Az elmúlt hónapok bebizonyították, hogy nem voltak túlzóak a várakozások: a Hangszert a kézbe valóban óriási sikerű programsorozat. Az eddigi négy állomáson már több mint húszezren voltak kíváncsiak a hangszersimogatóra és az azt kísérő előadásokra. Most Pécsre érkezik a roadshow: május 9. és 13. között a Zsolnay Negyedben várja az iskolásokat és a hangszerek iránt érdeklődő idősebbeket.
- A Hangszert a kézbe nagyszabású, országjáró könnyűzenei hangszersimogató, interaktív hangszerkiállítás, előadássorozat és oktatási bemutató 6-12. osztályos diákoknak és fiataloknak.
- Helyben kipróbálható, óriási hangszerparkkal, rendhagyó énekórákkal, mini koncertekkel hívja fel a gyerekek, fiatalok – és persze szüleik és tanáraik – figyelmét a zenélésre, a könnyűzene tanulásának lehetőségeire.
- Kéthetente más-más, összesen nyolc városban rendezik meg. Egy-egy városban öt napon át közel harminc program lesz.
- A roadshow eddig elképesztő siker, minden városban öt-ötezer ember volt kíváncsi a Hangszert a kézben- re.
- Szolnok, Debrecen, Nyíregyháza és Szeged után a következő állomás Pécs, a Zsolnay Kulturális Negyed, május 9. és 13. között.
- További állomások: Szombathely, Kecskemét és Budapest.
- A Hangszert a kézbe sorozatot a Hangszeresek Országos Szövetsége szervezi az NKA Cseh Tamás Program támogatásával.
- A Hangszert a kézbe fővédnöke Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere, a Nemzeti Kulturális Alap elnöke.
- A Hangszert a kézbe legfontosabb eleme egy közel 400 négyzetméteres interaktív hangszerkiállítás és hangszersimogató. Itt szakemberek közreműködésével kézbe vehető és kipróbálható több mint száz hangszer és hangtechnikai berendezés. Külön standon lehet gitárokkal és basszusgitárokkal, dobokkal, billentyűs hangszerekkel, ének- és elektronikuszenei tartozékokkal, valamint mini stúdiókkal ismerkedni.
Délutánonként kísérőrendezvények, mini konferenciák, képzések, játékok kapcsolódnak a kiállításhoz. Könnyűzenei szakmai szervezetek, médiumok és zeneiskolák mutatkoznak be. Lesznek zenetörténeti előadások, szakmai beszélgetések, zeneipari képzések, illetve helyi és a Cseh Tamás Program Induló Előadói Alprogramja által támogatott zenekarok is színpadra lépnek.
A Hangszert a kézbe sorozat ötödik, pécsi állomásának programja
2017. május 9-13.
Zsolnay Kulturális Negyed É78-as épület (Pécs, Zsolnay Vilmos út 37.)
Május 9., kedd
8:30-9:15 Hangszerekkel a világ körül - Interaktív hangszerbemutató az Ethnosound csapatával
9:45-10:30 Boomwhackers örömzene - Élő xilofon hangolt csövekkel a közönség bevonásával, az Ethnosound csapatával
11:00-11:45 A szakócától a két lábdobig - Tóth Tamás előadása
12:15-13:00 FÜLHEGYEZŐ – MIRE FIGYELÜNK ZENEHALLGATÁS KÖZBEN? – Gerendás Dani és Huszár Endre előadása
--
13:00 HANGSZERSIMOGATÓ ÉS A KIÁLLÍTÁS SZAKÉRTŐINEK ELŐADÁSAI
15:00 A HANG MINTÁJA - Bakonyi Bálint elektronikus zenei szakértő előadása
--
Május 10., szerda
8:30-9:15 INTERAKTÍV, VÉLETLEN DAL GENERÁTOR – Kékkői Zalán és Rékasi Attila rendhagyó órája
9:45-10:30 “Tőlük tudjuk” - sűrített rocktörténet – Rozsonits Tamás előadása
11:00-11:45 Az elektromos gitár megváltoztatta a világ zenéjét - Andrásik Remo – a könnyűzene kialakulása
12:15-13:00 KIÉ A ZENE? - A ProArt Egyesület rendhagyó órája 5-12. osztályos tanulók részére
--
13:00 HANGSZERSIMOGATÓ ÉS A KIÁLLÍTÁS SZAKÉRTŐINEK ELŐADÁSAI
15:00 STÍLUSVARIÁCIÓK FEKETÉN FEHÉREN – Togyeriska Imre billentyűshangszer-szakértő előadása
--
16:00 ZENEIPARI MINIAKADÉMIA – HOGY A HÁTTÉR IS MŰKÖDJÖN... (Bihari Balázs – Majdnem hires Rocksuli)
--
Május 11., csütörtök
8:30-9:15 IDŐUTAZÁS A TROMBITA HANGJÁVAL – Subicz Gábor előadása
9:45-10:30 5LETSZOBRÁSZAT – A zene és a mondanivaló, avagy milyen szavakból készülnek a dalszövegek, Lombos El Márton előadása
11:00-11:45 JÁTSZUNK ZENÉT – A ZENE MINT UNIVERZÁLIS NYELV - Varga Ágnes, InMusic Tréning és Terápia szakmai vezető, ELTE-BGGYK egyetemi tanár előadása
12:15-13:00 ZenEVOLÚCIÓ – A Kőbányai Zenei Stúdió bemutató órája
--
13:00 HANGSZERSIMOGATÓ ÉS A KIÁLLÍTÁS SZAKÉRTŐINEK ELŐADÁSAI
14:00 HANGSZIGETELÉS ÉS HANGCSILLAPÍTÁS - Csendes Péter előadása
15:00 BASSZUS A GROOVE-okban – Takács Roland basszusgitár- és Sümeghi Tamás dob szakértő előadása
--
16:00 „EZT EGY ÉLETEN ÁT KELL JÁTSZANI” – Bevezetés a magyar poptörténelembe, Jávorszky Béla Szilárd előadása
--
Május 12., péntek
8:30-9:15 HANGOSFILM, ZENÉS SZÍNHÁZ – Szabó Károly és Bira Zsuzsi – a musical és a filmzene világa
9:45-10:30 HANGOSFILM, ZENÉS SZÍNHÁZ – Szabó Károly és Bira Zsuzsi – a musical és a filmzene világa
11:00-11:45 GITÁRRAL SZÖRFÖZÜNK ÉVTIZEDEKEN ÁT – BEATLES-TŐL A WELLHELLO-IG – Temesi Berci és ifj. Tornóczky Ferenc előadása
12:15-13:00 ROCKZENÉT AZ ISKOLÁBA – A Rocksuli rendhagyó énekórája
--
14:00 Czimerman Csaba dobkurzusa
15:00 A BLUESGITÁROZÁS REJTELMEI AVAGY MODERNITÁS EGY RÉGI MŰFAJBAN – Benkő Zsolt gitár szakértő előadása
--
16:00 Bolya – Koncert
17:00 KIES – Koncert
--
Május 13., szombat
12:15-13:00 DALELEMZŐ DOBKURZUS - Sümeghi Tamás workshopja
13:00 A HANGFELVÉTELEK TÖRTÉNETE – Turcsán András házi stúdió szakértő
--
14:00 TBA – Koncert
15:00 ÍV – Koncert
16:00 The Minds – Koncert
17:00 Hangácsi Márton – Koncert