LiveYu – a magyar video live streaming platform, ami többet tud. Interjú

2021. 03. 08.

A LiveYu egy zenész, egy üzletember és egy IT guru közös gyermeke. Élő videóeseményeket nézhetünk (pénzért is) úgy, hogy „real time” kapcsolatban lehetünk az előadókkal. 
 
Dalok.hu: Mikor indult a Liveyu, ki hozta létre? 
 
Guttray Brigitta: Maga az ötlet, hogy létjogosultsága van egy ilyen jellegű platformnak, mert hiánypótló lehet a jövőben, a koronavírus első hullámának érkezésekor, azaz 2020. májusában fogalmazódott meg, ezt közel féléves, fejlesztési szakasz követte. Ezután az első, élő streamunk 2020. október végén futott, már a liveyu.hu-n. 
 
A LiveYu egy zenész (Kovács Tamás), egy üzletember (Kurinyecz Gergely) és egy IT guru (Szacsúri László) közös gyermeke. Nyilvánvalóan előadói oldalról merült fel először az igény arra vonatkozóan, hogy az élő koncertezés lehetősége a jelenlegi helyzet dacára is opció legyen, a lehető legközelebbi élményt nyújtva egy személyes megjelenéshez. 
 
Dalok.hu: Kinek készült a Liveyu? 
 

Guttray Brigitta: Alapvetően három nagy csoportra osztható a célcsoportunk. Van a streamelni kívánt esemény szervezője, aki lehet helyszín, fesztivál, társulat, menedzser, vagy akár maga az előadó, a másik oldalon pedig a nézők, akiket egyre nagyobb hatékonysággal érünk el. Egyre többen ismernek minket és egy LiveYu-n követett felvétel után már nem elégednek meg egy egyszerű streammel! :) Ugyanakkor a fejlesztői csapatnak köszönhetően B2B igényeket is ki tudunk szolgálni, akár teljes mértékben testre szabni a platformot céges megrendelők számára is, akik belső használatra szeretnék alkalmazni a rendszert.
 
Dalok.hu: Miben más a Liveyu, mint a hasonló live streaming oldalak? 
 
Guttray Brigitta: Az első és legfontosabb különbség, hogy minimálisra szorítottuk a két fél közötti időbeli késést. Ez teszi lehetővé azokat a saját interaktív funkciókat, amitől élő kapcsolat jön létre az előadó és nézői között. Mivel a szokványos "élő" videók 20-30 másodpercéhez képest mi maximum 3 másodpercet késünk a valós időhöz képest, a dalok végén a közönség gombnyomással tud tapsot, füttyöt, vagy akár nevetést is visszajuttatni a színpadra. Ezt az előadó azonnal hallja, tehát vége a számok közötti néma csendnek, ami a leginkább lélekölő előadói szempontból a közönség nélküli koncertezés esetében. Ezen felül élő chatfalunk van, amit egyrészt az előadók is követhetnek a kihelyezett monitoron, valamint a nézők egymással is cseveghetnek, mintha csak a színpad előtt állnának, kezükben a fröccsükkel. Ráadásul a saját fejlesztésnek köszönhetően minden egy platformon, “biztos kézben” van, a weboldalon közlésétől kezdve, a beágyazott jegyvásárlási funkción át, az esemény tényleges streameléséig. Továbbá a rendszer igény esetén A-tól Z-ig testre szabható.


Dalok.hu: Általános probléma az interneten kínált tartalommal, hogy azt nehéz értékesíteni. Miért gondolják, hogy a nézők fizetnek a streamelt koncertekért, miközben sokan livestreamelnek ingyen a nagy közösségi platformokon? 
 
Guttray Brigitta: Úgy gondoljuk, hogy mivel a korlátozások jóval tovább tartanak majd, mint azt az emberek előre remélték, előbb-utóbb mindenki rá fog jönni, hogy az ingyen koncertezés üzletileg nem fenntartható, hiszen az előadóművészet is egy szakma, ami megélhetést kell, hogy biztosítson. Nyilvánvalóan kevesebb pénze jut az embereknek szórakozásra, mivel azonban nincsenek a személyes megjelenéssel járó olyan járulékos költségek, mint például a koncerthelyszínre jutás, helyszíni fogyasztás, ezt szintén felmérik a rajongók. Ezt egészíti ki az a természetes attitűd, hogy a rajongók szeretnének hozzájárulni ahhoz, hogy az általuk kedvelt zenekar is túlélje ezt az időszakot. Az, hogy a különböző videómegosztó oldalakon megtalálhatók előre rögzített koncertek, szerintünk nem jelent hosszútávú megoldást, mert kell új a nap alá. 
 
