Road: M.A.T.T. - második helyen nyitott az új album!

2015. 12. 01.

2015. november 20-én jelent meg meg az EDGE Records / Hammer Music gondozásában a domoszlói Road zenekar hatodik albuma: a “M.A.T.T.”, mely szinte kizárólag az előrendelések alapján is a 2. helyen nyitott a MAHASZ albumlistáján. Az anyaghoz tartozó első videoklip a „Kettő bennem az én” című dalhoz készült, Nagy Viktor (Mihaszna Film) rendezésében, mely nem egészen egy hónap alatt átlépte a százötvenezres látogatottságot. A második film pedig az “Egy család vagyunk” koncertrészletekkel dúsított szöveges videója lett, melyre az elmúlt napokban szintén tízezrek voltak kíváncsiak. A lemezborító grafikáját a nemzetközileg is elismert grafikus, tetováló művész Borbás Róbert (Fvneral Apparel, Rooklet INK, Grindesign) rajzoltaAz új lemez anyagát a zenekar a budapesti Barba Negra Music Clubban mutatta be november 20-án, mely egyben az őszi-téli országos lemezbemutató turné nyitóeseménye is volt.  A csapatot legközelebb december 04-én, pénteken, Debrecenben a Roncsbárban, illetve másnap, december 05-én, Budapesten a IV. Tetoválók Éjszakáján lehet majd elkapni.

A Road zenekar 2004-ben, az első lemez megjelenését követően kezdte meg aktív pályafutását. A “Nem kell más” című albumhoz két videó klip is készült. 2006-ban, a “Második harapás” című CD a megjelenésekor a MAHASZ TOP 40-es sikerlistájának a 4. helyén nyitott, valamint a hét legjobb hazai előadója is lett egyben. Ehhez a koronghoz is készült két videó. Az év végén a zenekar elnyerte a "2006. év felfedezettje" szakmai díjat, melyet a budapesti Wigwam Rock Klubban vehettek át. A harmadik Road CD, a 2008-as “Aranylemez” az 1. helyen nyitott a MAHASZ albumlistáján. Ehhez a kiadványhoz is két videoklip készült. 2009-ben jelent meg a Road zenekar 5 éves jubileumi kiadványa, a “Heves Megye Lordjai” címet viselő DVD+CD. A több, mint négy órányi tartalom magában foglalja az összes addig elkészült klipet, valamint - többek között - a kiadvány része még egy koncertfelvétel és egy turnéfilm is. A jubileumra ismét készült egy friss videoklip. A kétlemezes anyag a Wigwam Rock Palace “Arany Nyíl” gálán, a közönség szavazatai alapján, "a 2009. év. Hazai előadói lemeze" díjat nyerte el

2010 októberében került a boltok polcaira a negyedik stúdiólemez. Az “Emberteremtő” szintén No 1 lett a MAHASZ sikerlistán.  2011 januárjában, Oroszlán Szonja főszereplésével készült el a “Nem elég” videoklipje, melyet októberben követett a második klip, a CD címadó dalára forgatott kísérleti horror. 2012 februárjában jött a harmadik videó, ezúttal Monacoban, a Monte-Carlo Historique Rallye egyetlen magyar párosával (Kőváry Barna - Tóth Zsolt / Trabant) közösen.

2013 márciusában, rajongói előjegyzések alapján az ötödik soralbum már a megjelenés előtt aranylemez minősítést kapott. A “Tegyük fel…” című CD a megjelenését követően hetekig vezette a MAHASZ listát, majd a nyár végére elérte a platinalemez státuszt. Végül a 2013-as MAHASZ TOP 40-es lista éves összesítése alapján az 5. helyen végzett. 2013 decemberében készült el az első klip, melyet a korong közönség kedvencére, a “Világcsavargó” című dalra forgattak, nem kevesebb, mint 18 városban. 2014 januárjában újabb klip érkezett, amit a “Valami nagyon hideg kék” akusztikus verziójához készítettek.

2014-ben egy nagyszabású 10 éves jubileumi turné került lebonyolításra, mely során 10 nagyvárosban, 10 dupla koncertet adtak. Előbb saját magunk elő-zenekaraként adtak egy akusztikus átiratból álló koncertet, majd ezt követte a 10 évet átölelő hangos, metal koncert. A jubileumi turnéról az “Egyszer élünk” című dalukra készült újabb klip.

2014 szeptemberében egy újabb formabontó előadásra került sor. A srácok Magyar Honvédség Légierő Szolnoki Fúvós zenekarával kiegészülve adtak rendhagyó koncertet, a 40 éves MH Légierő és a 10 éves Road zenekarok jubileumának alkalmából. Ekkor egyszerre 30 zenész adta elő az áthangszerelt és szimfonikus nagyzenekarra átírt dalaikat. A nem mindennapi buliról kép- és hangfelvétel készült, mely megtekinthető a Road hivatalos youtube csatornáján. 

2014 őszén indult az “All Stars” névre keresztelt jubileumi turné, ahol minden este más-más, az elmúlt tíz évből megismert haver-bandájukkal álltak közösen színpadra. 2014 decemberében, a jubileumi évben jelent meg a "Rock & Road - Az igazán hangos könyv”, amely bemutatja a zenekar első 10 évét, valamint az azt megelőző, szárnypróbálgató éveket. A könyvben megszólalnak a családtagok, barátok, valamint a ma is aktív zenész kollégák. A könyv mellett kiadásra került még a “Road Movie X” DVD, amelyen megtalálható a tavasszal a Barba Negra Music Clubban rögzített, teljes Akusztikus-, valamint a Metal koncert is, továbbá a lemezen helyet kaptak még interjúk, beszélgetések és egy izgalmas turnéfilm is.

További hírek

2025. 04. 20.
"Különleges tehetség kell ahhoz, hogy valaki így tovább tudja vinni a zene ősi, szakrális lélekgyógyító minőségét." Szabó János lemezkritikája.
2025. 11. 03.
A szükség kertje egy hely, ahol minden szükség rejtve marad. A szükség kertje mi vagyunk. A szükségek a bőrünk alatt lapulnak, erőt adnak mindenhez és meggátolnak mindenben. A szükség az első naptól az utolsóig némán forgó fogaskerék.
2025. 11. 01.
Kiss Kamilka, a Kamilka & Pesti Sikk karizmatikus énekesnője nemcsak a színpadon mozog otthonosan, hanem zenepedagógusként is aktív. Az előadó több mint másfél évtizede tanít, és célja, hogy minden diákja önazonos, kreatív művésszé váljon.
2025. 10. 29.
„Önazonos” címmel megjelent az év elején színtérre robbant, groove / thrash / hardcore vonalas BETON zenekar bemutatkozó albuma. A hazai extrém / modern metal szcéna ismert arcait is soraiban tudó banda lemezére 11 tétel került.
2025. 10. 21.
Folytatódik a HOTS - Hungarian Oncoming Tunes zenei műfajokat és azok iparági sajátosságait bemutató workshop-sorozata. A nyolcadik, november 5-i alkalom a popzenei műfajok köré épül.
Iratkozz fel hírlevelünkre és elsőként értesülj a legújabb megjelenésekről, olvass exkluzív zenei híreket és interjúkat, hallgasd meg podcastunkat!

Támogatóink

Partnereink