Nyíregyháza a Magyar Dal fővárosa

2011. 04. 06.

A Magyar Dal Napja Nonprofit Kft. által hirdetett pályázaton a főváros kivételével bármelyik magyar település indulhatott, amelyik vállalta, hogy sokszínű, izgalmas és színvonalas zenei programmal ünnepli a magyar dal napját, vállalja a rendezvény politikamentes megszervezését, és biztosítja annak pénzügyi hátterét.

Idén újra pályázott a tavalyi nyertes Eger, de jelentkezett másik hat város, Esztergom, Nyíregyháza, Paks, Szarvas, Százhalombatta és a 2010-es magyar dal napja egyik legsikeresebb vidéki helyszíne, Szombathely is. A neves zenészekből és szakemberekből álló szakmai kuratórium végül Nyíregyháza mellett döntött.

Programjuk lényege, hogy a szervezők a város minden pontjára eljuttatják a magyar szerzők műveit szeptember második vasárnapján. Lesznek színpadok, amelyeken határon túli előadók zenélnek együtt hazai zenészekkel, illetve fogyatékossággal élő muzsikusokkal. Hallhatóak lesznek majd magyar dalok az utcákon, az iskolákban, a lakótelepen, a kórházakban, a strandokon, egy színpadot pedig a helyi Büntetés-végrehajtási Intézet udvarán állítanak fel. A tervek szerint itt lép majd fel a Republic.

A Magyar Dal Napját Presser Gábor kezdeményezésére először a 2008-as Sziget fesztivál "mínusz egyedik" napján rendezték meg. 2009-től már párhuzamosan több helyszínen, köztük vidéki városokban megszervezték a napot. A Magyar Dal Napja fővárosa címet tavaly osztották ki először, amit Eger nyert el.

A szervezők szándéka szerint a magyar dal napját minden év szeptemberének második vasárnapján tartják meg. Tavaly már az ország 33 színpadán, mintegy ötvenezer néző előtt voltak programok, a Magyar Televízió pedig körkapcsolásos élő műsorfolyamban számolt be a nap történéseiről.

A programot a hagyományokhoz híven, idén is Presser Gábor, a Magyar Dal Napja alapítója nyitja meg szeptember 11-én, Nyíregyházán.

 

MEGOSZTÁS

További hírek

2026. 09. 05.
"Yūgen" (幽玄) a szavak, a formák és a mögöttük megbújó végtelen jelentésrétegek zenei felfedezése. A címadó japán esztétikai fogalom a megfoghatatlan szépséget és az igazság rejtélyét takarja, amely az egész lemezen végigvonul.
2026. 11. 01.
2026. 11. 07- én Pakson, a XXIX. Öröm a zene Paksi Pop-Rock-Jazz Fesztivál és Tehetségkutató keretében, 12 versenyző zenekarral indul a 2026 -2027- s Öröm a Zene tehetségkutató sorozat. Special Gues: MK42!
2026. 11. 01.
A zenekar október 22-én Szegeden, 23-án pedig Székesfehérváron kezdte meg lemezbemutató turnéját, amely az év végéig további négy várost érint. November 20-án Debrecenben, a Klinikán, december 4-én Győrben, a Bridge-ben...
2026. 10. 19.
Hiába születnek sorra a licencszerződések, továbbra sem egyértelmű, hogy a szerzők, előadók és hangfelvétel-tulajdonosok pontosan mennyit kapnak azért, hogy zenéikből AI-modelleket tanítsanak.
2026. 10. 19.
A Dalok.hu terjesztésében jelent meg æriké új albuma. Még csak négy éves az elektronikus live actje, de már népes tábora van. Az új lemez utazás, amelyben a test táncol, a lélek felfedez, és a pszichedélia személyes történetmeséléssel találkozik.
Iratkozz fel hírlevelünkre és elsőként értesülj a legújabb megjelenésekről, olvass exkluzív zenei híreket és interjúkat, hallgasd meg podcastunkat!

Támogatóink

Partnereink