Sári József 80 éves - jubileumi koncert

2016. 01. 15.

"Sári József  Magyarország legjelentősebb zeneszerzőinek egyike. Útját egyedül járva, nyugodt visszavonultságban dolgozta ki stílusát, amely a nagy európai zenei hagyományokhoz kapcsolódik, ugyanakkor megragadóan eredeti. Nagyon tisztelem őt mint olyan muzsikus-jelenséget, amely talán a középkorban volt ismeretes".
Kurtág György
Sári József zeneszerző tavaly júniusban ünnepelte 80. születésnapját. Ebből az alkalomból január 21-én a BMC Koncerttermében ünnepi estet tartanak. A koncerten a közép-európai kortárs zenei hagyományokat követő Qaartsiluni Ensemble mellett olyan kiváló művészek lépnek fel, mint Szabóki Tünde énekes, akit Termes Rita kísér zongorán, illetve két kitűnő szólista, Bársony Péter brácsán és Perényi Miklós gordonkán. A koncerten elhangzó valamennyi mű ősbemutató. Zongoradarabjai, vokális alkotásai, hangszeres szóló- és kamaraművei mellett két operája adja a zeneszerző életműve gerincét. A 2008-ban Regensburgban bemutatott A kalaposmester című opera librettója Thomas Bernhard elbeszélése nyomán készült. Arthur Koestler Sötétség délben című könyve ihlette másik operáját, amelyet Sonnenfinsternis (Napfogyatkozás) címmel mutattak be 2000-ben a németországi Pforzheimben.
MŰSOR:
Sári József:
Narration – vonósnégyesre (2014)
Két dal Heinrich Heine verseire (2010)
Konfabulation – szóló csellóra (2014)
Apolog – hegedű szólóra és öt fafúvósra (2014)
Fantasie – szóló brácsára (2013)
Két dal Georg Trakl verseire (2009)
Quadriga – két trombitára és két harsonára (2015)
KÖZREMŰKÖDIK:
Perényi Miklós – gordonka
Bársony Péter – brácsa
Szabóki Tünde – ének
Termes Rita – zongora
Qaartsiluni Ensemble
Művészeti vezető: Rozmán Lajos
Laskay Zsuzsanna – hegedű
Várai Bálint – hegedű
Ludmány Dénes – brácsa
Kántor Balázs – cselló
Homoki Gábor – hegedű szóló
Rákóczy Anna – fuvola
Kiss Katalin – oboa
Horia Dumitrache – klarinét
Mohai Bálint – fagott
Magyar Melinda – fagott
Kresz Richárd – trombita
Nagy Antal Endre – trombita
Sztán Attila – harsona
Stürzenbaum Róbert – harsona
 

MEGOSZTÁS

További hírek

2025. 04. 20.
"Különleges tehetség kell ahhoz, hogy valaki így tovább tudja vinni a zene ősi, szakrális lélekgyógyító minőségét." Szabó János lemezkritikája.
2025. 11. 03.
A szükség kertje egy hely, ahol minden szükség rejtve marad. A szükség kertje mi vagyunk. A szükségek a bőrünk alatt lapulnak, erőt adnak mindenhez és meggátolnak mindenben. A szükség az első naptól az utolsóig némán forgó fogaskerék.
2025. 11. 01.
Kiss Kamilka, a Kamilka & Pesti Sikk karizmatikus énekesnője nemcsak a színpadon mozog otthonosan, hanem zenepedagógusként is aktív. Az előadó több mint másfél évtizede tanít, és célja, hogy minden diákja önazonos, kreatív művésszé váljon.
2025. 10. 29.
„Önazonos” címmel megjelent az év elején színtérre robbant, groove / thrash / hardcore vonalas BETON zenekar bemutatkozó albuma. A hazai extrém / modern metal szcéna ismert arcait is soraiban tudó banda lemezére 11 tétel került.
2025. 10. 21.
Folytatódik a HOTS - Hungarian Oncoming Tunes zenei műfajokat és azok iparági sajátosságait bemutató workshop-sorozata. A nyolcadik, november 5-i alkalom a popzenei műfajok köré épül.
Iratkozz fel hírlevelünkre és elsőként értesülj a legújabb megjelenésekről, olvass exkluzív zenei híreket és interjúkat, hallgasd meg podcastunkat!

Támogatóink

Partnereink