Közel 100 nyeremény vár gazdára az idei Fülesbagoly Tehetségkutató-sorozatban

2024. 03. 31.

Számtalan újítással rendezik meg az idei Fülesbagoly Tehetségkutató-sorozatot, és minden eddiginél nagyobb nyereményeső hullik a döntős zenekarokra. A könnyűzenei versenyt ezúttal is Debrecenben, Martonvásáron, Budapesten és Keszthelyen rendezik meg. Utóbbi helyszínen a szervezők és a város idén először átadja a Keszthely Zenei Díjat.

A legjobbak 10 fesztiválon, köztük a Szigeten, a SZIN-en, a Campuson és a Művészetek Völgyében léphetnek fel. Díjat ajánlott fel többek közt a MOME Media Design szak, a Bagossy Brothers Company, valamint a Petőfi Rádió és TV is. A produkciókat a magyar zeneipar neves szaktekintélyei zsűrizik.

A Fülesbagoly Tehetségkutatók sorát a debreceni kezdi; május 5-én a Nagyerdei Víztorony kerthelyiségében lesz az első döntő. Ezt követi a budapesti június 9-én a Kobuci Kertben, a keszthelyi augusztus 3-án a Zenepavilon színpadán, majd a martonvásári szeptember 15-én. A tehetségkutatók egymástól függetlenek, mindegyikre lehet jelentkezni a teljes Kárpát-medencéből, a könnyűzene bármely stílusában alkotó, induló magyar szólóelőadóknak és együtteseknek.

A négy tehetségkutatón összesen 97 nyereményt adnak át a szervezők. Idén 10 fesztiválos fellépést lehet nyerni, ennek értelmében egy-egy zenekar színpadra léphet a Sziget, a Campus Fesztivál, a SZIN, a Művészetek Völgye, a Kerekdomb Fesztivál, a KeszthelyFest, a Tök Jó Fesztivál, az MCC Feszt, a Gombaszög Tábor és a Waldorfeszt valamelyikén. A díjak között szerepel dalok felvétele és utómunkája a digitalPro stúdióban, lemezkiadás a Music Fashion által, merchandise gyártása a Zeneszöveg.hu-tól, a WMMD-től social media tanácsadás, imPro School-képzés, a Sparhelt grafikusaitól borítótervezés, illetve koncertezés a FISH!, a Bagossy Brothers Company és az Elefánt előtt. 

Újdonság az idei évben, hogy Keszthely Zenei Díj néven díjat alapítottak a szervezők és a város. Keszthely első írásos emléke 777 éves, ezért Regős Ábel kétszeres Magyar Klipszemle-díjas rendező 777 ezer forint értékben klipet készít az elismerésben részesülő együttesnek. Szintén klipet forgatnak egy különdíjas zenekarnak a MOME Media Design szak harmadéves hallgatói, ők 15-en a budapesti döntőn fogják kiválasztani a díjazottat. A fővárosi helyszínen a Majdnem Híres Rocksuli végzős hallgatói is jelen lesznek, hogy megnézzék a döntős produkciókat azzal a céllal, hogy szimpátia esetén felajánlják menedzseri munkájukat egy-egy bandának. Egy zenekar a Thermal Camping Aqua Land és Faházas Villaparkban pihenheti ki fáradalmait, ugyanis egy hosszú hétvégét tölthetnek el Ráckevén, ahol kényelmes apartmanok, a termálfürdő komplex szolgáltatásai és félpanziós ellátás várja őket. 

A tehetségkutatókon megválasztják a legjobb énekest, a legjobb zenészt, a legjobb dalszövegírót, a legjobb dalszerzőt, a legjobb frontembert, ők mind – immáron hetedik éve - értékes Audio-Technica nyereményekkel gazdagodnak. A négy győztes részt vehet az Öröm a Zene Tehetségkutató nagydöntőjében, ahol a fődíj 1 millió forintos hangszeres támogatás.

