Négy az egyben - Pannon Filharmonikusok a Müpában

2020. 01. 17.

A Pannon Filharmonikusok Müpában adott sorozatának januári koncertjén egy kürtkvartett kerül főszerepbe egy „eljátszhatatlan” versenyművel. Négy az egyben címmel hirdette meg a Pannon Filharmonikusok a Müpában adott bérletsorozatának harmadik, január 31-i koncertjét. A hangzatos elnevezés a négy szólóhangszerre utal, melyek Robert Schumann négy kürtre és zenekarra írt versenyművében hallhatók. A kürtkvartettben Zempléni Szabolcs mellett a Pannon Filharmonikusok művészei: Varga Ferenc, Borbíró Máté és Pétersz Árpád játszanak szólistaként. A koncerten Bogányi Tibor vezényletével elhangzik továbbá Jean Sibelius En Saga (Legenda) - szimfonikus költeménye és Johannes Brahms-Arnold Schönberg: g-moll zongoranégyese is.
A kürt ritkán kerül ilyen kiemelt szerepbe a hangversenyeken, mint ahogy ezt a Müpa közönsége hallhatja majd január 31-én. Schumann sokáig eljátszhatatlannak is titulált versenyműve igazi csemegének számít, ezen azonban a pécsi zenekar törzsközönsége talán már meg sem lepődik, hiszen az együttes minden évadban igyekszik rendkívül izgalmas kínálattal készülni koncertjeire.

A kürtkvartett művészeti vezetője, Zempléni Szabolcs Szentendrén él, Hamburgban tanít és eközben nemzetközi porondon muzsikál, a világ legrangosabb hangversenytermeiben áll színpadra. A darabról az alábbiakat említette a zenekarnak:
„Nagyon szeretem. Minden kürtösnek van egy-két olyan mű a fejében, amit feltétlenül el szeretne játszani a pályafutása során: ez a darab is sokaknak nagy álma. A legtöbb kürtös nagyon tiszteli, hiszen az egyik legnehezebb versenymű. Igen tisztán megmutatkozik benne a szerző hangszer iránti szeretete. Schumann itt a végletekig kiaknázza a kürtben rejlő technikai finomságokat, inspirálták őt a ventilkürt nyújtotta lehetőségek, a kromatikus skálák, a modulációk. Sokáig nem is játszották a darabot, mert eljátszhatatlannak titulálták: ritka volt az a muzsikus, aki el merte vállalni az első szólamot. A hangszer fejlődésével és az elvárások növekedésével szerencsére egyre gyakrabban hallható, én is vágytam rá, hogy eljátszhassam – ez három éve történt először.”

Zempléni Szabolcs mellett a Pannon Filharmonikusok három kürtművésze, Varga Ferenc, Borbíró Máté és Pétersz Árpád lesz hallható szólistaként a mű előadásakor. A zenészek munkájáról, valamint a hangversenyen várható szerepükről Horváth Zsolt, a zenekar igazgatója így nyilatkozott: „Az elmúlt 5 évben megfiatalodott a PFZ kürtszólama. Fiatal művészeink kvalitására reflektál, hogy a szimfonikus zenekarban megszokott szerepük mellett készséggel és kellő ambícióval állnak a közönség elé szólistaként is, mellyel méltó társai lesznek Zempléni Szabolcsnak.”
Schumann szerzeménye előtt Jean Sibelius En Saga (Legenda) - szimfonikus költeményét élvezheti a közönség, majd az estet Johannes Brahms műve zárja, melyhez eredetileg mindösszesen négy muzsikusra volt szükség a megszólaltatásához. A zeneszerző nagy tisztelője, az Egyesült Államokba emigrált Arnold Schönberg ültetett át nagyzenekarra. Ebben a változatban hallhatjuk a Pannon Filharmonikusoktól, Bogányi Tibor vezető karmester vezetésével. Azok, akik kedvet kaptak a koncerthez, jegyet még a hét folyamán vásárolhatnak a Müpa jegyirodáiban, illetve a www.jegymester.hu oldalon.

 

MEGOSZTÁS

További hírek

2024. 07. 20.
Az Ephemere formáció alapítói egy női alkotópáros: Caussanel Izabella és Orbay Lilla. Kompozícióik a huszadik század első felének jazz és sanzonvilágára, a bárok bensőséges atmoszférájának beidézésére, latinos hangulatra épülnek.
2024. 11. 24.
Lovasi Eszter 2023-ban kezdte közzétenni dalait Jules War néven. Dream popnak nevezhető a stílusa, angolul énekel. Most megjelent az első nagylemeze.
2024. 11. 24.
A 2004-ben alapított Romengo négy kontinens, több mint 30 országában koncertezett, a magyarországi oláh-cigány zenei kultúrát képviselve a legrangosabb világzenei fesztiválokon és koncerttermekben. December 6-án az A38-on ünnepli születésnapját.
2024. 11. 11.
A „Legyen szép és boldog a karácsony” egy nagyszabású, ünnepváró dupla album, amit az alkotók a szimfonikus zenekari hangzás, a könnyűzene, és nem utolsó sorban a karácsonyi dalok
2024. 11. 11.
Idén is lesz Nedves November Fesztivál az Analog Music Hallban november 21-én, csütörtökön este a Mohai Tamás Band, a Ragazzi Razzi és a Syl Mohai Trió közreműködésével. Mindhárom zenekarnak a közelmúltban jelent meg új albuma. 
Iratkozz fel hírlevelünkre és elsőként értesülj a legújabb megjelenésekről, olvass exkluzív zenei híreket és interjúkat, hallgasd meg podcastunkat!

Támogatóink

Partnereink