Rózsaszínű kádban zenél a Kerekes Band

2014. 06. 16.

A közös dal most letölthető nálunk.

A klasszikus Waszlavik szerzemény, a Rózsaszínű kád (avagy az Egy rózsaszínű káddal) 1991-ben jelent meg. Ekkor hallották először – még gyerekként – a Kerekes Band tagjai is. "A 90-es évek elején Waszlavik volt a mi Nirvanánk. Elutasított mindent, ami nyálas volt vagy populáris, és bátran kimondta, hogy a tévéműsorok nem szólnak másról, csak egy nagy rakás sztár vinnyogásáról. Művészete nagy hatással volt ránk." - mondta Fehér Zsombor, a zenekar vezetője.

Gazember és a Kerekes Band együttműködése a közös gyökereknek is köszönhető. Mindketten népzenei indíttatású zenét játszanak, és nem félnek a kísérletezéstől. Ahogy a rock-sámán használt először elektromos citerát, úgy a Kerekes Band tagjai találták ki, hogyan szólalhat meg a furulyán és a kobzán a wah-wah pedál és más zenei effektek. 2011-ben közösen adták elő a Magyar Dal Napján az egyik legmagyarabb dalt - a szintén Waszlavik szerzemény - Hier ist mein Auto című avangard pop slágert.

A Rószaszínű kád szövege leginkább egy Salvador Dali festményhez hasonlítható, amihez jól passzol a reggae alapokkal megtámogatott furulyás-kobzás-brácsás pszichedelia.

A dal június 12-én jelenik meg kizárólag online felületeken: az iTunes, Deezer, Spotify, Google Play szolgáltatásokon. Július 4-én a Kobuci Kertben pedig élőben is meg lehet győződni arról, hogyan muzsikál együtt Waszlavik Gazember László és a Kerekes Band, sőt a koncert előtt, a Folk & Bor következő állomásán, a közönség a zenekar tagjaival beszélgetve, borkóstolón hangolódhat az esti bulira.

MEGOSZTÁS

További hírek

2025. 04. 20.
"Különleges tehetség kell ahhoz, hogy valaki így tovább tudja vinni a zene ősi, szakrális lélekgyógyító minőségét." Szabó János lemezkritikája.
2025. 11. 01.
Kiss Kamilka, a Kamilka & Pesti Sikk karizmatikus énekesnője nemcsak a színpadon mozog otthonosan, hanem zenepedagógusként is aktív. Az előadó több mint másfél évtizede tanít, és célja, hogy minden diákja önazonos, kreatív művésszé váljon.
2025. 10. 29.
„Önazonos” címmel megjelent az év elején színtérre robbant, groove / thrash / hardcore vonalas BETON zenekar bemutatkozó albuma. A hazai extrém / modern metal szcéna ismert arcait is soraiban tudó banda lemezére 11 tétel került.
2025. 10. 21.
Folytatódik a HOTS - Hungarian Oncoming Tunes zenei műfajokat és azok iparági sajátosságait bemutató workshop-sorozata. A nyolcadik, november 5-i alkalom a popzenei műfajok köré épül.
2025. 10. 21.
A BMC új kiadványát CD-nél jobb minőségben is letöltheted nálunk. Az Ars Nova együttes fennállásának 60. évfordulója alkalmából készített albumra öt, különböző generációkat és kifejezésmódokat képviselő zeneszerző egy-egy darabja került.
Iratkozz fel hírlevelünkre és elsőként értesülj a legújabb megjelenésekről, olvass exkluzív zenei híreket és interjúkat, hallgasd meg podcastunkat!

Támogatóink

Partnereink