Kövi Szabolcs – 9 meditációs lemez

2012. 04. 02.

Kövi Szabolcs lemezei alkalmasak meditációra, zeneterápiás célú használatra, lehet velük gyerekeket (felnőtteket) altatni, nyugtatni, alkalmas háttérzeneként alkotótevékenységhez, tanuláshoz, jógához, lazító gyakorlatokhoz. Saját bevallása szerint a zenéje jó értelemben vett háttérzene. Hat éves kora óta tanul furulyázni, később olyan mesterekhez járt szabad improvizációs gyakorlatra, mint Szabados György vagy Dresch Mihály. Hamar rájött, hogy saját zenét szeretne játszani, komponálni. Azóta tizenegy albumot vett fel, ezoterikus, new age stílusban.

Ő maga így írja le a zenéjét:
„A lelkiséget (spiritualitást) át kívántam menteni a klasszikus zenéből, amelynek számomra az üzenete: szívből játszani, érzésből zenélni. Mindenféle korábbi zenei hagyományban, leszámítva az utóbbi 150 évet nyugaton, az Istenkeresés, az ember – Isten kapcsolat meghatározása volt a fő téma, a zenében. Ezt akarom folytatni, mert ez érdekel. Keresem a kérdésekre a válaszokat, igaz, mindig újabb kérdéseket találok. A harmónia, a lelki béke szerintem az Istenkeresés első lépcsőfoka. Az ezt sugalmazó zenének nagy haszna lehet egy olyan világban, amikor az embereknek egyre kevesebb idejük jut a lelkükkel törődni, a belső történéseikre odafigyelni. A világzenei elemeket a sokféle egzotikus fúvós hangszerrel viszem a zenémbe, illetve újabban az eredeti, egzotikus zenei hangmintákkal is. Szimbolikus jelentése pedig ez: sokféle út létezik, a világ minden táján, az ember rendelkezik a szabadsággal választani ezek közül, vagy akár csak megkóstolhatja bármelyiket, hasznosítva az értékes tudást belőlük. A zeném is csak “megkóstolja” a világ népzenéinek hangulatát, nem merül el egyikben sem hosszasan. A legjellemzőbb hangulat a kelta, ez a dallamos zenei világ jelzi a nyugati világhoz tartozásomat. (ez az a zenei hangulat, ami a nyugati ember számára a legkönnyebben és nagy általánosságban befogadható a régi, élő és holt nagy kultúrák zenei hangulataiból)”
 

MEGOSZTÁS

További hírek

2025. 07. 29.
A YouTube továbbra is a legfontosabb, legátfogóbb lehetőségeket nyújtó platform. Most egy olyan funkció került bevezetésre, amellyel a nézők a még nem befutott előadókat segíthetik.
2026. 07. 31.
Napjainkban dalszövegírással és zenekészítéssel foglalkozik főállásban. Csabi számára minden dal egy történet, amelyben az érzéseit, az élettapasztalatait és a gondolatait szeretné átadni a hallgatóknak.
2026. 07. 28.
Christian Eigner Berlinben is a 101 Hanggal lép színpadra. A tavalyi, teltházas MVM Dome-koncert után Christian Eigner, a Depeche Mode legendás dobosa ismét igent mondott a 101 Hang felkérésére.
2026. 07. 28.
Fergeteges koncerteknek és egy véget nem érő retro disco estének lehetnek szem és fültanúi mindazok, akik ellátogatnak augusztus 1-jén Balatonszárszóra, a Party Fészek nevű helyre
2026. 07. 27.
zzlotss egy több évtizedes múlttal rendelkező underground zenei producer és sokoldalú alkotó. Zenéjében az élő hangszeres játék – főként a gitár és a billentyű – mesterien ötvöződik a modern stúdiótechnikával és az aprólékos hangmérnöki munkával.
Iratkozz fel hírlevelünkre és elsőként értesülj a legújabb megjelenésekről, olvass exkluzív zenei híreket és interjúkat, hallgasd meg podcastunkat!

Támogatóink

Partnereink