Megjelent a colorStar ★ Time Is The Drug

2019. 02. 26.

A kontrasztot érzékelhettük a januári MÜPÁs fellépésükön, amikor a 20 évvel ezelőtti első albumuk eljátszása után jöttek az új számok. Igaz, ez a zenekar nem az a zenekar – az eredeti tagságból csak ketten vannak jelen. Most megérkezett az új album.
A colorStar hetedik, Time Is The Drug című nagylemeze közel egy órás, kilenc dalt tartalmaz.
Első számú inspirációs forrásait a zenekar korai éveinek albumai, illetve az utóbbi idők fontos és meghatározó kulturális hatásai (sorozat, film és olvasmányélmények) adják. Mesterséges intelligencia, VR, szimulációs elméletek, állampolgárságot kapott robotnők tematizálják a zenekar jellegzetes hangzású pszichedelikus-elektronikus tánczenéjét.

A már-már koncept albumnak tekinthető anyag zenéinek és szövegeinek jelentős részét Szalay Péter gitáros jegyzi, aki - Keleti András és Máté Szabolcs (Martenius) közreműködése mellett - egyben az album produceri munkájáért is felelős. Szinte az összes dalban közreműködött Oláh Annamária, a Fonogram-díjas Meszecsinka énekesnője, az Across The Desert és a címadó Time Is The Drug blues-gospel ízű szólamait pedig Kozma Kata és Ruby Harlem énekelte fel, akit azonos nevű zenekara élén időközben a Dal 2019 műsorából is megismerhetett a közönség.

Az Across The Desert To The Light című digitális kislemez májusi megjelenése után a zenekar úgy határozott, ezúttal mindenképp szeretné koncerten is tesztelni az új zenéket, hogy a tapasztalatok alapján véglegesítse őket a stúdióban. Így történhetett meg, hogy októberben már volt egy lemezbemutató - tényleges megjelenés nélkül. Mint Szalay Péter mondja:

"Sok helyről halljuk, hogy a fizikai formátumban való kiadásnak, vagy akár maguknak az albumoknak már nincs akkora szerepe, nekünk viszont még mindig nagyon fontos mérföldkő egy ilyen megjelenés. Ezért a koncert után eldöntöttük, mivel szeretnénk kihozni a dalokból a maximumot, a tanulságokat levonva még finom hangolunk rajtuk a stúdióban, mielőtt ténylegesen kiengedjük a kezeink közül a lemezt."

A Launching Gagarin Records & Management által kiadott Time Is The Drug hangmérnöke Puha Szabolcs, a lemezhez kapcsolódó arculat pedig Gábor Márton munkája. Az album már elérhető az összes ismert online felületen, CD formátumban pedig először március 2-án, a Dürer kertben megrendezésre kerülő 1998 vs 2018 című esten, ahol a zenekar teljes egészében el is játssza a lemez anyagát, az 1998-as debütáló Heavenicetrip zenéivel együtt.

A lemez az NKA támogatásával készült.
Esemény: https://www.facebook.com/events/832327337098252/

 

MEGOSZTÁS

További hírek

2025. 02. 09.
Cserepes Károly remix-sorozatának hetedik lemeze, a "The Beginning of the Beginning" felkerült a Transglobal World Music Chart nemzetközi toplista rangos 14. helyére.
2025. 06. 14.
Kishegyes | 2025. június 26-29 összművészeti fesztivál Vajdaság szívében. Mottó: „A fele sem tréfa”
2025. 06. 05.
Selmeci Basstard Péter rejtőzködő zeneszerző, multihangszeres és a Nicotine Stúdió tulajdonosa, a Marlboro Man egykori tagja 2019-ben készítette elektronikus zenei szólóalbumát ElektrikFish: Transpace címmel...
2025. 06. 03.
Egy felejthetetlen „ByeAlex és a Slepp" koncert került megrendezésre 2025. január 8-án és január 9-én a budapesti Erkel Színházban, ahol Alexéket egy teljes szimfonikus zenekar kísérte, Werner Gábor karmester vezénylésével,
2025. 06. 02.
Nem feltétlenül kell a Tilos Rádió hallgatójának lenni, hogy jól essen egy nyárindító budapesti fesztivál Budapesten, szabadtéren, a Duna partján, szuper fellépőkkel.
Iratkozz fel hírlevelünkre és elsőként értesülj a legújabb megjelenésekről, olvass exkluzív zenei híreket és interjúkat, hallgasd meg podcastunkat!

Támogatóink

Partnereink