Lynd – „The Dream”

2015. 11. 16.

A Lynd négytagú felállásban 2013 óta dolgozik együtt. A fontember és dalszerző Kiszner Linda az elmúlt 10 évben folyamatosan fellépett jazz formációkban és a capella együttesekben, mint például a Da Capella. 2007-ben a Re-G zenekar frontembere lett, akiknek Nézz Rám című számát azóta is játsza több rádióállomás, többek között a Petőfi Rádió. A 2008-ban Bristolban eltöltött idő ihlette dalszerzésre és saját együttes alapítására, amely később a Lynd megalakulásához vezetett. A csapat további tagjai, Rembeczki Gábor basszusgitáros (Hollywoodoo, Re-G), Marton Péter gitáros, és Gulyás Kristóf (Realistic Crew, Marge, Hó Márton és a Jégkorszak) mind képzett zenészek, több kiemelkedő hazai banda állandó tagjaként is láthattuk már őket a fővárosi és vidéki klubokban, fesztiválokon. A Lyndet zenei producerként Máté Szabolcs (Colorstar, Bosky) erősíti. Az A38-as koncertek alkalmával a Lynd elő-zenekarként felléphetett a belga Amatorski zenekarral, erről egy egész estés koncertfilm készült, amit később az M1 is műsorára tűzött.

A Lynd egy modern underground zenekar. Zenéjük utazós szólamokkal, mesevilággal fűtött art pop/dream pop melyet különösen érdekessé tesz a klasszikus 4 tagú felálláson túl a zenekartagok által használt elektronikus effektek garmadája. A 2013-as debütáló koncertjük óta saját kiadásban megjelentették „Lost and Found” című első EP-jüket melynek címadó dalához videoklipet is készítettek.

„The Dream” című 5 számos albumuk 2015. szeptember 16-án jelent meg, amit a Cseh Tamás Program nyertes pályázójaként készíthettek el. Ennek előfutáraként jelentették meg 2015 nyarán a Raindrops című dalukat, amely – ugyanúgy, ahogy a többi dal is az albumon - Schram Dávid producer/hangmérnök segítségével készült, a maszterelésre pedig Angliában került sor. A Raindrops eredetileg a zenekar legelső szerzeménye, ami az elmúlt időszakban kapott végleges formát. Ehhez is készült egy videó klip, amelyet a zenekar hivatalos YouTube csatornáján jelentetett meg. Az együttes az angol Shamanize Records kiadóaval állapodott meg arról, hogy az EP-t világszerte terjesztik. 2015 októberében két sikeres koncertet adtak Moszkvában a Moszvai Magyar Kultúrális Intézet szervezésében a Ночь музыки (Zene Éjszakája) koncertsorozat keretében. 2015 novemberében az izraeli illetőségű nemzetközi sztár Ester Rada elő-zenekaraként adtak nagysikerű koncertet az A38 hajón.

 

 

 

MEGOSZTÁS

További hírek

2025. 07. 29.
A YouTube továbbra is a legfontosabb, legátfogóbb lehetőségeket nyújtó platform. Most egy olyan funkció került bevezetésre, amellyel a nézők a még nem befutott előadókat segíthetik.
2026. 06. 16.
Egy távoli, vidéki kisvárosban nőtt fel, ott kezdett el a zenével foglalkozni három testvére volt, mindenki intenzíven muzsikált. Édesapja kántorkodott is, játszott a környék templomainak orgonáin, és volt rá példa, hogy egy és ugyanazon szimfonikus
2026. 06. 16.
A Believe a világ egyik legnagyobb zenei terjesztője, a Dalok.hu is az ő segítségével juttatja el a ránk bízott zenéket minden fontosabb platformra. A napokban a cég közre tette a MI-vel kapcsolatos vízióját.
2026. 06. 16.
"Egy időben gyakran küzdöttem alvásparalízissel, és ezt az állapotot szerettem volna zenei formába önteni. A szöveget és az énekdallamot én hoztam, a fiúk pedig tökéletesen elkapták a fonalat, és fokozták tovább a dal feszültségét és hangulatát."
2026. 06. 02.
A platform ezentúl automatikusan felismeri és egyértelmű címkével látja el a fotorealisztikus, mesterséges intelligenciával (MI) generált videókat, még abban az esetben is, ha az alkotó ezt elmulasztotta vagy nem akarta feltüntetni.
Iratkozz fel hírlevelünkre és elsőként értesülj a legújabb megjelenésekről, olvass exkluzív zenei híreket és interjúkat, hallgasd meg podcastunkat!

Támogatóink

Partnereink