Kép/Test/Lét - Alkotóművészeti pályázat vidéki városokban

2020. 05. 21.

A vidéki városokra is kiterjeszti művészetszervező tevékenységét a MANK Magyar Alkotóművészeti Közhasznú Nonprofit Kft., amely Kép/Test/Lét címen három megyeszékhely három különböző, de az emberi test kultúrájához, szépségéhez, erejéhez kötődő tematikában hirdet alkotóművészeti pályázatot. A vírusveszély elhárultával a MANK a résztvevő társintézményekkel közösen kiállításon kívánja bemutatni a legjobb alkotásokat Szolnokon, Miskolcon és Veszprémben. Elsőként Veszprémben jelent meg a pályázat június 30-ai határidővel, de rövidesen Szolnok és Miskolc is csatlakozik a felhíváshoz.

A Művészetek Háza Veszprém és a MANK közösen hirdeti meg a Test/Kép/Lét program keretében a Test / Harmónia nevű felhívást az emberi test harmóniáját, az emberi mozdulat esztétikumát ábrázoló alkotások létrehozására, bemutatására.

A pályázat kiemelt célkitűzése, hogy az alkotóművészet területén tevékenykedő jelentős vidéki művészközösségeknek megjelenési lehetőségeket biztosítson, támogassa a művészek lokális megszólítását és közösségé formálását, ezáltal a különböző művészeti területek közötti összhang megteremtését. További cél, hogy a színvonalas körülmények között megvalósuló megmutatkozási lehetőségek alkalmat teremtsenek a művészeknek a közönséggel való találkozásra, a helyi és térségi művészeti élet erősítésére.

A veszprémi kiállítási lehetőséget ígérő pályázatra a táncoló, a mozgást végző ember szépségét, az emberi mozdulat esztétikumát fókuszba helyező önálló műalkotással lehet jelentkezni. Pályázatot nyújthat be minden olyan képző- vagy iparművész, mint magánszemély, aki már igazolhatóan önálló művészi tevékenységet tud felmutatni, és Veszprém és/vagy térségéhez köthető művészi életúttal rendelkezik. Egy pályázó egy műalkotással (festmény, grafika, szobor, egyéb technika) pályázhat.

A pályázatokat a vptestharmonia@gmail.com címre várják június 30-ig szakmai önéletrajzzal, a pályamű bemutatásával és a pályaműről készült jó minőségű fényképpel. A részletes felhívás megtalálható a www.alkotomuveszet.hu honlapon.

A beérkezett pályaműveket neves művészekből és művészettörténészekből álló szakmai zsűri értékeli. A pályázatok elbírálása a benyújtási határidőt követően maximum 30 napon belül történik, a döntésről pedig a pályázók írásbeli értesítést kapnak az általuk megadott e-mail címre.

A zsűri által kiválasztott alkotások a Test / Harmónia című kiállításon kerülnek bemutatásra a Kép/Test/Lét projekt megvalósítása keretén belül, valamint a kiállított művekről és alkotóikról színvonalas bemutató katalógus is készül. Tekintettel a jelenlegi koronavírus helyzetre, a kiállítás megvalósításának időpontja bizonytalan, de a zsűri által kiválasztott alkotókat folyamatosan informálják, és időben értesítik az aktualitásokról.

A közeljövőben jelenik meg továbbá a szolnoki pályázat Legyőzött határok alcímmel, amely az emberi test teljesítőképességének határait hivatott bemutatni, ábrázolni, középpontba helyezve az artista hagyományokat és a testi erőt igénybe vevő műfajok bemutatását. Miskolcon a Teljesítmény alcímű pályázati kiírás a sport témája köré rendezve a test teljesítőképességének bemutatását célozza meg a sport kulturális, szociokulturális, történelmi vetületeire reflektálva, pszichológiai hatásaira is figyelmet fordítva.

„A Test művészi megjelenítése, használata, reprezentációja, a test ábrázolásának hagyományai olyan távlatokat nyitnak a művészi kifejezés számára, mely alkalmasnak bizonyul arra, hogy megfelelő és változatos kiállítási és rendezvény-alapanyagot szolgáltasson. A pilot projektként megvalósuló három rendezvény a test-kultusz és a test-ábrázolás három különböző aspektusát mutatja majd be” – mondta el Tardy-Molnár Anna, a MANK ügyvezetője.

Az elmúlt esztendőben a hazai intézményhálózatban egyedüliként a kortárs alkotó- és előadóművészetet támogató MANK szolgáltatás-portfóliójának átgondolásával és összefűzésével olyan korszerű támogatási metódust hozott létre, mely által a támogatott művészek érvényesülése, közönséghez való eljutása elérhető lett. A MANK 2019-ben már két galériában szervezett havonta újabb és újabb kiállítást Szentendrén, valamint vidéki bázishelyszínein (Kecskemét, Hódmezővásárhely, Zsennye) szervezett kulturális programokat és rendezvényeket.

„Ezeken keresztül megerősítettük jelenlétünket és a művészek közötti kohéziót, a művészeti intézmények és az alkotók közötti párbeszédet is elősegítettük, melyből mind a település mind a művész egyaránt profitálhatott. Mindezek a tapasztalatok arra ösztönöztek minket, hogy kiterjesszük a MANK művészetszervező tevékenységét a vidék városai felé, hogy az adott helyen alkotó művészek koncentrált figyelmet és minőségi körülmények között megvalósuló megmutatkozási lehetőséget kaphassanak” – tette hozzá az ügyvezető.

 

MEGOSZTÁS

További hírek

2024. 07. 20.
Az Ephemere formáció alapítói egy női alkotópáros: Caussanel Izabella és Orbay Lilla. Kompozícióik a huszadik század első felének jazz és sanzonvilágára, a bárok bensőséges atmoszférájának beidézésére, latinos hangulatra épülnek.
2024. 11. 24.
A 2004-ben alapított Romengo négy kontinens, több mint 30 országában koncertezett, a magyarországi oláh-cigány zenei kultúrát képviselve a legrangosabb világzenei fesztiválokon és koncerttermekben. December 6-án az A38-on ünnepli születésnapját.
2024. 11. 11.
A „Legyen szép és boldog a karácsony” egy nagyszabású, ünnepváró dupla album, amit az alkotók a szimfonikus zenekari hangzás, a könnyűzene, és nem utolsó sorban a karácsonyi dalok
2024. 11. 11.
Idén is lesz Nedves November Fesztivál az Analog Music Hallban november 21-én, csütörtökön este a Mohai Tamás Band, a Ragazzi Razzi és a Syl Mohai Trió közreműködésével. Mindhárom zenekarnak a közelmúltban jelent meg új albuma. 
2024. 11. 10.
Egy gitár, két-három gitár - ok, de ennyi? Annak ellenére, hogy a gitár az egyik népszerű hangszer, ilyenfajta felállással ritkán találkozunk. A díjakat nyert, külföldöt bejárt együttes lemeze a Dalok.hu terjesztésében jelenik meg.
Iratkozz fel hírlevelünkre és elsőként értesülj a legújabb megjelenésekről, olvass exkluzív zenei híreket és interjúkat, hallgasd meg podcastunkat!

Támogatóink

Partnereink