Éppen ezért hozta létre a Könnyűzenei örökség megőrzését szolgáló alprogramját, amely könyvkiadással, tanulmányokkal, úgynevezet “oral history” életútinterjúkkal, poptörténeti emlékpontok létrehozásával és persze konferenciák szervezésével segíti e cél elérését. Így szervezett június 21-én, a CSTP Feszt részeként nyílt konferenciát az A38 Hajón. A Cseh Tamás-idézetet használó, „Vászonról ránk néztek” című konferencia a film és zene Kádár-korszakbeli összefonódását vizsgálta elemezte a terület neves kutatóinak közreműködésével.
Az előadásokból érződött a Kádár-rendszer szabatosabb hozzáállása a művészetekhez, igaz ’56-tal és megtorlásokkal a háttérben. A kádári puha diktatúra a pártosságot és szocialista realizmust előnybe részesítette, de nem tartotta kötelezőnek, mint a Rákosi-féle, keményvonalas, szocialista diktatúra.
A konferencián történészek, zenei szakírók és filmtörténészek elemezték a zene és film összefonódását a ’60-as évek beatőrületétől, a ’80-as évek vad punk rock tombolásáig. Olyan megkerülhetetlen alkotások és alkotók kerültek gorcső alá, mint például a Kopaszkutya (1981) Szomjas Györgytől, vagy Bacsó Péter alkotásai.
Az előadók sokszor a filmeken keresztül reflektáltak a hazai viszonyokra, hétköznapi elnyomás elemeire. Ilyen előadás volt például Szabó Kata prezentációja, mely Gazdag Gyula A Válogatás (1970) című filmjén keresztül elemezte a KISZ működését és döntési mechanikáját a beatzenével kapcsolatban.
Dragojlovics Péter előadása arra a kérdésre kereste azt a választ, hogy a magyar fiatalság és a lázadó életérzés mennyire hitelesen kaphatott hangot/hagyott lenyomatott, kezdve olyan filmekkel, mint Szerelmes biciklisták (Bacsó P. 1965) és Ezek a fiatalok (Banovich T. 1967), bezárólag a ’80-as évek mozgóképei kultúrájával. Annak tükrében, hogy nincsenek olyan filmjeink, mint a Szelíd motorosok (Dennis Hopper 1969) Peter Fondával.
A méltán híres Szomjas György rendező Kopaszkutya című filmje Csatári Bence és Rosta N. Napsugár előadásának is sarokköve volt.
Míg Csatári azt tárgyalta, hogy a rendszerkritikus zenének könnyebb volt eljutni a közönséghez filmeken keresztül, mint egyéb más médiumon keresztül. Addig Rosta N. Napsugár az aczéli eredetű „3T” hatását vizsgálta a Hobo Blues Band-ra és a Kopaszkutyára.
A magyar társadalom helyzetét és zenei ízlését is jól mutatja az, hogy hiába törtek be a nyugatias hangzások a ’60-as években, erősödött a rock és a kései punk a ’70-es, 80’-as években a mezőgazdasági munkások és a pezsgő vidéki élet miatt a magyar népizene megtartotta erős pozícióját. Erre a legékesebb bizonyítok az, hogy a ’70-es években a Fekete gyémántok és a Csárdáskirálynő volt a legnézetebbek filmek, míg a ’80-as években a János Vitéz volt a legtöbbet játszott színdarab.
Érdemes megvizsgálni hasonló szempontból, de egy másik nemzet zene-film történetét és nemzeti múltját. A Koreai Köztársaság (Dél-Korea) történetében a Park Chung-hee katonai diktatúrája (유신시대; ejtsd: jusinside) alkalmazta az erős cenzúrát minden művészettel szemben. A legjobb példa a koreai zene és film összefonódására Ha Gil-jong March of Fools (1975) című filmje. A filmben felcsendülő két zeneszámot az egész országban tiltólistára helyzeték, illetve a filmből is kivágták azokat a jeleneteket (közel 30 perc), melyekben felcsendült a melódia. A két zeneszám nagyon elvontan, allegorikusan bírálta a fennálló rendszert.
A történelem és zenetörténet rajongóinak nagy örömére a konferencián elhangzottak könyvalakban is megjelennek!
