MAGYAR METAL - A legnagyobb hatású magyar metal albumok - végeredmény

2016. 01. 06.

Aranyos "Ary" Imre nevéhez fűződik a hazai webzine-ek szavazása alapján évente kialakuló Hangsúly Zenei Díj, és Ary most egy még átfogóbb szavazás végeredményével lepett meg minket:
"Befejeződött a 2014. novemberében indított és egy éven át tartó kutatásom, ami arról szólt, hogy a hazai rock/metal színtéren tevékenykedő zenészek, újságírók, bloggerek, hangmérnökök, grafikusok, szervezők stb. szerint a magyar metal zene elmúlt 30-35 évnyi történetéből (attól függően, hogy az első magyar metal zenekarok megalakulásától, vagy az 1986-os Totális metal című Pokolgép album megjelenésétől számítjuk-e) mely albumok, zenekarok voltak a legnagyobb hatásúak, melyek nevezhetők klasszikusnak."


Ary szavaiból az derül ki, hogy közel kétszázan szavaztak (olyan webzine-ektől, mint a Kronos Mortus, a Zenevilág, a Rockgyémántok, az Underview, a Passzió, as Now vagy a Fémforgács), továbbá szavazott rengeteg zenész, valamint szervezők, boltosok, stúdiósok is. Például a HammerWorld-stábból Uzseka Norbi, Kánya Feri és Farkas Lajos adott le szavazatokat..

A legnagyobb hatású magyar metal albumok:

01. Moby Dick - Ugass kutya! (1990)
02. Pokolgép - Pokoli színjáték (1987)
03. Watch My Dying - Klausztrofónia (2004)
04. Pokolgép - Éjszakai bevetés (1989)
05. Pokolgép - Totális metal (1986)
06. Omen - Jelek (1994)
07. Pokolgép - Adj új erőt (1991)
08. Moby Dick - Kegyetlen évek (1991)
09. Subscribe - Sanity Has Left the Building (2004)
10. Neck Sprain - Heavyweight - 3rd Round (2006)
11. Ossian - Acélszív (1988)
12. Akela - Farkastörvények (1993)
13. The Bedlam - Inside Ash (1994)
14. FreshFabrik - Drive My Hand (2000)
15. Tormentor - Anno Domini (1989)
16. Ossian - Ítéletnap (1991)
17. Moby Dick - Körhinta (1992)
18. Nevergreen - Game Over (1994)
19. Stonehenge - Angelo Salutante (2001)
20. Thy Catafalque - Rengeteg (2011)


Legjobb magyar metal albumok stílusonként

Stílusonként a legalább 5 pontot kapott lemezek szerepelnek a listában. Azonos pontszám esetén a korábban kiadott album lett előrébb sorolva. Azok a lemezek, melyek több stílusba is besorolhatók, több listán is szerepelhetnek.

HEAVY METAL, POWER METAL, GLAM METAL
01. Pokolgép - Pokoli színjáték (1987) 23 pont
02. Pokolgép - Éjszakai bevetés (1989) 21 pont
03. Pokolgép - Totális metal (1986) 20 pont
04. Omen - Jelek (1994) 20 pont
05. Pokolgép - Adj új erőt (1991) 18 pont
06. Ossian - Acélszív (1988) 14 pont
07. Ossian -- Ítéletnap (1991) 13 pont
08. Ossian - Keresztút (1994) 10 pont
09. Omen - Feketében (1991) 9 pont
10. Ossian -- A rock katonái (1990) 7 pont
Akela - A fenevad (1992) 7 pont
Ossian - Emberi dolgok (1993) 7 pont
Tankcsapda - Jönnek a férgek (1994) 7 pont
14. Lady Macbeth - Lady Macbeth (1991) 6 pont
15. Ossian - Félre az útból!!! (1989) 5 pont
Dance - Love Commando (1990) 5 pont
Ossian - Kitörés (1992) 5 pont
Wellington - A döntő lépés (1995) 5 pont
Demonlord - Helltrust (2002) 5 pont


THRASH METAL, GROOVE METAL
01. Moby Dick - Ugass kutya! (1990) 27 pont
02. Moby Dick - Kegyetlen évek (1991) 16 pont
03. Neck Sprain - Heavyweight - 3rd Round (2006) 15 pont
04. Akela - Farkastörvények (1993) 14 pont
05. Moby Dick - Körhinta (1992) 13 pont
06. Remorse - Harc! (2005) 9 pont
07. Ektomorf - Kalyi Jag (2000) 8 pont
08. Undertaking - V12BB4U (demo) (1989) 7 pont
Akela - Fekete bárány (1995) 7 pont
Neck Sprain - Overgain (1999) 7 pont
11. Moby Dick - Golgota (2003) 6 pont
Cadaveres De Tortugas - Versus (2004) 6 pont
13. Moby Dick - Fejfa helyett (1994) 5 pont
Strong Deformity - A fájdalom hatalma (Power Of Pain) (1996) 5 pont
Cadaveres - Mindstream (2010) 5 pont


