PASO's Roots Rockers új EP csak nálunk!

2013. 03. 21.

A tavaly megjelent Lovemonster című dupla albumon mutatkozott be a zenekar egyik projektje, a PASO's Roots Rockers, amelyben ugyanazok a zenészek muzsikálnak, de ebben a formációban kicsit elmélyültebb, pszichedelikusabb hangvételű zenét komponálnak. Ezen a lemezen szerepel a Me Love Rub-a-Dub című dal, amely most egy négy dalból álló EP-n jut főszerephez.
Krsa: Januárban volt szerencsém eljutni a ska és a reggae szülőhazájába, Jamaicába, ahol az egyik kedvenc alműfajom, a rub-a-dub két legendás előadója, Kojak és Trinity közreműködésével egy-egy új verzióban rögzítettük ezt a dalt. Ez igazi kuriózum és hatalmas megtiszteltetés, hiszen ők valóban korszakos figurái ennek a műfajnak, és korábban ebből az érából még senki sem vett részt ilyen jellegű projektben. Emellett itthon DJ Gabba Voodoo is készített egy jungle remixet ehhez a számunkhoz, így az eredetivel együtt négy változatban kerül a kislemezre a Me Love Rub-a-Dub. Az EP –t a www.dalok.hu honlapról lehet letölteni jelképes összegért március 21-től. A kislemezhez videóanyagot is forgattunk Jamaicában, amit hamarosan szintén látni lehet az ismert videómegosztókon – tette hozzá KRSa.
Ezenkívül Európa egyik legpatinásabb könnyűzenei eseményén, a 25 éves Londoni Nemzetközi Ska Fesztiválon ad koncertet március 29-én a Pannonia Allstars Ska Orchestra.

Az EP és a hozzá kapcsolodó, Jamaicában forgatott klip a Lángoló Gitárokon debütált pár perce.
 

MEGOSZTÁS

További hírek

2025. 04. 20.
"Különleges tehetség kell ahhoz, hogy valaki így tovább tudja vinni a zene ősi, szakrális lélekgyógyító minőségét." Szabó János lemezkritikája.
2025. 11. 01.
Kiss Kamilka, a Kamilka & Pesti Sikk karizmatikus énekesnője nemcsak a színpadon mozog otthonosan, hanem zenepedagógusként is aktív. Az előadó több mint másfél évtizede tanít, és célja, hogy minden diákja önazonos, kreatív művésszé váljon.
2025. 10. 29.
„Önazonos” címmel megjelent az év elején színtérre robbant, groove / thrash / hardcore vonalas BETON zenekar bemutatkozó albuma. A hazai extrém / modern metal szcéna ismert arcait is soraiban tudó banda lemezére 11 tétel került.
2025. 10. 21.
Folytatódik a HOTS - Hungarian Oncoming Tunes zenei műfajokat és azok iparági sajátosságait bemutató workshop-sorozata. A nyolcadik, november 5-i alkalom a popzenei műfajok köré épül.
2025. 10. 21.
A BMC új kiadványát CD-nél jobb minőségben is letöltheted nálunk. Az Ars Nova együttes fennállásának 60. évfordulója alkalmából készített albumra öt, különböző generációkat és kifejezésmódokat képviselő zeneszerző egy-egy darabja került.
Iratkozz fel hírlevelünkre és elsőként értesülj a legújabb megjelenésekről, olvass exkluzív zenei híreket és interjúkat, hallgasd meg podcastunkat!

Támogatóink

Partnereink