Kell az élő zene, a meglepetések, az, hogy kicsit máshogy szól az adott nóta, illetve pontosan az, amit a LiveYu tud, hogy a néző a produkció részesének érezze magát. Mindemellett, amikor az élet visszatér majd a "normális" kerékvágásba, akkor is ugyanúgy megmarad a platform funkciója, mivel kiszélesíti a nézői kört, például nem korlátozza a nézői létszámot a helyszín befogadóképessége, valamint nem kell hazautaznia egy határon túl élőnek a koncert kedvéért, hanem nyugodtan részt tud venni rajta otthonról is.
 
Dalok.hu: Milyen konstrukciókat kínálnak a zenészeknek? Tudnak segíteni az előadóknak például a terem beszerzésében vagy a videófelvétel elkészítésében? 
 
Guttray Brigitta: Ebben is teljesen a megrendelői igényekhez tudunk alkalmazkodni. Amennyiben minden rendelkezésre áll, tudjuk csak a streaminget adni a platformon, a jegyértékesítéssel, de vannak együttműködő partnereink, akiket meleg szívvel ajánlunk, mind helyszínt illetően, mind pedig technikai háttér, hang-és videószolgáltatásban. Nekik köszönhetően kisebb, akár akusztikus produkcióktól kezdve, a nagykoncertekig bármilyen volumenű produkciót akár teljeskörűen ki tudunk szolgálni.
 
Dalok.hu: Ha valakinek ötlete támad a néző-zenész kapcsolat további fejlesztésére, meg tudnák valósítani? 
 
Guttray Brigitta: Folyamatosan fejlesztünk, a felhasználói és megrendelői élmény még jobbá tétele érdekében, és azt hiszem, a meglévő funkciókból is látható, hogy nincsenek kreativitás híján a fejlesztőink. Akár produkciónként, egyedileg is felmerülhetnek igények, amikre minden esetben tudunk megoldást kínálni, illetve a weben elérhető egy ötletboxunk is, amibe minden érkező visszajelzést nagy figyelemmel kísérünk és hálásan köszönünk.
 

MEGOSZTÁS

További hírek

2024. 07. 20.
Az Ephemere formáció alapítói egy női alkotópáros: Caussanel Izabella és Orbay Lilla. Kompozícióik a huszadik század első felének jazz és sanzonvilágára, a bárok bensőséges atmoszférájának beidézésére, latinos hangulatra épülnek.
2024. 11. 24.
A 2004-ben alapított Romengo négy kontinens, több mint 30 országában koncertezett, a magyarországi oláh-cigány zenei kultúrát képviselve a legrangosabb világzenei fesztiválokon és koncerttermekben. December 6-án az A38-on ünnepli születésnapját.
2024. 11. 11.
A „Legyen szép és boldog a karácsony” egy nagyszabású, ünnepváró dupla album, amit az alkotók a szimfonikus zenekari hangzás, a könnyűzene, és nem utolsó sorban a karácsonyi dalok
2024. 11. 11.
Idén is lesz Nedves November Fesztivál az Analog Music Hallban november 21-én, csütörtökön este a Mohai Tamás Band, a Ragazzi Razzi és a Syl Mohai Trió közreműködésével. Mindhárom zenekarnak a közelmúltban jelent meg új albuma. 
2024. 11. 10.
Egy gitár, két-három gitár - ok, de ennyi? Annak ellenére, hogy a gitár az egyik népszerű hangszer, ilyenfajta felállással ritkán találkozunk. A díjakat nyert, külföldöt bejárt együttes lemeze a Dalok.hu terjesztésében jelenik meg.
Iratkozz fel hírlevelünkre és elsőként értesülj a legújabb megjelenésekről, olvass exkluzív zenei híreket és interjúkat, hallgasd meg podcastunkat!

Támogatóink

Partnereink