30Y május elsején este nyitotta volna az évszázados tölgyek között a Nagyerdei Víztorony kerti színpadának idei szezonját. Az élet azonban ezt ezúttal felülírta. Süli András, a Víztorony és a Campus Fesztivál programszervezője azonban egy kicsit mégis elhozta a debrecenieknek a zenekart, hiszen az évfordulóra megjelent az Ipszilon című könyv is, ennek bemutatójára is készültek. S úgy döntöttek, ezt egyfajta gyógyírként megtartják online eszközök segítségével a Debrecen–Budapest–Pécs-tengelyen Beck Zolival, a zenekar énekesével, Tóth Barbival, a banda turné- és kommunikációs menedzserével, a könyv szerzőjével, illetve Bátori Jim Gáborral (Sinco), a könyv fotósával és tervezőjével.
Könyvbemutató, online
A zenekar az Ipszilon című könyvét egyszerre jegyzi fotóalbumként, interjúkötetként, füveskönyvként, turnénaplóként, valamint önvallomásul és korlenyomatként is. Bátori Gábor, Haász János író, újságíró és Tóth Barbi ajándéka a 30Y huszadik születésnapjára. A kötet április 11-én, a magyar költészet napján jelent meg óriási érdeklődés közepette, hiszen első kiadása már a megjelenés előtt egy héttel elfogyott.
A Süli András moderálta beszélgetés a könyv keletkezése mellett arra is irányult, hogyan telnek a napok 2020 koncertéhes tavaszi–nyári időszakában zenészként, menedzserként vagy fotósként. És azt is megtudhattuk, a könyv ötlete Barbitól származik, aki körülbelül három éve gondolkodott rajta, ebbe pedig hamar bevonta Jimet is. Céljuk, hogy megmutassák a zenekar másik arcát is, amely ugyan egybevág azzal, amit a közönség lát, mégsem feltétlenül nyilvános mindenki számára.
Fotó: Bátori Jim Gábor-archív
Forrás: HAON