NKA pályázat vidéki klubok számára

2014. 10. 14.

A kollégium ebben a pályázati kiírásban kifejezetten a vidéki könnyűzenei és jazz klubok zenei programjait hivatott támogatni. A támogatás célja, hogy a fővároson kívül minden megyében legalább egy olyan könnyűzenei koncerthelyszín tartósan működjön, ahol az élőzenei koncertet vállaló előadók rendszeresen felléphetnek. Nevezhet minden olyan belföldi könnyűzenei fellépéseknek már eddig is helyszínt biztosító intézmény (klubok, művelődési házak, szórakozóhelyek), mint jogi személy, valamint nem önálló jogi személy esetében annak fenntartója, egyéni vállalkozók, amelyek/akik igazolni tudják, hogy az elmúlt egy évben már működtek. A program megvalósítási időszaka során a pályázó legalább 8 különböző együttes önálló koncertjét köteles megrendezni.

A pályázó programjában résztvevő meghívott együttesek kizárólag a klub működésének helyszínétől eltérő megyéből érkezhetnek. A kollégium kizárólag élőzenei koncertek megvalósítását támogatja. A kollégium kizárólag belépődíjas koncertek megvalósítását támogatja. A kollégium kizárólag vidéken megvalósuló programokat támogat (a pályázati adatlap 6.3. pontjában megadott helyszínek alapján). Pályázatot benyújtani előzetes regisztrációt követően kizárólag online, az NKA portálján keresztül, 2014. november 10- én, éjfélig lehet.
A pályázó nevezési díjat köteles fizetni, melynek összege 5000 Ft. + Áfa. A pályázó részére kötelező saját forrás biztosítását és igazolását a kollégium nem írja elő.

Rendelkezésre álló tervezett keretösszeg: 60.000.000 Ft

Igényelhető támogatás: 2.000.000 Ft pályázatonként

A keretösszeg fedezetét az üres adathordozók után befizetésre kerülő jogdíjak összege biztosítja.

Támogatás az alábbi kiadási jogcímekre igényelhető:
- előadói tiszteletdíj,
- reklám- és propagandaköltség, amely az igényelt támogatási összeg maximum 10%-ig kérhető.

A megvalósítás időtartama a 2014. október 1.–2015. május 31. közötti időszakra vonatkozik.

Szeretnénk felhívni a pályázni szándékozók figyelmét arra, hogy pályázatot online benyújtani csak regisztrált felhasználók tudnak! Amennyiben még nem regisztrált, úgy azt megteheti az NKA-portál „Regisztráció” menüpontja alatt. Regisztráció végrehajtása után pályázat már benyújtható, de a regisztráció véglegesítéshez a kapcsolódó jogi dokumentációkat postai úton el kell juttatnia az NKA Igazgatósága részére. Amennyiben a jogi dokumentációk nem érkeznek meg, vagy eltérnek a regisztráció során feltöltött dokumentációktól, vagy a jogi dokumentációt hibásan tölti fel, úgy a benyújtott pályázat érvénytelenítésre kerül.
A pályázat részletes kiírása megtalálható az NKA honlapján. A pályázattal kapcsolatban felvilágosítást telefonon a (36-1) 327-4445-ös számon kaphatnak.

MEGOSZTÁS

További hírek

2025. 04. 20.
"Különleges tehetség kell ahhoz, hogy valaki így tovább tudja vinni a zene ősi, szakrális lélekgyógyító minőségét." Szabó János lemezkritikája.
2025. 11. 01.
Kiss Kamilka, a Kamilka & Pesti Sikk karizmatikus énekesnője nemcsak a színpadon mozog otthonosan, hanem zenepedagógusként is aktív. Az előadó több mint másfél évtizede tanít, és célja, hogy minden diákja önazonos, kreatív művésszé váljon.
2025. 10. 29.
„Önazonos” címmel megjelent az év elején színtérre robbant, groove / thrash / hardcore vonalas BETON zenekar bemutatkozó albuma. A hazai extrém / modern metal szcéna ismert arcait is soraiban tudó banda lemezére 11 tétel került.
2025. 10. 21.
Folytatódik a HOTS - Hungarian Oncoming Tunes zenei műfajokat és azok iparági sajátosságait bemutató workshop-sorozata. A nyolcadik, november 5-i alkalom a popzenei műfajok köré épül.
2025. 10. 21.
A BMC új kiadványát CD-nél jobb minőségben is letöltheted nálunk. Az Ars Nova együttes fennállásának 60. évfordulója alkalmából készített albumra öt, különböző generációkat és kifejezésmódokat képviselő zeneszerző egy-egy darabja került.
Iratkozz fel hírlevelünkre és elsőként értesülj a legújabb megjelenésekről, olvass exkluzív zenei híreket és interjúkat, hallgasd meg podcastunkat!

Támogatóink

Partnereink