április 14.-én jelent meg a Mojo zenekar hetedik, "The best is yet to come" című lemeze. A lemezen 11 szám található, amiből csak egy dal feldolgozás.
2025. 05. 05.
A zenész ugyanolyan ember, és néha focizni is tud. Persze, mondhatjuk, hogy azért fordulnak a foci felé a zenészek, mert arra többen kíváncsiak, de a mi esetünkben az esemény jótékony célú.
Iratkozz fel hírlevelünkre és elsőként értesülj a legújabb megjelenésekről, olvass exkluzív zenei híreket és interjúkat, hallgasd meg podcastunkat!

Támogatóink

Partnereink