Ők a Szimpla Lemming továbbjutói!

2015. 03. 25.

Ők az idei Szimpla Lemming Program zenekarai

Idén harmadszor rendezik meg a Szimpa zenei tehetséggondozó programját, a Lemming Programot, melyre ebben az évben 135 zenekar jelentkezett. Itt megnézheted a profiljukat.

A program célja, hogy olyan zenekarok jussanak minél több fellépéshez, és a számukra leghasznosabb lehetőségekhez akik nem elsősorban a zeneipari elvárásoknak akarnak megfelelni, hanem saját zenéjükön szeretnének dolgozni, új zenei irányokat teremteni, felrobbantani a konvenciókat, vagy teljesen átszínezni egy-egy stílus térképét.

A Lemming Bizottságnak idén is nagyon nehéz dolga volt, hiszen a sok jelentkező közül 15-öt kellett kiválasztaniuk, akik így máris egy Szimplakerti koncert élménnyel, illetve egy, a koncert alatt rögzített, profi HD videóval lehetnek gazdagabbak. Beszélgetünk velük, róluk és zenéjükről a Tilos Rádióban, felkerülnek a Dalok.hu-ra és az Ezer Kolibrire.

A program végeztével persze sok hasznos díjban is részesülhetnek berlini koncerttől kezdve a Studio demo felvételig mindenféle lehetőség vár a zenekarokra.

Íme tehát a bekerült zenekarok és fellépési idejük:

Március 31. kedd: Rokokó Rosé - avantgarde nőzenekar népiesen Pécsről
Április 1. szerda: Alma Flamenca – Népzene flamencóval, szenvedélyesen
Április 2. csütörtök: Pamu – elektrojazz borulás
Április 7. kedd: Bánfalvi Eszter Kvartett – Szókimondó színészek
Április 8. szerda: Babra – délszláv és magyar varázslat
Április 10. péntek: The Best Bad Trip – Jazzpunk fiatalok
Április 14. kedd: Sickpicnic – kísérleti etnódzsezzdiszkó
Április 15. szerda: Hoppál Mihály Band – népzene a hustoni űrközpontból
Április 16. csütörtök: Feelan'trope – szuperfúziós funky jó szöveggel
Április 21. kedd: Vesta4 – elektromos hippirock chill
Április 22. szerda: Folksz – folkzene minden stílusban
Április 23. csütörtök: Medium Soup – experimentális élő filmzene
Április 28. Innergarden – lírai akusztikus könnyűzene
Április 29. szerda: Ethnofil – Megőrült modern népzene
Április 30. csütörtök: Deley – atomokat pörgetnek jó ízléssel

A koncertek este 8 órakor kezdődnek, és ingyenesek. A Tilos Rádióban pedig szerdánként 13 órakor beszélgetünk az előzőhét Lemming koncertekről a zenekarok részvételével.
 

MEGOSZTÁS

További hírek

2025. 04. 20.
"Különleges tehetség kell ahhoz, hogy valaki így tovább tudja vinni a zene ősi, szakrális lélekgyógyító minőségét." Szabó János lemezkritikája.
2025. 11. 01.
Kiss Kamilka, a Kamilka & Pesti Sikk karizmatikus énekesnője nemcsak a színpadon mozog otthonosan, hanem zenepedagógusként is aktív. Az előadó több mint másfél évtizede tanít, és célja, hogy minden diákja önazonos, kreatív művésszé váljon.
2025. 10. 29.
„Önazonos” címmel megjelent az év elején színtérre robbant, groove / thrash / hardcore vonalas BETON zenekar bemutatkozó albuma. A hazai extrém / modern metal szcéna ismert arcait is soraiban tudó banda lemezére 11 tétel került.
2025. 10. 21.
Folytatódik a HOTS - Hungarian Oncoming Tunes zenei műfajokat és azok iparági sajátosságait bemutató workshop-sorozata. A nyolcadik, november 5-i alkalom a popzenei műfajok köré épül.
2025. 10. 21.
A BMC új kiadványát CD-nél jobb minőségben is letöltheted nálunk. Az Ars Nova együttes fennállásának 60. évfordulója alkalmából készített albumra öt, különböző generációkat és kifejezésmódokat képviselő zeneszerző egy-egy darabja került.
Iratkozz fel hírlevelünkre és elsőként értesülj a legújabb megjelenésekről, olvass exkluzív zenei híreket és interjúkat, hallgasd meg podcastunkat!

Támogatóink

Partnereink