NOVA PROSPECT - Jön az új album, dal -és klippremier: Az Egyetlen

2018. 10. 19.

Jövő kilátással címmel a novemberi HammerWorld magazin extra CD-mellékleteként jelenik meg a kecskeméti Nova Prospect harmadik albuma, és a 10 új nótát tartalmazó lemez első előzeteseként máris itt a klippel kísért Az Egyetlen dal. A klipet a New Friend Request énekese, Kerecsen László által vezetett Syndrome Production készítette.

Nova Prospect - Az Egyetlen
youtu.be/2Gb8e4nLRPc

A Nova Prospect 10 új dalt tartalmazó 3. nagylemeze, a Jövő kilátással a novemberi HammerWorld magazin extra CD-mellékleteként fog megjelenni, de a lemez digipack változata és egy vadiúj póló már előrendelhető a mai naptól.


Kiss József (gitáros, zeneszerző):
"Ez egy - főleg a hangszerelését tekintve - komorabb hangvételű dal, mélyrehangolt gitárokkal és drámai refrénnel. Az elsők között készült el ez a nóta, ahogy írtuk az új nagylemez anyagát, és rögtön éreztük, hogy ezzel a dallal kell majd felvezetnünk a lemezt."

Schautek Bálint (szövegíró):
"Ez a dal az egyik hősömről szól, aki az Anyám. A dalszöveg megírásának napjaiban éppen beteg volt, és először életemben nagyon megijedtem, hogy el kell búcsúznunk."

Besnyő Gabriella (énekesnő):
"Az én hősöm mindig is az Apukám volt, de a tavalyi stroke-ja után már vitathatatlanul a legnagyobb is. Nem lehetek elég hálás a végtelen türelméért és támogatásáért."


Ma, október 19-én kezdődik a Nova Prospect, a Burnout és a Phonenix Rt. közös turnéja. Az Indigo Tour elnevezésű 7 állomásos koncertkörút párhuzamosan zajlik a New Friend Request-es srácokkal közös miniturnéval.


2018. október 19. – Debrecen, Kaptár Klub w/ Burnout, Phoenix Rt.
2018. október 20. – Kazincbarcika, Diamond RockKlub w/Burnout, Phoenix Rt.
2018. október 26. Esztergom, Sportalsó w/ New Friend Request
2018. november 10. – Kaposvár, Angus Music Club w/Burnout, Phoenix Rt.
2018. november 16. – Miskolc, Corner Stage w/ Burnout, Phoenix Rt.
2018. november 17. – Győr, Kate’s Music Pub (To the Rock) w/ Burnout, Phoenix Rt.
2018. november 23. – Szombathely, Végállomás w/ Burnout, Phoenix Rt.
2018. december 1. – Budapest, Dürer Kert – Lemezbemutató
2018. december 7. – Kecskemét, Kilele Music Café w/ Ordog, New Friend Request
2018. december 15. – Szeged, Városi Rock Club w/ Burnout, Phoenix Rt.
2018. december 21. – Békéscsaba, Narancs Rock Café w/ New Friend Request
2018. december 22. - RockKarácsony, Csallóközcsütörtök


 

MEGOSZTÁS

További hírek

2025. 02. 09.
Cserepes Károly remix-sorozatának hetedik lemeze, a "The Beginning of the Beginning" felkerült a Transglobal World Music Chart nemzetközi toplista rangos 14. helyére.
2025. 06. 05.
Selmeci Basstard Péter rejtőzködő zeneszerző, multihangszeres és a Nicotine Stúdió tulajdonosa, a Marlboro Man egykori tagja 2019-ben készítette elektronikus zenei szólóalbumát ElektrikFish: Transpace címmel...
2025. 06. 03.
Egy felejthetetlen „ByeAlex és a Slepp" koncert került megrendezésre 2025. január 8-án és január 9-én a budapesti Erkel Színházban, ahol Alexéket egy teljes szimfonikus zenekar kísérte, Werner Gábor karmester vezénylésével,
2025. 06. 02.
Nem feltétlenül kell a Tilos Rádió hallgatójának lenni, hogy jól essen egy nyárindító budapesti fesztivál Budapesten, szabadtéren, a Duna partján, szuper fellépőkkel.
2025. 06. 02.
Egy hét zene, globális ritmusok és improvizáció a Balaton partján! Jammelj, tanulj és fejlődj amerikai, magyar és balkáni top zenészekkel!
Iratkozz fel hírlevelünkre és elsőként értesülj a legújabb megjelenésekről, olvass exkluzív zenei híreket és interjúkat, hallgasd meg podcastunkat!

Támogatóink

Partnereink