KoncertOnline

2009. 12. 02.

2009. december 1-jével elindult az Artisjus online koncert- és műsorbejelentő szolgáltatása, a KoncertOnline.

KoncertOnline

A zeneszerzők és szövegírók minden koncert után az Artisjus segítségével kapják meg „fizetésüket”, azaz a jogdíjat. Az Artisjus tehát egyrészt jogdíjat szed a koncertek, zenés rendezvények szervezőitől, másrészt pontos adatokat kér az elhangzott zeneművekről. Ez teszi lehetővé azt, hogy a szerzők nagyobb koncertek esetén két héten belül, kisebb koncertek esetében évente kétszer pontos és átlátható jogdíjelszámolásban részesüljenek.
Az Artisjus új szolgáltatása, a KoncertOnline segítségével a regisztrált szervezők egyszerűen kezelhető online felületen jelenthetik be a koncertek adatait. A fellépő művészek, illetve képviselőjük szintén regisztrálhat a rendszerbe, és feltöltheti az aktuálisan játszott művek listáját. Így magától a fellépőtől származó lista jut el – a szervező jóváhagyásával – az Artisjushoz.

Miért jó a szerzőknek?

A KoncertOnline segítségével az Artisjus felé a valós jogdíjfelosztást lehetővé tevő, lehető legpontosabb adatok jutnak el, várakozásaink szerint nagyobb számban, mint eddig. Így a fellépő művész a szolgáltatás segítségével maga is nyomon követheti, hogy melyik szervező teljesítette a bejelentési kötelezettségét. A szolgáltatás megfelelő használata kiváltja a műsorközlő lap helyszíni adminisztrációját: nem kell a szerzőnek a koncert előtt/után a szervezőt megkeresni, és az aláíratott adatlapot az Artisjusba eljuttatni.

A szolgáltatás használata

A szolgáltatást a fellépő művészek (vagy képviselőjük), illetve koncertszervezők használhatják. A szolgáltatás a http://koncertonline.artisjus.com oldalról érhető el, regisztrációt követően. A szolgáltatás használata ingyenes.

Rendszerkövetelmények

- Windows Internet Explorer 7. (vagy frissebb), vagy
- Mozilla FireFox 3.5 (vagy frissebb)
A JavaScriptek futtatását a böngészőben engedélyezni kell (ehhez technikai segítséget nyújtunk a http://koncertonline.artisjus.com oldalon).

Kapcsolat
Technikai helpdesk: koncertinfo@artisjus.com
 

MEGOSZTÁS

További hírek

2026. 03. 09.
A feldolgozások, a PinUps- és a Luddita-számok szépen összeértek az évtizedes közösben, aztán egyre több, saját szerzeményre lehetett már rázni a Sziget Magic Mirrortól a Duna-parti kiskocsmáig, a Tel-Aviv Pride-tól a hazai múzeumi unpluggedig.
2026. 09. 21.
Újabb mérföldkőhöz érkezett a Hivatalos magyar slágerlisták: elindult a Vinyl Top 10. Az első heti listavezető bongor lett az évi nettó 1,2 milliárd forintos piacot jelentő formátum rangsorolásában.
2026. 09. 08.
A Bëlgától eddig sem volt idegen egy-egy rendhagyó lemezmegjelenés, fellépés vagy egyéb aktivitás, de minden bizonnyal a szeptember 12-i Budapest Parkos bulijuk viszi majd a prímet...
2026. 09. 07.
November 5-én egy színpadon lép fel Szekeres Adrien, Zséda, Pély Barna, Tóth Vera, Rácz Gergő és sok más ikonikus előadó, a 2000-es évek zenei mindennapjainak főszereplői
2026. 09. 07.
Az elektronikus zene az AI előtt is mások által gyártott, újrahasznosított groove-okra és mintákra épült. Mondhatjuk azt is, hogy az AI ennek a folyamatnak a logikus folytatása.
Iratkozz fel hírlevelünkre és elsőként értesülj a legújabb megjelenésekről, olvass exkluzív zenei híreket és interjúkat, hallgasd meg podcastunkat!

Támogatóink

Partnereink