Megjelent az első magyar hardcore formáció 1985-ös albuma

2019. 09. 10.

A zenekar egyesek szerint az első magyar hardcore formáció volt, meglehetősen rövid életű, mint sok más magyar underground abban az időben.
A nyolcavanas évek egyik "supergroup"-ja 1984-ben jött létre, Rupaszov a Trottelből, Papp Gyuri a Qss-ból, Boli a T-34-ből érkezett, a gitáros pedig Lörke lett, akinek talán ez volt az első zenekara. Az első magyar hc zenekar két évig sem létezett, de egyértelműen a magyar punktörténelem legjelentősebb bandáinak egyike.

Két valamire való felvétel maradt fenn. A legendás és botrányos Paks Totál ’85, az első magyar punkfesztivál, és az utolsó próba. A ’85 őszi feloszlás után a tagok szétszéledtek, Papp Gyuri a Tizedesbe, Boli a VHK-ba ment, Lörke Revue 86 néven futott még egy kört majd az AMD-t erősítette. Rupaszov pedig újra megalakította a Trottelt. A felállásból Boli és Lörke már az égiekkel zenél. A kiadvány a Trottel Recordsé, vinylen jelente meg, 200 számozott példány készült szövegkönyvvel. Digitálisan a Dalok.hu jóvoltából kerül kiadásra.

A ritka lemezt ITT tudod letölteni.

 

MEGOSZTÁS

További hírek

2025. 02. 09.
Cserepes Károly remix-sorozatának hetedik lemeze, a "The Beginning of the Beginning" felkerült a Transglobal World Music Chart nemzetközi toplista rangos 14. helyére.
2025. 06. 16.
"Amíg élek" címmel új nagylemezt adott ki a "Chalga". A folk-pop-rock zenekar a korábbi albumokhoz képest ezúttal sokkal inkább nyúlt a pop tárházához, ugyanakkor mind zeneileg,
2025. 06. 14.
Kishegyes | 2025. június 26-29 összművészeti fesztivál Vajdaság szívében. Mottó: „A fele sem tréfa”
2025. 06. 05.
Selmeci Basstard Péter rejtőzködő zeneszerző, multihangszeres és a Nicotine Stúdió tulajdonosa, a Marlboro Man egykori tagja 2019-ben készítette elektronikus zenei szólóalbumát ElektrikFish: Transpace címmel...
2025. 06. 03.
Egy felejthetetlen „ByeAlex és a Slepp" koncert került megrendezésre 2025. január 8-án és január 9-én a budapesti Erkel Színházban, ahol Alexéket egy teljes szimfonikus zenekar kísérte, Werner Gábor karmester vezénylésével,
Iratkozz fel hírlevelünkre és elsőként értesülj a legújabb megjelenésekről, olvass exkluzív zenei híreket és interjúkat, hallgasd meg podcastunkat!

Támogatóink

Partnereink