A Rockmúzeum tavaly is támogatásban részesült az NKA Cseh Tamás Program keretében, aminek köszönhetően bővülhetett a legnagyobb könnyűzene-történeti intézményünk anyaga. A tárgyvásárlásokról, a fotók és dokumentumok digitalizálásáról, az Azok a régi csibészek című talkshow-ról és az idei pályázatról beszélgettünk Bálint Csabával, a Rockmúzeum vezetőjével.
Mi minden valósulhatott meg eddig a támogatás révén? Hogyan gazdagodott a Magyar Rockhírességek Csarnoka?
A Cseh Tamás Programnak köszönhetően a Rockmúzeum egy olyan kiállítási katalógust készített el, mely – túlzás nélkül – nyugat-európai színvonalon jelenhetett meg. Ismerve európai társintézményeinket, ennyire igényes kiadvánnyal egyikük sem büszkélkedhet. A 98 oldalas, színes kötet professzionális fotókkal és bemutatószöveggel tulajdonképpen túlmutat egy egyszerű katalóguson, egy szakmai könyv lett. A kötetet látogatóink ingyenesen kapják meg a Múzeumban, a XIII. kerületben, a Kárpát utca 23. szám alatt található RaM-ban. Ugyancsak a támogatásnak köszönhetően ma már azt is elmondhatjuk, hogy a Rockmúzeum gyűjteménye a világ legnagyobb kiállított KGST hangszergyűjteménye. A nálunk látható hangszerek elsősorban a kelet-európai országokban voltak kaphatóak, hazánk legnagyobb sztárjai is ezekkel kezdték pályafutásukat. A viszonylag alacsony gyártási szériák következtében mára már nehezen beszerezhetőek, sőt – sajnos – a nyugati-európai gyűjtők is „vadásszák” ezeket, ami jelentősen megnövelte az árakat. A legendás csehszlovák Jolana gyár termékei tekintetében a világ első öt Jolana-gyűjteménye a miénk a megvásárolt Iris, Jantar, Marina, Galaxis és Tornado modellekkel. A Program támogatásának köszönhetően sikerült hozzájutni minden rockgitáros és elektromosgitár-gyűjtő „Szent Gráljához”, egy csehszlovák Resonet Grazioso-hoz, ami rendkívül ritka, hiszen csak 1958 és 1960 között gyártották. George Harrison, Eric Clapton, Jimmy Page és Albert Lee is ezzel a modellel kezdte pályáját, de rocktörténetileg azért is fontos, mert idehaza is ezzel a modellel kezdte az omegás Kovacsics Öcsi, Bródy János vagy a Scampolóban Faragó Judy.
A Cseh Tamás Programnak köszönhetően a Rockmúzeum 1000 darab korabeli fotó szkennelését és legfőképpen tudományos igényű beazonosítását is el tudta végezni. A digitalizált fényképek file-nevei tartalmazzák a fényképen látható zenekar nevét, a fénykép – lehetőség szerint napra pontos – készítési idejét, helyszínét és balról jobbra, illetve felülről lefelé követett tematikával a képeken szereplő zenészek neveit. Ezen paraméterek beazonosítása talán még fontosabb és nehézkesebb munka, mint maga a képek digitalizálása, hiszen az idő múlásával a kapcsolódó információk gyorsabban kopnak, mint maguk a képek. Az országban fellehető hasonló célokat kitűző adatbázisokat (például Fortepan) vizsgálva szerénytelenség nélkül mondhatjuk, jó munkát végeztünk, hisz pár év, és visszavonhatatlanul elvesztek volna ezek az információk.
A Rockmúzeum otthont adott az Azok a régi csibészek című poptörténeti talkshow több beszélgetésének is. Hogy emlékszel vissza ezekre az estékre? Melyek voltak a legemlékezetesebb pillanatok?
Külön öröm számunkra, hogy az együttműködés ilyen formában is testet öltött a Cseh Tamás Programmal. Azt gondolom, mindegyik sikeres előadás volt, Poós Zoltán és Csatári Bence kiváló, felkészült rocktörténészként kérdeztek, ráadásul képesek voltak szórakoztatóan levezetni a beszélgetéseket. Mindegyik beszélgetésen ott voltam, és azt kell, mondjam, bár majd két évtizede kutatom ezt a világot, mégis derültek ki számomra is érdekes momentumok. Nagyon sajnálom, hogy Somló Tomival már nem jöhetett létre a beszélgetés, halála előtt még nagy reményekkel szerveztük az időpontot. Éppen ezért is kell ezt a sorozatot folytatni, hisz senki sem lesz már fiatalabb.
Ebben az évadban is lehetőség nyílik a támogatásra, közeleg a meghívásos pályázat beadásának a határideje. Mik a tervek? Milyen bővítéseket terveztek, milyen rendezvényekre kerül sor?
A Rockmúzeumban is zajlik az „oral history” interjúk felvétele, igaz, nem a Cseh Tamás Program által kidolgozott metodika szerint. A különbség talán csak abban áll, hogy mi nem feltétlenül a legmeghatározóbb zenészekkel csináljuk meg ezeket a beszélgetéseket, hanem inkább a korszak közkatonáira koncentrálunk, hiszen egyrészről ők is részei a történetnek, másrészt ugyanolyan jó források. Az elkészült interjúk zenekarokra lebontott tematizálásával egy háromrészes kötet első kötetét szeretnénk kiadni. Folytatni szeretnénk a képarchívum fejlesztését is. Azon túlmenően, hogy az újabb fotók beazonosítását is folytatjuk, a lassan felálló adatbázist egy érintőképernyős kutatóállomással láthatóvá is kívánjuk tenni. Sőt, nem csak a kutatók, de a nagyközönség számára is be kívánjuk mutatni azt. A Rockmúzeum – ellentétben nyugat-európai társintézményeinkkel – klasszikus tárgyi múzeum. Nem csak interaktív installációs eszközöket használunk, hanem ortodox módon valódi tárgyakat, iratokat, plakátokat gyűjtünk és mutatunk be. A látogatók többre értékelik a – ha nem is kézzel megfogható, de – valódi kiállítási tárgyakat. Legnagyobb fájdalmunk, hogy az elmúlt években felhalmozott beat- és rockplakát archívumunk túlnyomó része raktárban pihen. Ezt a gyűjteményt szeretnénk bemutatni a nagyközönségnek megfelelő installációs eszközök beszerzése után. Emellett el szeretnénk indítani egy általános- és középiskolásoknak szóló sorozatot, ahol zenekar mutatja be a zenei korszakok változását, közérthető zenei magyarázatok segítségével. Azt gondoljuk, a hazai zeneoktatás kicsit idejétmúlttá vált, a könnyűzene és annak történetének oktatása nagy hiányosság, miközben lassan kultúránknak egyre szervesebb része az elmúlt 50 év zenetörténete, ami már – tetszik, nem tetszik – nem a klasszikus zenéről szól.