A Petőfi Rádió idén is fő médiatámogatója a tehetségkutató sorozatnak. Ennek értelmében minden döntőből egy-egy kiválasztott zenekar koncertet adhat az M2 Petőfi TV Akusztik című műsorában és a Petőfi Rádió Hajrá Magyarok! című műsorában, egyetlen szerencsés dalát pedig rotációban játssza majd a rádió.

A jelentkezés mind a négy versenyre elkezdődött a fulesbagolyalapitvany.hu/tehetsegkutato oldalon. A beküldött hangfelvételek alapján megtörténik az előzsűrizés, majd mind a négy döntőbe a legjobb tíz produkciót hívják be a szervezők, ahol 15-15 perces minikoncertekkel mutatkoznak be a zsűrinek. Az ítészek között olyan elismert zenei szakemberek, muzsikusok vannak, mint Andrásik Remo, a Hangszeresek Szövetségének főtitkára, Anga Kis Miklós menedzser, basszusgitáros, Bóna Márk, a Sziget programszervezője, Both Miklós, a Hagyományok Háza főigazgatója, Cselőtei László, az NKA Hangfoglaló Kollégium vezetője, Dominik Zsolt, a Petőfi Rádió főszerkesztője, F. Tóth Benedek kulturális újságíró, az Index főszerkesztő-helyettese, Füstös Bálint, a Margaret Island gitárosa, Koltay Anna, a Petőfi TV főszerkesztője, Oszkó-Jakab Natália, a Művészetek Völgye igazgatója, Szendrői Csaba, az Elefánt frontembere, és Warnusz Zsuzsa zenész, Artisjus-díjas zenepedagógus.

A könnyűzenei verseny a Fülesbagoly Alapítvány szervezésében, az Öröm a Zene rendszerében, 34 zenei szervezet, illetve zeneipari szereplő partnerségében jött létre. A rendezvény-sorozat támogatója az NKA Hangfoglaló Program. További információ a fulesbagoly.blog.hu oldalon található.

Még több információ a Facebook-eseményekben:
https://www.facebook.com/fulesbagolyblog/events
 

MEGOSZTÁS

További hírek

2024. 07. 20.
Az Ephemere formáció alapítói egy női alkotópáros: Caussanel Izabella és Orbay Lilla. Kompozícióik a huszadik század első felének jazz és sanzonvilágára, a bárok bensőséges atmoszférájának beidézésére, latinos hangulatra épülnek.
2024. 11. 24.
A 2004-ben alapított Romengo négy kontinens, több mint 30 országában koncertezett, a magyarországi oláh-cigány zenei kultúrát képviselve a legrangosabb világzenei fesztiválokon és koncerttermekben. December 6-án az A38-on ünnepli születésnapját.
2024. 11. 11.
A „Legyen szép és boldog a karácsony” egy nagyszabású, ünnepváró dupla album, amit az alkotók a szimfonikus zenekari hangzás, a könnyűzene, és nem utolsó sorban a karácsonyi dalok
2024. 11. 11.
Idén is lesz Nedves November Fesztivál az Analog Music Hallban november 21-én, csütörtökön este a Mohai Tamás Band, a Ragazzi Razzi és a Syl Mohai Trió közreműködésével. Mindhárom zenekarnak a közelmúltban jelent meg új albuma. 
2024. 11. 10.
Egy gitár, két-három gitár - ok, de ennyi? Annak ellenére, hogy a gitár az egyik népszerű hangszer, ilyenfajta felállással ritkán találkozunk. A díjakat nyert, külföldöt bejárt együttes lemeze a Dalok.hu terjesztésében jelenik meg.
Iratkozz fel hírlevelünkre és elsőként értesülj a legújabb megjelenésekről, olvass exkluzív zenei híreket és interjúkat, hallgasd meg podcastunkat!

Támogatóink

Partnereink