NKA pályázat fiatal zenekaroknak

2014. 08. 22.

Az NKA Zenei Kollégiuma olyan pályakezdő előadók és zenekarok első hang- és képfelvételének elkészítését, valamint a pályára lépést segítő kommunikáció megvalósítását támogatja, akik igazolni tudják, hogy a pályázat megjelenése előtt legalább 12 hónappal már működtek és minimum két nyilvános fellépésük volt.

A pályázó részére kötelező saját forrás biztosítását és igazolását a Kollégium nem írja elő.

Támogatás elsősorban az alábbi kiadási jogcímekre igényelhető:

- előadói tiszteletdíj,
- mentor tiszteletdíja,
- szerzői jogdíj(ak),
- stúdióköltség és utómunka,
- kép- és hanghordozók gyártási, anyag- és csomagolási költségei,
- reklám- és propagandaköltség,
- marketing- és hirdetési költség (erre a jogcímre az NKA-tól igényelt támogatás maximum 10%-a kérhető, a megítélt támogatás maximum 10%-a használható fel),
- nyomdai előkészítés(i) munkák,
- nyomdaköltség,
- képfelvétel készítés és utómunka,
- grafikai tervezés.

A támogatott zenekar köteles az NKA által kijelölt mentorral együttműködni, a támogatási időszak alatt legalább öt, korábban nem rögzített saját zeneszámot profi körülmények között felvenni, továbbá a rögzített dalok közül egyhez videoklipet készíteni.

A pályázók számára élő, színpadi meghallgatásra kerül sor Budapesten, a pályázat beadási határidejét követően, amelyről a pályázók legalább 10 nappal korábban értesítést kapnak. A meghallgatáson való részvétel a sikeres pályázat felvétele. A meghallgatáson a Zenei Kollégium és a kollégium által felkért – a magyar zenei élet képviselőiből álló – zsűri választja ki a Cseh Tamás Program által támogatandó előadókat, zenekarokat.

Pályázatot benyújtani előzetes regisztrációt követően kizárólag online, az NKA portálján keresztül 2014. szeptember 22-én éjfélig lehet. A pályázó nevezési díjat köteles fizetni, melynek összege 5000 Ft.

A pályázat keretösszege 60 millió forint, amelyből pályázatonként 2 millió forint támogatás igényelhető.

A pályázat részletes kiírása megtalálható az NKA honlapján. A pályázattal kapcsolatos további információt az NKA tud az érdeklődöknek adni az (36-1) 327-4346-os telefonszámon.

MEGOSZTÁS

További hírek

2025. 04. 20.
"Különleges tehetség kell ahhoz, hogy valaki így tovább tudja vinni a zene ősi, szakrális lélekgyógyító minőségét." Szabó János lemezkritikája.
2025. 11. 01.
Kiss Kamilka, a Kamilka & Pesti Sikk karizmatikus énekesnője nemcsak a színpadon mozog otthonosan, hanem zenepedagógusként is aktív. Az előadó több mint másfél évtizede tanít, és célja, hogy minden diákja önazonos, kreatív művésszé váljon.
2025. 10. 29.
„Önazonos” címmel megjelent az év elején színtérre robbant, groove / thrash / hardcore vonalas BETON zenekar bemutatkozó albuma. A hazai extrém / modern metal szcéna ismert arcait is soraiban tudó banda lemezére 11 tétel került.
2025. 10. 21.
Folytatódik a HOTS - Hungarian Oncoming Tunes zenei műfajokat és azok iparági sajátosságait bemutató workshop-sorozata. A nyolcadik, november 5-i alkalom a popzenei műfajok köré épül.
2025. 10. 21.
A BMC új kiadványát CD-nél jobb minőségben is letöltheted nálunk. Az Ars Nova együttes fennállásának 60. évfordulója alkalmából készített albumra öt, különböző generációkat és kifejezésmódokat képviselő zeneszerző egy-egy darabja került.
Iratkozz fel hírlevelünkre és elsőként értesülj a legújabb megjelenésekről, olvass exkluzív zenei híreket és interjúkat, hallgasd meg podcastunkat!

Támogatóink

Partnereink