Retro School Band – Betelt a pohár

2012. 12. 03.

Balázs egy főiskolai csoporttársával, Andorral, dobos keresésbe fogott és hamar rátaláltak az akkori évfolyamtársra, Joey-ra. Így 2003 októberében megalakult a főiskolai kar nevéből adódó Rejtő School Band. A zenekar folyamatos frontember keresése 2007 tavaszán, egy véletlen baráti koncert-közreműködés eredményeként megoldódott Zola (a VIVA TV műsorvezetője) személyében. Így az énekes 2007 májusában történő csatlakozásával kialakult az a formáció, ami a zenekar kezdeti elképzeléseit maximálisan tükrözte. 2008 januárjában a csapat neve Retro School Band-re változott. Első, immáron saját daluk „4éjen át” (csak szabadon...) címmel, a 2008-as dunaújvárosi EFOTT fesztivál hivatalos dala lett, melyből videóklip is készült.
2009 márciusában a zenekar ismét stúdióba vonult, hogy rögzítse következő kislemezét a „2 perc” című dalból, amelyre 2009 októberében ugyancsak leforgattak egy újabb videó klipet. A klip 2010 februárjában debütált a VIVA TV képernyőjén és lett az eddigi legismertebb RSB sláger. A Youtube-os nézettsége a klipnek már meghaladta a 250.000-et. A zenekar 2010 márciusában országos média turnén vett részt, már másodszor, hogy ismét promótálja megjelenő kislemezét. 2009-ben zenekari rekordnak számító, közel 40 élőkoncerttel a hátuk mögött játszottak legkülönbözőbb főiskolai, egyetemi és vidéki rendezvényeken. 2010-ben, az M1 Nappali című műsorában debütált a zenekar legfrissebb száma „A Boldogság Mezején” címmel. 2010 nyarán ismét stúdióban az RSB, hogy rögzítsék első 5+1 számot tartalmazó EP lemezüket amely 2010. decemberére érte el végleges formáját és kerül a hallgatóság elé. Az EP a „Jó időben” címet kapja. 2010. nem csak a dalkészítés, de a legelső 9 állomásos Gólyatábor TOUR éve is volt a zenekar életében. Augusztusban és szeptemberben több egyetem és főiskola gólyatáborában koncertezett a zenekar, valamint a 2010-es év ősze hasonlóan jól sikerült gólyabálkoncerteket is hozott! A „Jó időben” című EP koronghoz a „Jó időben, jó helyen” című számból forgatott klipet a zenekar, amely 2011 januárjában debütált a hazai zenetévék képernyőin. Ezután ismét egy „nagy dobás” következett: a 2011-es RSB Gólyatábor TOUR 10 koncertállomással. Három héten belül 2500 megtett km és több mint 4000 ember látja a produkciót a turné során. A zenekar 2011 decemberében kezdi el rögzíteni első nagylemezét a SuperSize Recording hangstúdióban, Törökbálinton (korábbi P stúdió). 2012 elején elindult a Youtube-os videó bloguk, valamint év végén a Musicland CD bolttal történt együttműködés során a zenekar webshopja is. 2012. november 3-án megjelenik a zenekar első nagylemeze „Betelt a pohár” címmel. A köztudatban csak „buszos” klippel híressé vált banda ugyanis 3 klip, 2 kislemez és 1 EP lemez után úgy gondolta, most már illene csurig tölteni a saját lemezes poharat! A lemezről első körben idén október 30-án, a Youtube-on debütált az „Amikor éppen feladnád” című klipjük, melyben a zenekar profi filmes kameratechnikát vonultat fel.
 

MEGOSZTÁS

További hírek

2025. 04. 20.
"Különleges tehetség kell ahhoz, hogy valaki így tovább tudja vinni a zene ősi, szakrális lélekgyógyító minőségét." Szabó János lemezkritikája.
2025. 11. 01.
Kiss Kamilka, a Kamilka & Pesti Sikk karizmatikus énekesnője nemcsak a színpadon mozog otthonosan, hanem zenepedagógusként is aktív. Az előadó több mint másfél évtizede tanít, és célja, hogy minden diákja önazonos, kreatív művésszé váljon.
2025. 10. 29.
„Önazonos” címmel megjelent az év elején színtérre robbant, groove / thrash / hardcore vonalas BETON zenekar bemutatkozó albuma. A hazai extrém / modern metal szcéna ismert arcait is soraiban tudó banda lemezére 11 tétel került.
2025. 10. 21.
Folytatódik a HOTS - Hungarian Oncoming Tunes zenei műfajokat és azok iparági sajátosságait bemutató workshop-sorozata. A nyolcadik, november 5-i alkalom a popzenei műfajok köré épül.
2025. 10. 21.
A BMC új kiadványát CD-nél jobb minőségben is letöltheted nálunk. Az Ars Nova együttes fennállásának 60. évfordulója alkalmából készített albumra öt, különböző generációkat és kifejezésmódokat képviselő zeneszerző egy-egy darabja került.
Iratkozz fel hírlevelünkre és elsőként értesülj a legújabb megjelenésekről, olvass exkluzív zenei híreket és interjúkat, hallgasd meg podcastunkat!

Támogatóink

Partnereink