Lebilincselő riportműsort indít a Magneoton Music Group

2018. 12. 18.

Kendőzetlen őszinteség, mély érzések és titkok egy kötetlen beszélgetésben, Miskovits Marci műsorvezetésével – ez a Magneoton Spotlight. A zenei cégcsoport új, saját gyártású sorozatot indít, amely szombatonként 10:00 órakor lesz látható a Magneoton YouTube csatornáján.

A debütáló adásban Rúzsa Magdi a vendég, aki nyíltan beszél a múltjáról, az érzéseiről, a vágyairól és a benne élő kettősségről. A műsorból az is kiderül, hogyan birkózott meg a hirtelen jött sikerrel, hol helyezi el magát a zene világában, hogy szokott alkotni és milyen tervei vannak a jövő évre.

„Egy olyan műsor volt az álmunk, amiben a művészeink őszintén és saját stílusukban beszélhetnek magukról – amiben nem kell szerkesztési elvekhez, reklámszünetekhez és kötött témákhoz igazodni. Az előadóink élete a zene, meséljenek róla a közönségüknek úgy, ahogy ők szeretnének.” – árulta el Csontos Noémi Virág, a Magneoton Music Group marketing igazgatója.

„A Magneoton már lassan 30 éve Magyarország egyik meghatározó kiadója. A hazai zenei világ megkerülhetetlen és egyben legtehetségesebb előadóival dolgozunk együtt. A Magneoton Spotlightot éppen azért indítjuk el, hogy a nézők ezúttal ne szűrt üzenetet kapjanak, hanem teljes és valós képet lássanak a művészeinkről. A Magneoton fiókja az idei évben az egyik leglátogatottabb csatorna volt a YouTube-on. Boldogság, hogy ezt a közönségerőt ezúttal arra is felhasználhatjuk, hogy a zenék mögött rejlő valódi embereket bemutassuk.” – tette hozzá a szakember.

A Spotlightot a talpraesett Miskovits Marci vezeti, akit láthattunk már több kereskedelmi tévécsatorna képernyőjén, és aki mostanában rapperként is borzolja a kedélyeket. Az első adás beharangozóját mutatjuk is, szombaton pedig elsők között nézhetik meg YouTube csatornánkon a Rúzsa Magdival készült teljes beszélgetést.

 

MEGOSZTÁS

További hírek

2025. 02. 09.
Cserepes Károly remix-sorozatának hetedik lemeze, a "The Beginning of the Beginning" felkerült a Transglobal World Music Chart nemzetközi toplista rangos 14. helyére.
2025. 06. 14.
Kishegyes | 2025. június 26-29 összművészeti fesztivál Vajdaság szívében. Mottó: „A fele sem tréfa”
2025. 06. 05.
Selmeci Basstard Péter rejtőzködő zeneszerző, multihangszeres és a Nicotine Stúdió tulajdonosa, a Marlboro Man egykori tagja 2019-ben készítette elektronikus zenei szólóalbumát ElektrikFish: Transpace címmel...
2025. 06. 03.
Egy felejthetetlen „ByeAlex és a Slepp" koncert került megrendezésre 2025. január 8-án és január 9-én a budapesti Erkel Színházban, ahol Alexéket egy teljes szimfonikus zenekar kísérte, Werner Gábor karmester vezénylésével,
2025. 06. 02.
Nem feltétlenül kell a Tilos Rádió hallgatójának lenni, hogy jól essen egy nyárindító budapesti fesztivál Budapesten, szabadtéren, a Duna partján, szuper fellépőkkel.
Iratkozz fel hírlevelünkre és elsőként értesülj a legújabb megjelenésekről, olvass exkluzív zenei híreket és interjúkat, hallgasd meg podcastunkat!

Támogatóink

Partnereink