Könnyfakasztó szerzeménnyel jelentkezik DR BRS

2021. 02. 20.

Az éjszakai élet koronázatlan királya, a slágergyáros Béres Attila rendhagyó dallal érkezik. A több tízmilliós megtekintéseket generáló DR BRS ezúttal saját szerzeménnyel jelentkezett, amit 2014-ben kezdett el, végleges formát azonban idén öltött. Egy csodálatos rekviemmel tiszteleg édesanyja előtt.

„Ő volt a legjobb barátom, mindent megbeszéltünk a csajozástól kezdve, sikereken át, a kudarcokig. Édesanyám volt a legnagyobb kritikusom és a legnagyobb rajongóm is, aki kegyetlenül őszintén mondta el mindig a véleményét”- mondta a szerző.

Béres Attila 2014-ben veszítette el édesanyját, a dal első sorai akkor születtek. Kiforratlan, de annál érzelmesebb szavak, amelyeket több, mint hat év távlatából újra felelevenített. Az emlékdal különlegessége is ez, hiszen 6 éven keresztül formálódott, tisztult és lobbant, míg elnyerte végső hangzását.

„Ez a közel 7 év megtanított arra, hogy félig tele lássam a poharat és ne félig üresen. Ez egy olyan dolog amit az ember nem tud befolyásolni, elfogadni tudja és együtt élni vele. Örülni hogy ennyi időt is együtt tölthettünk, valakiknek sajnos ennyi sem jutott. Hálás vagyok, hogy az ő fia lehettem, vagyok és maradok”- emlékezik vissza DR BRS.

A klipben Attila édesanyját is megismerhetjük, hiszen a videóklip képsorait saját felvételekből állították össze, ehhez csatlakozott tavaly született kisfia is, aki már csak fényképről ismerheti a nagymamáját.

„Sajnálom, hogy nem élheti meg a sikereimet, nem láthatja az unokáját. De tudom, hogy odafentről figyel, fogja a kezemet és mindig a jó irányba terel. Mindenkinek ilyen Anyát és barátot kívánok!”- zárta DR BRS.

A dalban egy csodálatos zongora is borzolja a kedélyeket. A szívfacsaró alapban az Artisjus-díjas zongorista, Kardos Norbert játszik, aki személyesen is ismerte DR BRS édesanyját.

A DJ Szövetség tavaly DR BRS-t választotta az év áttörésének, ami nem meglepő, hiszen DR BRS „Hol van az a lány” című megahitjének berobbanása óta futószalagon szállítja a jobbnál-jobb slágereket, nemrég megjelent, Berkes Olivérrel közösen újragondolt „Évszakok” című daluk, Kollányi Zsuzsival és Lotfi Begivel árdolgozott „Régi nyár” című szerzeményük a rádiós repertoár elengedhetetlen része, a Varga Viktorral és Bigával közös „Koccintós” bulihimnuszt pedig már 15 milliószor pörgették a YouTubeon.

 
 

MEGOSZTÁS

További hírek

2026. 03. 09.
A feldolgozások, a PinUps- és a Luddita-számok szépen összeértek az évtizedes közösben, aztán egyre több, saját szerzeményre lehetett már rázni a Sziget Magic Mirrortól a Duna-parti kiskocsmáig, a Tel-Aviv Pride-tól a hazai múzeumi unpluggedig.
2026. 09. 21.
Újabb mérföldkőhöz érkezett a Hivatalos magyar slágerlisták: elindult a Vinyl Top 10. Az első heti listavezető bongor lett az évi nettó 1,2 milliárd forintos piacot jelentő formátum rangsorolásában.
2026. 09. 08.
A Bëlgától eddig sem volt idegen egy-egy rendhagyó lemezmegjelenés, fellépés vagy egyéb aktivitás, de minden bizonnyal a szeptember 12-i Budapest Parkos bulijuk viszi majd a prímet...
2026. 09. 07.
November 5-én egy színpadon lép fel Szekeres Adrien, Zséda, Pély Barna, Tóth Vera, Rácz Gergő és sok más ikonikus előadó, a 2000-es évek zenei mindennapjainak főszereplői
2026. 09. 07.
Az elektronikus zene az AI előtt is mások által gyártott, újrahasznosított groove-okra és mintákra épült. Mondhatjuk azt is, hogy az AI ennek a folyamatnak a logikus folytatása.
Iratkozz fel hírlevelünkre és elsőként értesülj a legújabb megjelenésekről, olvass exkluzív zenei híreket és interjúkat, hallgasd meg podcastunkat!

Támogatóink

Partnereink