DEATH METAL

01. Watch My Dying - Klausztrofónia (2004) 22 pont
02. Extreme Deformity - Internal (1993) 9 pont
Gire - Gire (2007) 9 pont
04. Watch My Dying - Moebius (2009) 7 pont
05. Dying Wish - Never-ending Road (2001) 6 pont
Watch My Dying - Fényérzékeny (2006) 6 pont
07. Testimony - Inhale The Sadness (2000) 5 pont
Casketgarden - This Corroded Soul Of Mine (2003) 5 pont
Sicitur Adastra - New Beat In A Dead World (2010) 5 pont


BLACK METAL

01. Tormentor - Anno Domini (1989) 13 pont
02. Thy Catafalque - Rengeteg (2011) 11 pont
03. Sear Bliss - The Haunting (1998) 10 pont
04. Thy Catafalque - Róka hasa rádió (2009) 7 pont
05. Sear Bliss - The Pagan Winter (demo) (1995) 6 pont
Sear Bliss - Eternal Recurrence (2012) 6 pont
07. Tormentor - Recipe Ferrum! 777 (2000) 5 pont


PROGRESSZÍV METAL
01. Watch My Dying - Klausztrofónia (2004) 22 pont
02. Subscribe - Sanity Has Left The Building (2004) 15 pont
03. Stonehenge - Angelo Salutante (2001) 11 pont
04. Aebsence - Unusual (2002) 8 pont
Subscribe - Stuck Progress To Moon (2007) 8 pont
06. Watch My Dying - Moebius (2009) 7 pont
Mytra - Beta (2014) 7 pont
08. Watch My Dying - Fényérzékeny (2006) 6 pont
Sear Bliss - Eternal Recurrence (2012) 6 pont
10. Wellington - A döntő lépés (1995) 5 pont
Nemesis - Nemesis (1998) 5 pont
Nemesis - Abraxas (1999) 5 pont


DOOM METAL
01. Nevergreen - Game Over (1994) 12 pont
02. Nevergreen - Az éj szeme (1996) 8 pont
03. Mood - Slow Down (1997) 6 pont
04. Mood - Wombocosmic (1999) 5 pont


ALTERNATÍV METAL

01. The Bedlam - Inside Ash (1994) 14 pont
FreshFabrik - Drive My Hand (2000) 14 pont
03. Strong Deformity - Magic Syrup (2002) 9 pont
04. Wackor - Methanolid (2004) 6 pont
05. FreshFabrik - Nerve (1998) 5 pont
Angertea - Nr. 4: Songs Exhaled (2012) 5 pont


HARDCORE METAL
01. Blind Myself - Négyszögöl (2012-2014) 10 pont
02. Necropsia - Mélység (1995) 8 pont
03. Necropsia - A magány rítusai (1997) 7 pont
Blind Myself - Heaven't (1999) 7 pont
05. Action - Összeomlás (1994) 6 pont
06. Blind Myself - Budapest, 7 fok, eső (2009) 5 pont


SLUDGE METAL, STONER METAL

01. Isten Háta Mögött - A szokásos hátborzongató kora reggeli ordítás (2005) 10 pont
02. Isten Háta Mögött - A kényelmetlen lemez (2008) 7 pont
Apey And The Pea - Hellish (2014) 7 pont
04. Apey And The Pea - Devil's Nectar (2013) 5 pont


FOLK METAL

01. Aebsence - Unusual (2002) 8 pont
02. Echo Of Dalriada - Jégbontó (2006) 7 pont
03. Dalriada - Szelek (2008) 5 pont
Niburta - Scream From The East (2012) 5 pont

 

További hírek

2025. 04. 20.
"Különleges tehetség kell ahhoz, hogy valaki így tovább tudja vinni a zene ősi, szakrális lélekgyógyító minőségét." Szabó János lemezkritikája.
2025. 11. 03.
A szükség kertje egy hely, ahol minden szükség rejtve marad. A szükség kertje mi vagyunk. A szükségek a bőrünk alatt lapulnak, erőt adnak mindenhez és meggátolnak mindenben. A szükség az első naptól az utolsóig némán forgó fogaskerék.
2025. 11. 01.
Kiss Kamilka, a Kamilka & Pesti Sikk karizmatikus énekesnője nemcsak a színpadon mozog otthonosan, hanem zenepedagógusként is aktív. Az előadó több mint másfél évtizede tanít, és célja, hogy minden diákja önazonos, kreatív művésszé váljon.
2025. 10. 29.
„Önazonos” címmel megjelent az év elején színtérre robbant, groove / thrash / hardcore vonalas BETON zenekar bemutatkozó albuma. A hazai extrém / modern metal szcéna ismert arcait is soraiban tudó banda lemezére 11 tétel került.
2025. 10. 21.
Folytatódik a HOTS - Hungarian Oncoming Tunes zenei műfajokat és azok iparági sajátosságait bemutató workshop-sorozata. A nyolcadik, november 5-i alkalom a popzenei műfajok köré épül.
Iratkozz fel hírlevelünkre és elsőként értesülj a legújabb megjelenésekről, olvass exkluzív zenei híreket és interjúkat, hallgasd meg podcastunkat!

Támogatóink

Partnereink