Megjelent a Hangok és ütemek című könnyűzenei interjúkötet-sorozat negyedik része

2020. 09. 10.

A 20. századi magyar és kelet-európai történelem eseményei bújnak meg a Hangok és ütemek című könnyűzenei interjúkötet-sorozat legújabb, negyedik részében, amelyben Dresch Mihállyal, drMáriással, Pajor Tamással vagy éppen Ráduly Mihállyal olvashatunk egy-egy beszélgetést az NKA Hangfoglaló Program Magyar Könnyűzenei Örökség Megőrzését Támogató Alprogramjának köszönhetően.

„Szerencsésebb (popzene)történeti fejlődésű régiókban vaskos kézikönyvek, többezer óra mozgóképes- és hanganyag, dokumentumfilmek és fényképes adatbázisok igazítják útba a könnyűzene története iránt érdeklődőket” – mondta el Vass Norbert szerkesztő, az NKA Hangfoglaló Program Magyar Könnyűzenei Örökség Megőrzését Támogató Alprogramja vezetője. Hozzátette: a pop- és rocktörténet emlékeinek oral history módszertana alapján történő gyűjtése és feldolgozása még mindig gyerekcipőben jár Magyarországon.

A Hangfoglaló Program könnyűzenei örökséggel foglalkozó alprogramja eddig 65 életútinterjút készített a Kádár-korban aktív zenészekkel, a múlt zeneiparának alakítóival és „napszámosaival”. Ezekből a beszélgetésekből eddig három válogatáskötet jelent meg, amelyekhez Vass Norbert szerkesztésében egy újabb csatlakozott.

A Hangok és ütemek 4. című könyvben Barcs Miklós, Dresch Mihály, drMáriás, Kiss Ferenc, Lantos Iván, Mohai Tamás, Pajor Tamás, Ráduly Mihály, Rupaszov Tamás és Vas János Panyiga életútját ismerhetik meg az olvasók. Az interjúkat Dragojlovics Péter, Jávorszky Béla Szilárd, Papp Máté és Rozsonits Tamás készítették.

A kötetből a 20. századi magyar és kelet-európai történelem eseményei mögött megbújó, illetve azok árnyékában kibontakozó családtörténeteket és emberi döntéseket is megismertetünk. A II. világháború borzalmai, a Rákosi-éra szűk és nehéz évei, 1956 ragyogása, illetve a Kádár-korszak megalkuvásai, mind-mind előkerülnek a könyvbe került beszélgetésekben.

„Az ebben a kötetben olvasható életútinterjúk duplán látleletek” – fogalmaz a könyv előszavában Bajnai Zsolt, az NKA Hangfoglaló Program elindítója. „Egyrészt, mert megidézik a kort, a környezetet és a könnyűzenei életet, amire a megszólalók visszaemlékeznek. Másrészt megvilágítják kicsit a mostani időszakot is, hiszen az objektivitásra törekvő kérdezők révén az interjúk főszereplői a ma szemüvegén, a megidézett események óta történt változások ismeretében beszélik el a hazai zenei élet egy-egy szeletét.”

MEGOSZTÁS

További hírek

2024. 07. 20.
Az Ephemere formáció alapítói egy női alkotópáros: Caussanel Izabella és Orbay Lilla. Kompozícióik a huszadik század első felének jazz és sanzonvilágára, a bárok bensőséges atmoszférájának beidézésére, latinos hangulatra épülnek.
2024. 11. 24.
A 2004-ben alapított Romengo négy kontinens, több mint 30 országában koncertezett, a magyarországi oláh-cigány zenei kultúrát képviselve a legrangosabb világzenei fesztiválokon és koncerttermekben. December 6-án az A38-on ünnepli születésnapját.
2024. 11. 11.
A „Legyen szép és boldog a karácsony” egy nagyszabású, ünnepváró dupla album, amit az alkotók a szimfonikus zenekari hangzás, a könnyűzene, és nem utolsó sorban a karácsonyi dalok
2024. 11. 11.
Idén is lesz Nedves November Fesztivál az Analog Music Hallban november 21-én, csütörtökön este a Mohai Tamás Band, a Ragazzi Razzi és a Syl Mohai Trió közreműködésével. Mindhárom zenekarnak a közelmúltban jelent meg új albuma. 
2024. 11. 10.
Egy gitár, két-három gitár - ok, de ennyi? Annak ellenére, hogy a gitár az egyik népszerű hangszer, ilyenfajta felállással ritkán találkozunk. A díjakat nyert, külföldöt bejárt együttes lemeze a Dalok.hu terjesztésében jelenik meg.
Iratkozz fel hírlevelünkre és elsőként értesülj a legújabb megjelenésekről, olvass exkluzív zenei híreket és interjúkat, hallgasd meg podcastunkat!

Támogatóink

Partnereink