Omen új videó klip és lemezbemutató a Barba Negrában a Kalapács társaságában október 4-én

2019. 08. 03.

Az eladási listákon stabilan a top 10-ben állja a sarat a három hete kapható 11. OMEN album, amely Halálfogytiglan címmel jelent meg, és az első, melyen Molnár Péter “Stula” énekes hangja hallható. Korábban a “Knock & Roll / Lehunyt szemmel” és az “Az lesz, ami volt” dalokhoz készült szöveges videó, a “Most kezdődik” című dalhoz pedig klipet is forgattak. A zenekar most egy újabb videóval jelentkezett, a “Szellempont” című dalhoz az album borítóját is készítő Havancsák Gyula mozgóképen szőtte tovább a borítón is látható grafikát.

Omen - Szellempont (Hivatalos szöveges videoklip)
www.youtube.com/watch?v=Vx_bQWMn3bQ

A zenekar továbbra is mozgásban van, legközelebb Erdélyben, a gyergyószentmiklósi EMI Táborban lépnek fel, majd Alsóörsön, a Zorall Sörolimpián, illetve a Kovászna Városnapokon mutatják be az új lemezt.

Október 4-én a KALAPÁCS zenekarral adnak közös nagykoncertet a Barba Negrában, így a nagyszabású budapesti Halálfogytiglan lemezbemutató koncertet az OMEN eredeti énekesének jelenléte is különlegessé teszi.

Omen // Kalapács // Barba Negra Facebook esemény:
www.facebook.com/events/2312394735650929/


Jegyár:
2500 Ft - 2019. szeptember 09-ig
3000 Ft - elővételben
3500 Ft - a koncert napján, a helyszínen

Jegyek a Barba Negra rendszerében:
jegy.rock1.hu/omen-kalapacs_20191004

Következő koncertdátumok
08. 09. Gyergyószentmiklós, EMI Tábor
08. 24. Alsóörs, Zorall Sörolimpia
09. 06. Kovászna Városnapok
10. 04. Budapest, Barba Negra - Halálfogytiglan lemezbemutató a KALAPÁCCSAL

A Halálfogytiglan továbbra is kapható HammerWorld special mellékletként az InMedio és Relay újságárusoknál, illetve a Media Markt üzleteiben, megrendelhető a metalshop.hu felületén, a zenekar honlapján, illetve digitális formában is meghallgatható / beszerezhető a legtöbb népszerű online platformon.

Omen - Halálfogytiglan rendelés:
omen.band/halalfogytiglan/
www.metalshop.hu/product_info.php?products_id=21350

Omen Facebook:
www.facebook.com/Omenzenekar/

 

 

 

 

 

MEGOSZTÁS

További hírek

2025. 02. 09.
Cserepes Károly remix-sorozatának hetedik lemeze, a "The Beginning of the Beginning" felkerült a Transglobal World Music Chart nemzetközi toplista rangos 14. helyére.
2025. 06. 16.
"Amíg élek" címmel új nagylemezt adott ki a "Chalga". A folk-pop-rock zenekar a korábbi albumokhoz képest ezúttal sokkal inkább nyúlt a pop tárházához, ugyanakkor mind zeneileg,
2025. 06. 14.
Kishegyes | 2025. június 26-29 összművészeti fesztivál Vajdaság szívében. Mottó: „A fele sem tréfa”
2025. 06. 05.
Selmeci Basstard Péter rejtőzködő zeneszerző, multihangszeres és a Nicotine Stúdió tulajdonosa, a Marlboro Man egykori tagja 2019-ben készítette elektronikus zenei szólóalbumát ElektrikFish: Transpace címmel...
2025. 06. 03.
Egy felejthetetlen „ByeAlex és a Slepp" koncert került megrendezésre 2025. január 8-án és január 9-én a budapesti Erkel Színházban, ahol Alexéket egy teljes szimfonikus zenekar kísérte, Werner Gábor karmester vezénylésével,
Iratkozz fel hírlevelünkre és elsőként értesülj a legújabb megjelenésekről, olvass exkluzív zenei híreket és interjúkat, hallgasd meg podcastunkat!

Támogatóink

Partnereink