Presser Gábor – Parti Nagy Lajos: Rutinglitang

2012. 08. 14.

2006 óta ez az első „új” Presser-album, ami a szerző 36 újonnan komponált dalát és két feldolgozását tartalmazza. Presser két évig foglalkozott Parti Nagy verseivel , a Szódalovaglás, Az esti kréta, és a Grafitnesz című kötetekből maga válogatta a végül 74 perces CD szöveg anyagát. Dalokat írt, de, Parti Nagy verseihez hasonlóan, többségük nem követi a hagyományos dalforma szabályait, ott billegnek a „dalhatáron”. Presser filmes-, színházi - és rádiós-tapasztalatait felhasználva, a hang klip, a kishangjáték felé tágítja ki a műfaj határait. A CD „termében”, illetve termeiben dramatikus körülmények között történnek meg ezek a polkák, keringők, kocsma- és kávéházi dalok. Pohár csörög, porszívómotoros orgona szuszog, székek és zongorák nyikorognak, táncolók trappolnak, odakünn elvonul egy lakodalmas zenekar - a hallgató fantáziájára sokat bíz a zeneszerző is, ahogy a költő is. A zongorákon kívül Presser és muzsikus kollegái kezében megszólal az éneklő - fűrész, a Pinuccio - féle bazalthárfa, különféle bádogdobok, a basszus-szájharmonika, tambura, hárfacimbalom és még jó néhány különleges, sokszor alig ismert hangszer. Az extrahosszúságú cd- n a dalokat a szerző, Presser „adja elő” ám néhány dalban Falusi Mariann, Szalóki Ági, Váczi Eszter, Bíró Kriszta, Novák Péter, Rácz Zoltán, a Csík zenekar a közreműködő szólisták, Závada Pál fütyül, s Parti Nagy is mond-suttog pár szót, verssort.

MEGOSZTÁS

További hírek

2025. 04. 20.
"Különleges tehetség kell ahhoz, hogy valaki így tovább tudja vinni a zene ősi, szakrális lélekgyógyító minőségét." Szabó János lemezkritikája.
2025. 11. 01.
Kiss Kamilka, a Kamilka & Pesti Sikk karizmatikus énekesnője nemcsak a színpadon mozog otthonosan, hanem zenepedagógusként is aktív. Az előadó több mint másfél évtizede tanít, és célja, hogy minden diákja önazonos, kreatív művésszé váljon.
2025. 10. 29.
„Önazonos” címmel megjelent az év elején színtérre robbant, groove / thrash / hardcore vonalas BETON zenekar bemutatkozó albuma. A hazai extrém / modern metal szcéna ismert arcait is soraiban tudó banda lemezére 11 tétel került.
2025. 10. 21.
Folytatódik a HOTS - Hungarian Oncoming Tunes zenei műfajokat és azok iparági sajátosságait bemutató workshop-sorozata. A nyolcadik, november 5-i alkalom a popzenei műfajok köré épül.
2025. 10. 21.
A BMC új kiadványát CD-nél jobb minőségben is letöltheted nálunk. Az Ars Nova együttes fennállásának 60. évfordulója alkalmából készített albumra öt, különböző generációkat és kifejezésmódokat képviselő zeneszerző egy-egy darabja került.
Iratkozz fel hírlevelünkre és elsőként értesülj a legújabb megjelenésekről, olvass exkluzív zenei híreket és interjúkat, hallgasd meg podcastunkat!

Támogatóink

Partnereink