Koronavírus: rászoruló szerzőknek és előadóművészeknek segít az EJI és az Artisjus

2020. 03. 24.

SAJTÓKÖZLEMÉNY

Gyorssegély a jövedelem nélkül maradt művészeknek 

Rendkívüli szociális támogatási keret létrehozásáról döntött az Előadóművészi Jogvédő Iroda Egyesület (EJI) és az Artisjus Magyar Szerzői Jogvédő Iroda Egyesület. Az összehangolt intézkedéssel azoknak az előadóművészeknek és könnyűzenei szerzőknek nyújtanak segítséget, akik a koronavírus miatt elmaradó előadásaik és más munkáik következtében vesztik el jövedelmüket. 

Az egészségügyi veszélyhelyzet miatt országszerte elmaradnak a közönség előtti élő rendezvények, ami az előadóművészeknek és szerzőknek jelentős jövedelem-kiesést okoz. Bár az ilyen helyzet kezelése, a károk elhárítása elsősorban állami feladat, az EJI és az Artisjus mégis feladatának tartotta, hogy összehangolt lépéseket tegyenek a rászoruló előadók és szerzők megsegítésére. A lehető legszélesebb körű segítségnyújtás érdekében a két szervezet együtt dolgozik, egyeztetik a kérelmeket annak érdekében, hogy minél több rászoruló művész kaphasson segítséget az egyik vagy a másik egyesülettől. 

A segélyezés összegeként az EJI 90 millió forintot, az Artisjus hasonló nagyságrendű nyitott keretet állapított meg. A két szervezet az egyéni kérelmek elbírálását követően 2020 áprilisában és májusában folyósít szociális támogatást a rászorultaknak. A juttatás fedezetét a jogdíjak biztosítják, amelyeket az művésztársadalom termel meg.

A szolidaritási intézkedés életbe lépését az EJI részéről bejelentő Dr. Gyimesi László elnök hangsúlyozta: „Az EJI alapfeladatának tartja tagjai érdekeinek teljes körű védelmét, valamint a hazai előadóművészek egzisztenciális, jogi és szociális helyzetének javítását, amelyhez hozzátartozik a rendkívüli helyzetben nyújtott aktív segítség is.” 

A szerzői oldalon támogatást nyújtó Artisjus Zenei Alapítvány kuratóriumi elnöke, Lakatos György fagottművész szerint „az Artisjus által végzett jogkezelési munkának világszerte több évtizede fontos része a szociális szolidaritás is. Mi még nem éltünk háborúkban, nem éltünk meg szénszünetet vagy forradalmat, de most itt egy váratlan helyzet, amire – elődeinknek köszönhetően – mégis valamennyire felkészülten tudunk reagálni.”

A rendkívüli szociális támogatást minden, a megadott feltételeknek megfelelő EJI vagy Artisjus által regisztrált előadóművész és könnyűzenei szerző kérheti. A kérelmeket kizárólag elektronikus úton lehet benyújtani, azokról a szervezetek gyorsított eljárással döntenek. 


A rendkívüli szociális segélyről még több tudható meg a következő linkeken:
https://www.artisjus.hu/zenei-alapitvany/palyazatok/
https://www.eji.hu/cikk/rendkivuli_szocialis_tamogatas_eloadomuveszeknek 

További információ:
dr. Békés Gergely                                                      dr. Tóth Péter Benjamin 
Előadóművészi Jogvédő Iroda Egyesület        Artisjus Magyar Szerzői Jogvédő                                                                                     Iroda Egyesület
+36-30-372-4839                                                      +36-20-546-2879
bekes.gergely@eji.hu                                                ptoth@artisjus.com
 

Fotó: Getty

MEGOSZTÁS

További hírek

2026. 03. 09.
A feldolgozások, a PinUps- és a Luddita-számok szépen összeértek az évtizedes közösben, aztán egyre több, saját szerzeményre lehetett már rázni a Sziget Magic Mirrortól a Duna-parti kiskocsmáig, a Tel-Aviv Pride-tól a hazai múzeumi unpluggedig.
2026. 09. 21.
Újabb mérföldkőhöz érkezett a Hivatalos magyar slágerlisták: elindult a Vinyl Top 10. Az első heti listavezető bongor lett az évi nettó 1,2 milliárd forintos piacot jelentő formátum rangsorolásában.
2026. 09. 08.
A Bëlgától eddig sem volt idegen egy-egy rendhagyó lemezmegjelenés, fellépés vagy egyéb aktivitás, de minden bizonnyal a szeptember 12-i Budapest Parkos bulijuk viszi majd a prímet...
2026. 09. 07.
November 5-én egy színpadon lép fel Szekeres Adrien, Zséda, Pély Barna, Tóth Vera, Rácz Gergő és sok más ikonikus előadó, a 2000-es évek zenei mindennapjainak főszereplői
2026. 09. 07.
Az elektronikus zene az AI előtt is mások által gyártott, újrahasznosított groove-okra és mintákra épült. Mondhatjuk azt is, hogy az AI ennek a folyamatnak a logikus folytatása.
Iratkozz fel hírlevelünkre és elsőként értesülj a legújabb megjelenésekről, olvass exkluzív zenei híreket és interjúkat, hallgasd meg podcastunkat!

Támogatóink

Partnereink