Premier! Trottel - A Talayapa project

2020. 10. 29.

A zenekar így mesél az új lemezről és az új/régi formációról:

"Orosz Csabi és Rupaszov Tamás jó pár évig játszott és rótta együtt Európa útjait a kilencvenes évek végén. Az együttműködés 2001-ben szakadt meg 3 Trottel lemez után (Troxx, Interference, Fluid).

20 évvel később újra összesordort minket a szél és a közös inspiráció szárnyán 2018 óta zajongunk, basszusgitáron, elektromos dobokon, padokon kisérletezgetve. Eleinte dob/bassz duóként debütáltunk (amit egyébként folytatni is szeretnénk) majd a szintén régi Trottel tag Kardos Ritával (One Step ahead 2008, Embryo 2010) kiegészülve született meg az új Trottel formáció. Közben a vinyl revival újra meghozta a Trottel lemezrögzítési kedvét is, ezzel a trió felállással vettük fel az új albumot, ami most jelenik meg online felületeken és decemberben limitált vinyl  LP formátumban. 


A Talayapa project a Trottel 12. stúdiólemeze. A zenekar folytatja évtizedeken átívelő, zenei kalandozását hangzások és hangulatok között, amúgy Trottelesen, stílushatárok nélkül – pszichedélia, energia, egy kis mágia és a 2010-es évek magyar valóságának hangulatai.

A lemezen közreműködik Kardos Rita (aerophone, sopran szaxofon, vox), Orosz Csaba (elektromos dob, sequencer) és Rupaszov Tamás (basszusgitár, vox). A lemezen vendégszerepel a zenekar 2010-es éveiből Fekete Inci (elektromos hegedű),  Puskás István (gitár és steel gitár). A felvétel Turán, házi körülmények között készült, Orosz Csaba rögzítette és keverte heroikus munkával.Tanka Pisti (Tilos) maszterelte."

Az albumot ITT tudod letölteni.

MEGOSZTÁS

További hírek

2025. 07. 29.
A YouTube továbbra is a legfontosabb, legátfogóbb lehetőségeket nyújtó platform. Most egy olyan funkció került bevezetésre, amellyel a nézők a még nem befutott előadókat segíthetik.
2026. 04. 19.
Kobzos Kiss Tamás monumentális vállalkozása, a Tinódi Sebestyén Cronica című művének feldolgozása egy hangzó történelmi univerzum, amelynek kapuján belépve a 16. század egyszer csak jelen idejűvé válik.
2026. 04. 07.
Rejtett csapdák az MI-zenék felhasználási feltételeiben. Miért nem ugyanaz a kereskedelmi licenc és a szerzői jog
2026. 04. 05.
Aktuális e-zenei trendek, iparági sajátosságok: a foglalkozás segít eligazodni a magyar produkcióknak különböző színterek nemzetközi helyzetében és bemutatja, milyen érvényesülési lehetőségek és irányok jellemzik az egyes piacokat.
2026. 04. 04.
Az "imago mundi" első nagylemeze, a "SZÉTHULLIKAVILÁG" nem csupán dalok sorozata: egységes érzelmi és hangulati ív, amelyben a feszültség és az oldás folyamatos mozgásban tartja a hallgatót. A lemezbemutató április 11-én lesz a Központban.
Iratkozz fel hírlevelünkre és elsőként értesülj a legújabb megjelenésekről, olvass exkluzív zenei híreket és interjúkat, hallgasd meg podcastunkat!

Támogatóink

Partnereink